Csillagokat láthat Liliom, úgy odakeni a földhöz két rendőr közül a köpcös kis pasas ezt a nagydarab, csupa izom, rátarti embert, aki fél kézzel elintézhetné az otromba közeget, de látszólag behódol neki. Pedig még nincs miért őt letámadni, nem követett el egyelőre semmit, csak szelíden ücsörög a most megismert mindenes cseléd Julikával egy szép nyári éjszakán, a városligeti padon. De már ellenséget és bűnöst látnak benne, megalázható számkivetettet. A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, Bocsárdi László elsőrangú rendezésében, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában a hekusok megszimatolják, hogy ez a körhintai kikiáltó, publikum-csalogató, hozzájuk képest túl szabad, sőt a maga nemében túl tehetséges, és ez irritáló számukra.
Ugyancsak irritáló Mozart szabadsága és zsenije a bécsi császári udvar és a középszerű udvari főkomponista, Salieri számára. Képtelenek elviselni makacs öntörvényűségét és ott tesznek be neki, ahol tudnak, a népszerű Amadeus című darabban, Béres Attila erőteljes rendezésében, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadásában a Városmajori Színpadon. Liliom és Mozart egyaránt dacolnak a környezetükkel; ha érdekük nagyon úgy kívánná, akkor sem hajlik a gerincük, eszük ágában sincs igent mondani arra, amire szívük szerint nemet mondanának. Hajlíthatatlanok, javíthatatlanul csökönyösek, és mindehhez még valamennyire gyermekien naivak is. Nyelvet öltenek a világra, szembemennek az árral, ami kegyetlenül elsöpri őket, de közben megmaradnak nekünk példaként, hogy nem muszáj behódolni, fejet hajtani, megtiportan hajbókolni, még ha az egyenes gerincnek meglehetősen nagy is az ára. Egyikük se gondolja ezt így végig: ösztönösen cselekszenek, zsigerből nem bírják a számító képmutatást.
Molnár Ferenc Liliomját lehet émelyítően édeskésen, sziruposan nyúlós ligeti romantikával játszani. Bocsárdi az ellenkezőjére inspirálja a színészeket. Megmutat egy kegyetlen világot, amiben a tiszta szerelemnek nem sok esélye van, nem hagyják kivirágozni, már bimbó formájában rútul és dühösen lekaszabolják. Szó sincs szép lombos fákat vagy körhintát ábrázoló hangulatos díszletről. Bartha József kétszintes fémmonstrumot tervezett, ami leginkább börtönre, kerítéssel körbevont zártságra emlékeztet. A tetején egy vonósnégyes ül, és hol a hangulatnak megfelelő, hol azokat ellenpontozó zenéket játszik, sokszor pedig hallgat. A feszült csöndeknek, amikor már meg se tudnak szólalni a szereplők, de az arcukon ott a döbbenet vagy a félelem, komoly szerep jut.
Mátray László ideális liliom, erős, ugyanakkor gyermekien naiv, nagyon tud szeretni, bár ezt titkolni igyekszik. Formátumos, nagy, alakítás. Vass Zsuzsanna Julija maga a megtestesült tisztaság és a feltétel nélküli, odaadó szeretet. Aki minden körülmények között, életében és halála után is tényleg holtodiglan-holtomiglan kitart választottja mellett, örökkön-örökké. Gyönyörű, ahogy Liliom haldoklásakor szorítják egymás kezét, érezni, hogy csaknem átlüktet a másikba a vérük, hogy minden veszekedésük, nézeteltérésük, hevesen elcsattant pofon dacára, egyek ők, akiket tényleg nem választ el a halál se. Végignézi a jelenetet Mari és Hugó a férje, Benedek Ágnes és Nagy Alfréd alakításában. Az egykori barátnő már nem érti Julit, fényévekre távolodott tőle. Ők a valaha hordár párjával pontosan az ellenkező utat járták be, a minden szembeszegülés nélküli beilleszkedést, a társadalmi ranglétrán dilemmák nélküli felfelé araszolást. Kiss Zsuzsanna jelmeztervező is érzékelteti, minél följebb kúsznak, annál merevebbek, s az öltözékük is kimódolttá válik. Ők maguk mind szótlanabbak, a szerelem már nyilvánvalóan elinalt, a házasság viszont megmarad, kifelé álszenten mutatva, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van. Ficsúr szerepében Pálffy Tibor az olyan társadalomkívüliség megtestesülése, ami nem is akar igazán szembemenni semmivel. Erkölcs, skrupulusok nélkül igyekszik lavírozni a periférián, és amikor baj van, nyomban eliszkol, felelősséget, bajtársiasságot egyáltalán nem vállalva. Gajzágó Zsuzsa körhintás Muskátnéként üzletasszony, de azért szíve is van, még ő tudja igazán, hogy Liliom halála mekkora veszteség. A rendőrkapitány Szakács László, meg túlbuzgó beosztottja Erdei Gábor megformálásában, csak annyit tudnak, hogy egy gonddal kevesebb. Ez a világ képtelen észrevenni és értékelni az értéket.
Ahogy Peter Shaffer Amadeusában is abszolút ez a helyzet. Farkasvakság miatt veszik észre Mozart nyilvánvaló zsenijét. Aki pedig rögtön észleli, Salieri, az kapásból a legádázabb ellenségévé válik, de nem szemtől szembe, hanem a leggusztustalanabbul hátmögötti módon. Totális kikészítésére, az útjából való eltávolítására törekszik alamuszin, miközben pártolást, rokonszenvet színlel. Béres rendezésében inkább ő válik főszereplővé, középpontba kerül, eluralkodik a középszer, ami korunk egyik alapvető problémája. Nem véletlenül kiugróan sikeres Pintér Béla nagyszerű előadása, a Tündöklő középszer.
Az Amadeusban Mozart nem tiszteli a társadalmi konvenciókat (Balázs Áron, Pámer Csilla, Pálfi Ervin) Fotó: Kovács Attila
Salieri is tündököl hosszú ideig, sokan tartják kora legsikeresebb zeneszerzőjének, miközben ő már tudja, hogy neve csupán Mozarttal összefüggésben, negatív előjellel marad fent. Ebben a verzióban még minden besúgásért azonnal pénzelt spiclijei is vannak, G. Erdélyi Hermina és Körmöci Petronella szemléletes alakításában. Balázs Áron remekül megmutatja ezt a gyötrő tudathasadást. A társadalmi fentet, Mozart éhséggel fenyegető nyomorgása kontrasztjaként, de az ezzel megélt kín és fájdalom mégiscsak halhatatlanságot ígér, míg a felszínes élet gyors mulandóságot, amihez aggkorára már elviselhetetlen lelkiismeret-furdalás is társul. Pálfi Ervin Mozartja kezdetben szertelen, hancúrozó, élvezettel szemtelenkedő kölyök, egy sajtkukac, akiben közben már ott a későbbi világnagyság. Pámer Csilla addig tart ki mellette feleségként, míg nem kell éhezni és fázni, II. József császár pedig addig pártolja, míg eszköze szépen fejlett sznobériájának. Marad a magányos halál. És az úgy látszik, csak időlegesen legyőzhető középszer.
