Elvégre a szép játék hazájának – egyben a futballtörténet legsikeresebb országának – válogatottja hazai pályán 7-1-es, megsemmisítő vereséget szenvedett a németektől a 2014-es világbajnokság elődöntőjében. Aki ott volt a Mineirao stadionban, s az is, aki tévén nézte a találkozót, úgy vélte, romba dőlt a brazil futball. Azóta kiderült: csak 90 percre omlott össze. A selecao a vb-t követő tizenegy mérkőzésének mindegyikét megnyerte a másodszor szövetségi kapitánnyá avatott Dunga irányításával, merthogy Brazíliában a szakvezető nyomban az irtózatos csapás után leköszönt – és lemondását el is fogadták –, noha Luiz Felipe Scolari mögött olyan vb is állt, amelyen Brazília válogatottja 100 százalékos produkcióval hódította el az aranyérmet.
Dunga második kapitányi periódusában 19 győzelmet, 4 döntetlent és 3 vereséget számlált a sárga mezes válogatott, ám a kép nem volt ennyire szép, hiszen két Copa Americától is korán elbúcsúzott a selecao. Előbb (2015-ben) a Paraguay elleni tizenegyespárbaj, majd (2016-ban) a perui Ruidiaz kézzel a kapuba juttatott gólja zúdította a bajt a szakvezetőre, akit az egyaránt balszerencsés kiesések valósággal elsöpörtek a posztjáról.
A játékosként 91, a nemzeti együttes mestereként összesen 86 hivatalos válogatott mérkőzésen közreműködő Dungát Tite váltotta fel, és az új férfi – fiúnak 56 évesen már nem nevezhető – tényleg a hagyományos pályára állította a csapatot. Azaz teljes offenzívát valósított meg állandó letámadással, valamint rendkívül gyors és eredeti brazil módra kombinatív játékkal, minek következtében a világbajnokságok egyetlen örök szereplője már vb-résztvevő; 9 (Uruguay és Argentína legjobbjaival szemben tíz, illetve tizenegy) pontos előnnyel vezet a selejtezőcsoportban; s április óta megint a világranglista éllovasa, akár a korábbi szép időkben. A kvalifikációs fölénnyel kapcsolatban érdemes megemlíteni azt is, hogy a brazilok akkor hasítanak ennyire, amikor a FIFA-lajstrom első öt helyezettje között négy dél-amerikai válogatott található.
Tite, aki kinevezése előtt főként a Corinthians 2012-es Libertadores Kupa- és klub Világ Kupa-diadalával hívta fel magára a figyelmet – csapata a két döntőben a Boca Juniorst, illetve a Chelsea-t múlta felül –, ez idáig 11 meccsen dirigálta a válogatottat, és 10 győzelem, egy vereség, 29-3-as gólkülönbség a mérlege. Az egyetlen fiaskó is főként azért következett be, mert állandó kezdő csapatából csak négy játékost vitt el az ausztráliai túrára, a teljes védelemnek (Alisson – Daniel Alves, Miranda, Marquinhos, Marcelo), valamint Casemirónak és Neymarnak kimenőt adott. Maradt Paulinho, Gabriel Jesus, a Tite válogatottjában – rendre ragyogóan – jobbszélsőt játszó Philippe Coutinho, továbbá a tizenegy alighanem legszerényebb kvalitású tagja, Renato Augusto. Érdekes volt hát olvasni idehaza, hogy „a nevesebb labdarúgók közül csak Neymar hiányzik”, hiszen – hogy mást ne említsünk – Daniel Alves 100-szoros válogatott egy, a labdarúgásban nem éppen ismeretlen ország együttesében...
Amely azonban még korántsem nyert meg minden csatát. Noha három éve fel sem merült, hogy a következő világbajnokság előtt ugyanúgy a brazilok elsőségére fizetik a legkevesebb pénzt a mértékadó angol fogadóirodák, mint évtizedeken át mindig, Brazília nem arra szakosodott, hogy a vb-selejtezők bajnoka legyen.
S bármilyen lenyűgöző a felemelkedés a már-már feneketlen mélységből, a labdás táncművészek az igazi nagy diadalok tekintetében még nem jutottak ötről a hatra...
