Kulcsminiszterei és 72 fős üzleti delegáció kíséretében érkezett csütörtökön délután Törökországba Orbán Viktor magyar miniszterelnök, „közös kormányülésre” és egy üzleti fórumra. Az igencsak sebtében tető alá hozott, előre sehol be nem harangozott nagy találkozó első napjának eseményeiről nemigen található beszámoló - második napjáról, péntekről viszont már többet tudunk. Ekkor jelentette ki miniszterelnökünk, hogy Magyarország kiáll barátai mellett, „még ha kényelmetlen is”, s ugyanekkor hangzott el a kétes dicséret is a török kormányfő részéről, hogy a tavaly nyári „aljas puccskísérlet” nyomán kiderült, kik Törökország valódi barátai. Az egyik igazi barát Magyarország, mert „kiállt a török nemzet mellett” és elítélte a puccskísérletet. Nem tudom, mit szól mindehhez a „török nemzet” meghurcolt, elbocsátott, bebörtönzött része, az viszont biztos, hogy a magyarnak nem kis százaléka pironkodik e dicsérő szavak hallatán.
Azt sem tudom, mit és mennyit hoz a kormányzati konyhára az ankarai vizit, azt viszont igen, hogy a csütörtök esti baráti ajándékozás ötlete mintha isteni sugallatra született volna. Binali Yildirim, a fociért ugyancsak rajongó török kormányfő a baráti vacsorán egy a legsikeresebb török fociklub, a Galatasaray játékosok által dedikált 10-es számú, Orbán Viktor nevével készített mezét és egy focilabdát ajándékozott miniszterelnökünknek. A mindenkori 10-es mez ugyebár szimbolikus jelentőségű, a legnagyobbakhoz kötődik általában. A Galatasaray legendás 10-e pedig nem más, mint a román futball legenda, Gica Hagi.
Nekem ez isteni sugallatnak tűnik. Sem a közös kormányülések, sem az üzleti fórumok nem haszontalan dolgok, de talán akkor a leghasznosabbak, ha a szomszédokkal kezdjük. Mert vágyakozhatunk bárhová, itt fogunk maradni, ugyanazokkal a szomszédokkal, és elemi érdekünk velük együttműködni. A leginkább leszakadt magyar régióban, Kelet-Magyarországon például nem attól lesz jobb és élhetőbb az élet, ha jó nagy üzleteket hozunk tető alá a törökökkel, hanem ha a trianoni határok által mesterségesen felszabdalt, egykor szerves egységként működő régiót megpróbáljuk közösen talpra állítani, összekapcsolni azt, ami összetartozik. Jelenleg ugyanis az együttműködés hiánya oda vezet, hogy míg Békéscsabán, Gyulán és környékén közmunkából tengődnek tömegek, addig a kevesebb mint egy óra alatt megközelíthető Aradon lasszóval fogják a munkaerőt az egyre bővülő ipari parkokba. A román piac is eléggé nagy, eléggé dinamikusan fejlődő ahhoz, hogy jó befektetés lehessen a magyar üzletemberek számára, és a „nemzeti kormány” azzal szolgálná leginkább a romániai magyarok érdekeit, azzal segítené a szülőföldön maradásukat, ha baráti, együttműködő légkört alakítana ki a románokkal. És ezért az együttműködésért még szégyenkeznünk sem kellene. De Budapest mereven elutasítja Bukarest igényét a korábbi közös kormányülések gyakorlatának felújítására, merthogy a románok lábbal tiporják a magyar kisebbség jogait. Törökország, gondolom, a kurd kisebbség jogainak példás tiszteletben tartásáért lett a barátunk.
