Aki elég szemfüles, az különös dologra figyelhetett fel az elmúlt hónapban Iránban: szerdánként megszaporodik a fehérbe öltözött nők száma az utcákon. Egy fehér kiegészítő, egy fehér ruhadarab, vagy egy fehér kendő, olykor, nem is a fejet takarva.
„Úgy döntöttem, hogy csatlakozom a fehér szerda kampányhoz, és tiltakozom a kötelező fejkendőviselés ellen. Sokan kérdezik tőlem, hogy miért vagyok úgy oda, hisz csak egy fürt hajról van szó. Erre csak annyit tudok válaszolni: nem a haj a kérdés, hanem az, hogy a kötelező hidzsábviselés sérti a józan eszemet és az intelligenciámat. Felnőtt ember vagyok, el tudom dönteni, hogy mit viselek” – mondta egy e hét szerdán készített videón egy iráni nő, a haját két copfban hordva, a vállára terített fehér kendővel. Nagy kockázatot vállalt a videóval, hiszen fedetlen fővel sétált az utcán.
A kampány értelmi szerzője, a New Yorkban élő iráni újságíró, Masih Alinedzsád szerint azonban nem az internetes oldalára feltöltött anonim videók jelentik az igazi kockázatot és kihívást, hanem a mindennapi élet Iránban, nőként.
Masih Alinedzsád
„A fejkendőt 7 éves kortól viselnie kell minden kislánynak. Én személy szerint sosem szerettem, de nem volt más választásom, hiszen, ha nem viselsz fejkendőt, nem mehetsz iskolába, nem találsz munkát, egyszerűen nem tudsz nyugodtan élni. Másfelől megfedd, megbüntet vagy letartóztat az erkölcsrendőrség. 2014-ben 3,6 millió nő kapott figyelmeztetést azért, mert nem az előírásoknak megfelelő fejkendőt viselt. Még csak nem is fedetlen fővel jártak az utcán!” – mondta a Népszavának Alinedzsád, aki hozzátette: van, ami még a jogi következményeknél is rosszabb: a megaláztatás. „Az iráni társadalom egyik fele mondja meg a másiknak, hogy mit viseljen. Az egyetemisták fele nő, s magasan képzett. A kormány azonban azt mondja: nem vagy elég érett ahhoz, hogy eldöntsd, mit viselj, ezért mi döntünk helyetted” – mutatott rá a problémára az újságíró, aki 19 évesen, terhesen került először börtönbe. Kormányellenes szlogeneket írt a falra, és kritikus röpiratokat osztott szét az emberek között a bátyjával és a volt férjével. Az elzárás után tudta, hogy a jövőben törvényes módszerekkel akarja kritizálni a kormányt, ezért jelentkezett az egyik reformer iráni laphoz, parlamenti tudósító lett, s leleplezte a képviselők jövedelmükkel kapcsolatos korrupciós ügyeit.
„Amikor kérdezni mertem a parlamentben, rendkívül mérgesek lettek a képviselők, de ahelyett, hogy a kérdéseimet bírálták volna, a nőiségemet becsmérelték… Volt, hogy kilógott a hajam a kendő alól, és az egyik hitszónok rám támadt, megütött, és miközben üldözött, azt üvöltötte, hogy kirúgat a parlamentből” – meséli Alinedzsád, akinek elmondása szerint volt alkalma megismerkedni a hírhedt iráni bírósággal is, amely egy alkalommal öt napon keresztül hallgatta ki.
Ezután döntött úgy, hogy elhagyja az országot, és külföldön tanul, Iránban ugyanis erre már nem volt lehetősége. A nagy-britanniai Oxford Brooks Egyetem hallgatója volt már, amikor 2009-ben elnökválasztást tartottak Iránban. A vitatott voksolást tüntetések, bebörtönzések, kínzások és gyilkosságok követték. „Több mint 100 emberrel végzett a kormány. Külföldön élő újságíróként hangot adtam az elnémított áldozatoknak és politikai foglyoknak. 57 olyan családdal készítettem interjút, akiknek a szerettei a tüntetések során hunytak el.” A most 40 éves nő akkor már tudta, hogy az interjúk publikálása után nem térhet vissza Iránba. De a tapasztalat felvértezte azzal a vággyal, hogy még több néma embernek, ezúttal nőknek adjon hangot, biztosítson nekik felületet.
Felfedezte a közösségi médiában rejlő lehetőségeket, és Facebook-oldalára ő töltött fel először fotót magáról, hidzsáb nélkül. Így született meg a My Stealthy Freedom (Az én lopott szabadságom) nevű mozgalom. Adódik a kérdés, hogy vajon miért nem már Iránban kezdte az „engedetlenségi kampányt”? „Ott csak titokban lehet szabad az ember. Én is csak lopott pillanatokban voltam szabad. Ott nem lehet olyan felületet létrehozni, mint külföldön. Itt van egy olyan platformom, ahol minden ’lopott, szabad pillanatnak’ helyet biztosítok. Én nem kérem arra a nőket, hogy vegyék le a fejkendőjüket, csupán azt mondom: ha van bármi ellenvetésük a kötelező hidzsábviseléssel kapcsolatban, akkor itt helyet találnak.” Az induláskor özönlöttek a fotók és a videók Alidzsenád oldalára, ami azért is figyelemre méltó, mert Iránban betiltották a közösségi médiafelületeket, ezért csak illegális módszerekkel lehet megkerülni a rendszert. Pár nap alatt több mint 30 ezren küldtek fotókat, s félmillióan kedvelték az oldalt.
Most több mint egymillió követője van, s folyamatosan új kampányokat talál ki, mint a közelmúltban indult „fehér szerda”. Bár nincs erre vonatkozó hivatalos statisztika, Alidzsenád – aki egy alig 600 fős kis észak-iráni faluból származik –, úgy véli, az irániak többsége ellenzi azt, hogy kötelezővé tették a hidzsáb viselését. „Az 1979-es forradalom előtt mindenki megválaszthatta, hogy mit visel. A kényszerítés ezért nem része az iráni kultúrának” – mondja az újságíró, majd leszögezi: nem a kendő, hanem a választás szabadsága mellett van. Tapasztalatai szerint sok férfi gondolkodik hasonlóképpen, s ezt alátámasztja, az a rengeteg kép, amelyet fejkendőt viselő férfiak küldtek neki: egy korábbi kampányában ugyanis őket célozta meg, és kérte fel, hogy küldjenek magukról hidzsábos képet, ha támogatják a választás szabadságát.
Alidzsenád optimista a jövőt illetően, úgy érzi, lesz változás, de ezt semmiképp sem a politikától, a döntéshozóktól lehet várni. „Amikor a nők rájönnek arra, hogy milyen erőt képviselnek, felbátorodnak, és kiállnak a jogaikért, akkor eljön a változás Iránban. Iszonyú az elnyomás az országban, de ha az elnémított nőknek hangot adunk, akkor senki sem hallgattatja el őket többé.”
