Akkor sem

A kormány szíves közlése szerint 1651164 magyar állampolgár támogatja, hogy "a külföldről pénzelt szervezetek regisztráltassák magukat, vállalva, hogy melyik ország vagy szervezet megbízásából és milyen céllal tevékenykednek", ellenben "15356 állampolgár engedné, hogy ezek a szervezetek továbbra is ellenőrizetlenül tevékenykedhessenek". Mivel a nemzeti konzultációs honlap apróbetűje szerint 21524 állampolgár "érvénytelen" választ adott, feltételezhetjük, hogy ennyi honfitársunk legalább vette magának a fáradságot, és velős tömörséggel avagy esszészerűen kifejtve, de legalább elküldte kormányunkat a bús óperencián is túlra.

Nem lehet elégszer elmondani, hogy a közpénzzel és a polgárok bizalmával való nettó visszaélés, ha egy kormány ostobaságokat irkál a választóknak. Az pedig érdekes próbaper tárgya is lehetne, megállna-e a rágalmazás mint vád e megfogalmazás esetében: "Egyre több külföldről támogatott szervezet működik Magyarországon azzal a céllal, hogy hazánk belügyeibe átláthatatlan módon beavatkozzon." Az, hogy egymillió-hatszázötvenezernél több magyar helyesel lelkesen erre az uszításra, fontos tanulság. De a legkevésbé sem ok arra, hogy a törvényességgel visszaélve hozott jogszabály betűjét betartsa, s ezzel minden magyarról levegye óvó kezét az, aki ellen a hadjárat folyik.

A kormány fő baja, hogy a megkérdőjelezhetetlenül hiteles nemzetközi szervezetek hangja messzire elhallatszik, s az Amnesty International vagy a Transparency International őket érintő kritikájával nem tudnak mást szembeállítani, csak a buta tagadást. Erre a tehetetlenségre válasz a sorosozás meg az ügynöközés, ezért kellett az egész idióta konzultáció. És most lehet álságosan csodálkozni, hogy ezek a szervezetek nem varrják önként a mellükre a csillagot, hanem felemelt fejjel állítják: tudjátok, kik vagyunk, tudjátok, mit csinálunk és miből, nem bélyegezhettek meg.

Bő másfél millió ember a kormánnyal van. A legfontosabb kérdés az: a többiek tudják-e, hogy mostantól bármi megtörténhet. Bármelyikünk, bármikor ott találhatja magát a célkeresztben.

Szerző

Szent a béke?

Kiretusálta Gyárfás Tamást, a volt úszószövetségi elnököt a helyére megválasztott elnök. Az új vezető úgy találta helyesnek, ha a MÚSZ Facebook-oldalára feltett vatikáni beszámolójából kihagyja elődjét, azaz mintha az jelen sem lett volna. Pedig ott volt, képek tanúsítják, valahol az első sorban. Amiből az is következik, hogy a pápának, vagy azoknak, akik a közel kétszáz vendéget, köztük mintegy féltucat magyart számláló vendégsereget fogadták a Vatikánban, valamiért fontosabb volt Gyárfás, mint a második sorba szoruló Bienerth. Mert persze róla van szó, ő az, aki "kiretusálta a képről” a volt elnököt.

Megközelíthetnénk jóindulatúan is az esetet, végül is előfordul, hogy az ember megfeledkezik számára lényegtelen dolgokról, szereplőkről, azt azonban még sem hihetjük, hogy Bienerth számára Gyárfás mellékes figura. Aligha lehet az, különben nem érezné küldetésének, hogy leszámoljon vele, ráadásul úgy – tanulva a mostanság (mostanság?) divatos úzusból - , hogy megpróbálja kriminalizálni őt. Bienerth, ki tudja miért, nem képes szabadulni Gyárfás árnyékától, folyamatos vendettát hirdetett ellene, ami viszont, feltehetően, elhomályosítja a látását; hibát hibára halmoz, ma már az úszótársadalom nagyobbik fele egy szerencsétlen kóklert lát benne, amit az is bizonyít, hogy a közgyűlés titkos szavazásain rendre elbuktak az elnök javaslatai.

Az egésszel amúgy semmi bajom nem lenne, belefér a magyar közélet hétköznapi állapotába, de azért mégiscsak itt állunk a magyarországi vizes világbajnokság kapujában. Mostanság, amikor a világ figyelme egy kicsit jobban koncentrálódik hazánkra és az itteni eseményekre, érdemes lenne - ha mást nem - a háborúskodás nívóját megemelni.

Hogy legalább ilyenkor hihessük azt, hogy szent a béke.

Szerző
Németh Péter

Charles Gati: Putyin, a profi

A New York Times hétfői véleményoldalán Masha Gessen hosszú elemzésben foglalkozik Vlagyimir Putyinnal. Gessen a téma alapos ismerője, kitűnő könyvet is írt az orosz elnökről. Most azt a Putyin interjú-sorozatot kritizálja, amelyet a Showtime nevű televíziós hálózat mutatott be négy folytatásban. Putyin mellett a sorozat másik főszereplője a dokumentumfilmek neves szakértője, Oliver Stone volt, aki rávette Putyint, hogy a Kremlben sétálgatva válaszoljon kérdéseire életéről, munkájáról, terveiről. Gessen cikke Stone-t tájékozatlansággal vádolja, valamint azzal, hogy nem cáfolta meg az elnök nyilvánvaló csúsztatásait és hazugságait.

A sorozat 4-ik részében például Sztálinról esett szó. „Korának embere volt,” mondta Putyin, majd hozzátette: akik most a szovjet rendszert és vezetőjét támadják, azok a mai orosz rendszert és vezetőjét akarják rossz hírbe keverni. Stone nem reagált, egy szót sem szólt arról, hogy Sztálin a XX. század és alighanem a világtörténelem egyik ocsmány tömeggyilkosa volt.

Stone persze afféle társutas. A nyugati demokráciák hibáit, bűneit felnagyítja és a diktatúrák bűnei fölött szemet huny. Nem az a fajta opportunista társutas, mint amilyen, mondjuk, Dobi István volt, aki életét és pozícióját féltve, nem is beszélve alkohol-szükségleteiről, beállt a sorba. A nyugati társutasok meggyőződésből álltak és állnak be a sorba. Róluk szól a magyar származású amerikai szociológus, Paul Hollander remek könyve, amely magyarul „Politikai zarándokok” címmel jelent meg a 90-es évek végén.

Én mégis nagy érdeklődéssel néztem végig Stone Putyin-portréját. Igaz, azok a jelenetek, amelyek Putyint félmeztelenül mutatják lovai társaságában, kifejezetten gusztustalanok. Azok pedig, amelyek Putyint mint a jéghoki vagy a cselgáncs szakértőjét mutatják be, a személyi kultuszra emlékeztetnek. Éljen Sztálin! Éljen a Párt (nagy P-vel)! Éljen Putyin! Éljen Oroszország!

Ami érdekes is, fontos is Oliver Stone filmsorozatában, az a politikus Putyin arcképe. Az orosz főnök nagyon is veszélyes ember. Akit Stone megjelenít, az nem hasonlít Jelcinre, Csernyenkóra, Andropovra vagy Brezsnyevre. Fegyelmezettebb Gorbacsovnál. Sokkal fegyelmezettebb Hruscsovnál: radikális lehetőségekben gondolkodik, de nem improvizál, nem siet. Acél akarattal reagál környezetére, tudja, hogy mit akar; ebből a szempontból Sztálinra emlékeztet. Mint Lenin, Putyin a hatalmat ideológiával párosítja: újonnan felfedezett vallásossága és az orosz politika nacionalizmusa hazai és külföldi követőinek egyaránt irányt mutat.

Az interjúk legmeggyőzőbb mondata, amikor Putyin elárulja, hogy a napi ügyek és a napi sportolás mellett mindig szakít időt a hosszú távú, stratégiai kérdések megfontolására is. Taktikus, ám egyben stratéga is, lépéseit jó előre végiggondolja, a siker lehetőségeit gondosan mérlegeli.

Nem szeretem az ördögöt a falra festeni, de vigyázni kell. A demokráciák egy igazi profival állnak szemben.

Szerző
Charles Gati