Mindannyiunk számára ismeretes a kormányzathoz tartozó szellemi körök azon álláspontja, mely szerint a migráció veszélyezteti a keresztény Európa és a nemzeti identitás alapértékeit, ezért a „nyílt társadalom” liberális modelljét el kell vetniük mindazoknak, akik kereszténynek és magyarnak tartják magukat. A dolog azonban nem ennyire egyszerű. Már csak azért sem, mert könnyű belátni, hogy a „nyílt társadalom” ideológusai a saját felfogásukkal kerülnének szembe, ha azt feltételeznék, hogy a távoli, jórészt minden demokratikus hagyományt nélkülöző országokból beáramló tömegek csak a vallási és nemzeti értékekkel szemben tanúsítanak ellenállást, de a liberalizmust elfogadva maguk is a „nyílt társadalom” elkötelezett hívei lesznek. Amit már csak azért is értelmetlen volna feltételezni, mert a migráció az enyhén szólva vitatható toleranciájú iszlám terjedését is magával hozza. Nagy hiba ezt a képtelenséget a „nyílt társadalom” hirdetőinek tulajdonítani. Ha csak idáig tudunk eljutni, akkor egy lépéssel sem kerülünk közelebb ennek a kétségtelenül bonyolult problémának a megértéséhez.
Ugyanakkor tudnunk kell, hogy a migráció miatt már nem tartható Kis Jánosnak a Soros Alapítvány 20 éves évfordulóján, 2004-ben elhangzott előadásában megfogalmazott definíció. Ezt mondta: „a nyitott társadalom tagjait nem fogja össze egyetlen közösségbe semmiféle közös hit, világnézet, életfelfogás és kultúra - állampolgárként mégis közösséget alkothatnak, amíg közös alkotmányukhoz valamennyien lojálisak”. Azért vált túlhaladottá a kijelentés második része, mert a befogadó nemzeteknek a migránsokkal nincs közösen elfogadott alkotmányuk. És ha sem a kultúra, sem az azonos vagy a legalább egymáshoz közelíthető vallás és világnézet nem teremt közösséget, akkor mi az, ami biztosíthatja az együttéléshez elengedhetetlenül szükséges koherenciát?
A „nyílt társadalom” eszméjének képviselői Karl Popper A nyitott társadalom és ellenségei című, a II. világháború traumája nyomán megjelent művére hagyatkozva érvelnek, amely kritika alá vetette a totalitárius rendszereket és nemzetközi garanciákat keresett a helyi konfliktusok ellensúlyozására. A másik szellemi-mozgalmi háttér R. N. Coudenhove-Kalergi gróf nevéhez fűződik, aki 1922-ben megalapította a Páneurópai Mozgalmat - ugyancsak a nemzetállami és a nemzetközi érdekek összehangolása céljából. A Páneurópai Mozgalom hazánkban sem ismeretlen. A rendszerváltás hajnalán történt osztrák-magyar határnyitást a mozgalom hazai tagozata még évek múltán is a helyszínen szervezett piknikkel ünnepelte. Annak idején a mozgalom vezetői-szervezői között jó néhány magyar konzervatív politikus nevével találkozhattunk.
Már ebből a rövid visszatekintésből is kitűnik, hogy a „nyílt társadalom” gondolatát nem lehet pusztán egy gonosznak minősített pénzember, nevezetesen Soros György rosszindulatú és önző mániájának tekinteni. Az ugyancsak az ő személyéhez köthető Nyílt Társadalom Alapítvány közép-európai programjának felelőse a HVG-nek adott interjújában világossá tette, hogy a kormányzat részéről terjesztett rémhírekkel szemben senkit sem biztatnak határátlépésre, és számos országban a helyben maradást segítik.
A nyílt társadalom újragondolásának szükségességéről szóló, ez év elején tartott konferencián felszólaló Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora előadásában kijelentette, hogy „tanulnunk kell a kritikákból, újra kell gondolnunk az alapokat”.
Az alapok újragondolásának jegyében legelőször is azt a közfelfogásunkban jelenlévő tévhitet kell eloszlatni, amely a liberalizmust a nemzeti identitást romboló eszmeiségnek tekinti. Holott káros hatása csak akkor érvényesül - és sajnálatos módon ez a hazai közéletünkben is jelentkezett -, ha a szabadságjogok növekedésével lépéshátrányba kerül a felelősségtudat. Ha követői pusztán önmaguknak tulajdonítják a demokrácia alapértékei iránti elkötelezettséget, és túlméretezett öntudatuk következtében politikai vitapartnereiket ezen értékek engesztelhetetlen ellenségeinek bélyegzik. Ha intoleráns módon hirdetik a toleranciát. De az elkövetett hibák ellenére józan ésszel senki sem szegődhet az illiberális demokráciát szorgalmazók táborához. Mert egy eszmerendszert sohasem a hibáiból, hanem az értékeiből kell megítélnünk. Márpedig nincs, nem is létezhet semmiféle demokrácia a liberális szabadságjogok érvényesítése nélkül.
A CEU rektora fent említett előadásában a „nyílt társadalom” propagálói és ellenzői között párbeszédet javasolt. Amihez hozzásegíthet egy filozófiai mű említése. Vitathatatlan, hogy a nyílt társadalom szorgalmazói a popperi műre támaszkodva védik az álláspontjukat. De volt egy jóval korábbi gondolkodó is, aki részletesen foglalkozott a nyílt és a zárt társadalom kérdésével. 1932-ben jelent meg Henri Bergson Az erkölcs és a vallás két forrása című műve, amelyet a Nyugatban Babits Mihály méltatott. 2002-ben az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, a Szent István Társulat jelentette meg. Nem nevezhető tehát elfelejtett műnek, de a nyílt társadalomról folytatott diskurzusból mindmáig kimaradt.
Bergson nem kevesebbet állít, mint hogy a zárt társadalomból az emberiségért is felelősséget vállaló nyílt társadalomhoz a keresztényég juttatta el az európai gondolkodást. Érdemes tőle szó szerint idézni:
„Ki nem látja, hogy a társas összetartás legnagyobbrészt annak a szükségszerűségnek köszönhető, hogy a társadalom kénytelen a többi ellen védekezni, s hogy azokat az embereket, akikkel együtt élünk, először is a többi emberrel szemben szeretjük? Ilyen a primitív ösztön. Még ott van, bár szerencsésen álcázva, a társadalom hozadékai alatt; de még ma is természetesen és közvetlenül szeretjük rokonainkat és polgártársainkat, holott az emberiség szeretete közvetett és szerzett. Amazok felé egyenesen tartunk, ezek felé csak kerülővel, mert csupán Istenen át, Istenben szólítja fel a vallás az embert, hogy az emberi nemet szeresse”.
Vallási-világnézeti hovatartozástól függetlenül magunk mögött kell hagynunk a Bergson említette primitív ösztönt és a napjainkban zajló, az ember eredendő önzésére konstruált propagandát, amely a nyílt társadalom fogalmát mindenestül elveti. Mert a kétségtelenül jelentkező gondok ellenére sem elvetnünk, hanem közösen újra kell gondolnunk, ahogy Ignatieff ajánlja. De az semmiképpen sem tartható vélemény, hogy a kereszténység szemben áll a nyílt társadalommal.
