Fidesz;Németh Szilárd;

2017-07-07 07:00:00

Németh Szilárd: ezért választottak az emberek

Elég világos volt a nemzeti konzultációban is, mire megy ki a játék – ismeri el Németh Szilárd. A Fidesz alelnökének mindenről Soros György jut eszébe, ám azt leszögezi: bár sokszor nem értenek egyet, a feleségének sosem mondta még, hogy Soros küldte.

- Mivel minősíti legközelebb a civileket?

- Nem töröm rajta a fejem, improvizálni szoktam. Nyilvánvaló, hogy miért használtam legutóbb a Soros-féle álcivil szervezetekre a Cosa Nostra hasonlatot.

- Az önnek nem tetsző civil szervezetek kábítószer-kereskedelemmel, pénzmosással, zsarolással, rablással, prostitúcióval és illegális szerencsejátékokkal foglalkoznak?

- Nem azt mondtam, hogy ők a Cosa Nostra, csak úgy szerveződnek és működnek. Egyébként ez cseppet sem erősebb állítás, mint amikor Soros György mondja azt az országról, hogy maffiaállam. Annyit mondtam, hogy a Soros-féle szervezetek a magyar törvényes, alkotmányos, demokratikus rendet támadják és úgy szerveződnek, úgy viselkednek, mint a Cosa Nostra. Ezt érteni kell, nem félreérteni.

- Miért nem tesz feljelentést?

- Egyelőre nem jogi kategóriákban gondolkodunk, hanem politikaiakban.

- Pedig ez nem politikai kategória, hanem büntetőjogi.

- Politikai. De eljöhet még az az idő is, hiszen Sorosék törvényen felülinek tartják magukat.

- Amivel vádolja a civilszervezeteket, elég súlyos büntetőjogi következményekkel jár. Ráadásul, ha valakinek az alkotmányos rend elleni szervezkedésről van tudomása, akkor az is bűncselekmény, ha nem tesz feljelentést az illetékes hatóságoknál.

- De én nem vádoltam senkit. Nem a bíróság előtt állunk. Nem tettem feljelentést, hanem tartottam egy sajtótájékoztatót, mint a magyar Országgyűlés megválasztott képviselője, aki világossá akarta tenni az ellenfelei viselkedését.

- A Fidesz véletlenül sem hasonlít a Cosa Nostrához?

- Egyáltalán nem. Azért gondoljunk bele, hogy a Fidesz-KDNP többséget a magyar emberek választották, 2010-ben és 2014-ben is kétharmaddal. Ráadásul a legutóbbi, október 2-i népszavazás is magáért beszélt.

- Az biztos: nem volt érvényes. Ahogyan a mostani, "Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén" plakátok is magukért beszélnek.

- Nem is hagyjuk, hogy ő nevessen.

- Mit gondol arról, hogy már több ilyen plakátra is azt firkálták: "büdös zsidó"?

- A lehető leghatározottabban vissza kell utasítanom, hogy bármilyen antiszemita megnyilvánulással összekeverjék ezt a plakátot. Magyarországon az antiszemitizmussal szemben zéró tolerancia van. Legutóbb épp a külügyminiszter tájékoztatta erről az izraeli kollégáját, aki megelégedésének adott hangot. Azok a zsidó szervezetek – köztük a Mazsihisz is -, amelyek kiálltak a magyar kormány ilyen irányú politikája mellett, egyetértenek velünk.

- Az önök plakátjai jót tesznek a magyar közbeszédnek?

- Se nem rontanak, se nem javítanak a helyzeten. Meg kell érteni, hogy ilyen a közbeszéd Magyarországon. Elég világos volt a konzultációban is, mire megy ki a játék. Van egy Soros György nevű amerikai milliárdos spekuláns, akinek az a terve, hogy Európát elárassza migránsokkal. Ennek áll útjában a magyar kormány és a magyar emberek. Soros mindent elkövet Magyarország szétzilálásáért, megtámadott bennünket, nem kicsit, nagyon.

 - Nyilván a közbeszéd állapotáról is Soros tehet. Hány magyar választásra jogosult állampolgár van jelenleg?

- Pontos adatokat tudok, hiszen én is országgyűlési képviselő vagyok. Valamivel több, mint 8,2 millió.

- Valószínűleg arról is tud pontos számokat, hányan küldték vissza „minden idők legsikeresebb” konzultációját?

- Az egy héttel meghosszabbított konzultáción egész pontosan 1 688 044-en vettek részt, és 99,1 százalékuknak megegyezett a véleménye velünk.

- Ez lenne a brutális siker?

- Nekem annak tűnik, tehát ebben nem fogunk tudni megegyezni. Azt látom, hogy ön Soros pártján áll, én pedig a magyar emberekén.

- Azért állnék Soros pártján, mert meg mertem említeni, hogy több mint hatmillió embert egyáltalán nem érdekelt a konzultációjuk?

- Több mint 6 millió ember nem akart ezzel a kérdéssel foglalkozni. Aki viszont akart, s visszaküldte, egybehangzóan nyilatkozott. Amikor ellenzéki próbálkozások vannak és 200 ezer aláírást sem képesek összegyűjteni egy népszavazás kiírásához, akkor is felteszik ezeket a kérdéseket? A nagyhangú emberek merre járnak ilyenkor?

- Nem nagyon lehet már népszavazást tartani.

- Óriási sikernek tekintem a konzultáció eredményét, látszani fog majd a jövő évi választáson is. A választópolgárok mindegyikét elértük. Jelentős részük valóban nem kívánt megnyilvánulni, ami nem csoda, hiszen ehhez egyébként nevet is kell adni, nem titkos, mint a választáson való részvétel.

- Aki pedig nem ért egyet önnel az csak Soros vagy éppen Simicska katonája lehet?

- A családommal is sokszor nem értünk egyet, de sosem mondtam még a feleségemnek, hogy Soros küldte.

- Meglepő. Legyen akkor hatalmas siker, hogy több, mint 8,2 millióból, visszaküldték 1,7 millióan a konzultációt. Viszont, ha mindenki egyetért, minek kell teleplakátolni megint az országot?

- Mind az öt nemzeti konzultációnál ez volt a gyakorlat. Előkészítő szakasz, maga a konzultáció, végül pedig összegezzük az eredményeket és erről is tájékoztatjuk az embereket. Utána ezekre a plakátokra már nem lesz szükség. A plakáttörvény miatt pedig mostantól be kell számolni, hogy ki, mennyiért vesz plakátot. Ezzel végleg kibukik a Simicska-Vona megállapodás, a Jobbik burkolt pártfinanszírozása.

- Pedig 2010-ben még semmi gondjuk nem volt ezzel a gyakorlattal, a 24.hu által nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint simán lekörözték kedvezményekben a Jobbikot.

- Hírhamisítás történt. Amíg az ellenkezője nem bizonyosodik be, addig nem tudok mást mondani.

- Hogy tud bebizonyosodni?

- Ha valós lenne a dokumentum. Szerintem nem az.

- Honnan veszi?

- Ne vicceljen, ha valós lett volna, nem fogadja el az ÁSZ a bevallásunkat. Ráadásul egy hétéves, 2010-es papírt lobogtatnak.

- Az ÁSZ nem vizsgálta a számláikat, ráadásul valóban lezárult egy korszak: akkoriban egész más volt a viszonyuk Simicska Lajossal.

- Nem voltunk más viszonyban. Ő egy milliárdos vállalkozó, mi pedig egy polgári szövetség vagyunk.

- Mindig ilyen jóban voltak?

- Haragos viszony nem volt, viszont Simicska soha nem volt olyan elvtelen és korrupciós viszonyban a Fidesszel, mint most a Jobbikkal. Simicska soha nem rángathatta bábuként a Fideszt, mint most a Jobbikot.

- Így ki meri jelenteni?

- Konkrétan tudom. 2010-14 között polgármester voltam Csepelen, amikor arról óbégatott az egész ellenzéki sajtó, hogy Simicska diktál a Fidesznek. Büszkén mondhatom, hogy Simicska cégei a polgármesteri éveimben nulla forint megrendelést kaptak a csepeli önkormányzattól. Amikor Simicska pályázott, akkor nem nyert, mert nem adott be jó pályázatot. Ennyire egyszerű.

- Országszerte nem így nézett ki a dolog.

- Valószínűleg máshol jó pályázatot adott be. Rám semmilyen politika nyomás senkitől nem nehezedett. A viszony akkor romlott meg, amikor a kormány olyan törvényjavaslatot nyújtott be, ami a Simicska-érdekeket sértette.

- Közben ön Csepelen már nem polgármester, mégis nagy befolyása maradt a XXI. kerületben.

- Jó ezt hallani. Pedig az irodám is el van különítve a polgármesteri hivataltól.

- Teljesen független öntől a polgármester?

- Ennek a választókerületnek én vagyok az elnöke. Mindig figyelek, hogy kapcsolatot tartsak az önkormányzatokkal, azaz Soroksárnak és Csepelnek is próbálok segíteni. Ez a dolgom, ezért választottak az emberek.

- Sőt egy saját birkózócsarnokot és építhet milliárdokért.

- Ez most olyan negatívan hangzik, pedig már tisztáztam ezt az ügyet a sajtó előtt. Kevesebbet kellene hallgatniuk a rossz tanácsadókra, a méregkeverőkre, és többet kellene foglalkozni a valódi tényfeltárással, az igazi riportokkal. Nem adhatok persze tanácsot, nem vagyok újságíró, azt csinálnak, amit akarnak. Én tisztelem a sajtót. Mi a valós kérdés?

- Az, hogy akkor mit mondana, ha nem tisztelné?

- Na, jó, kivéve azt a részét, amelyik telenyomja a hazugsággal a világot.

- Megint ott tartunk, hogy ha valami önnek nem tetszik, akkor az csak hazugság lehet.

- Újból hangsúlyozom, ez nem személyes ügy! Van a sajtónak egy jelentős része, amelyben gyakorlatilag nem is újságírók dolgoznak, hanem ügynökök, aktivisták. Nekik az a dolguk, hogy lejárassanak engem, a miniszterelnököt, a pártomat. Nem haragszom emiatt, de azért ne háborodjanak fel, ha megvédem magunkat. Ön hogy értékeli, hogy az egyik, Soros által pénzelt „hírportálon” „Németh Szilárd Röszkén járt és hülyeségeket beszélt” címmel jelenik meg az MTI közleménye? Délutánra pedig még tovább „keményítettek”: Rezsi Szilárddá váltam a címben. Nem vág földhöz, de hogy is van ez? Az lenne a dolguk, hogy hírt adjanak, de ott sem voltak Röszkén, és még csak fel sem hívtak. Úgy ment ez is, mint a csepeli birkózócsarnok ügye, ez a direkt lejáratás kategóriája. Ez a cél, nem a hírek.

- Olvasott mostanában Origót, Ripostot, vagy 888-at?

- Ennek semmi köze a beszélgetésünkhöz.

- És annak van, amikor az önök médiája lebuziz bárkit?

- Én ilyet nem mondtam soha, maradjunk a témánál.

- A témánál maradtunk, hiszen azt sérelmezi, hogy csúnyákat írnak önről.

- Nem sérelmezem, csak megállapítottam, hogy mi a helyzet. Viszont a védekezésjogát fenntartom, főleg azokkal szemben, akik nem is politizálnak. A birkózókat nem kellene ilyen nehéz helyzetbe hozni. Én állok elébe minden vizsgálatnak. Folyik is egy meghallgatás-sorozat, behívnak a birkózószövetségből mindenkit, meglátjuk, mit dönt majd a hatóság. Én erkölcsösen és jogszerűen jártam el. És ha, a feje tetejére áll minden ellendrukkerünk, akkor is meg fogjuk valósítani a birkózócsarnokot.

- Lételeme, hogy folyamatosan harcoljon?

- Közmondással válaszolnék. Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. A Fidesznél soha nem tapasztalhatta, hogy bármelyik ügyet mi kezdtük volna.

- Érdekes érvelés, az óvodákban is sokszor elhangzik.

- Az óvodában is biztos van ilyen, és lehet ilyen értelmiségi magaslatról beszélni, de sajnos, a mi világunk egyelőre így működik. Mint minden magyar közmondásban, a fentiben is sok igazság van. Védekezni pedig a bennünk bízó emberek miatt is kötelességünk. 2002-ben ezt elmulasztottuk, el is buktuk a választásokat.

- Akkor továbbra sem várható, hogy kicsit lehiggad?

- Én nem haragszom azért, ha engem püfölnek, sőt. A szőnyegen ehhez hozzászoktam. Az ember nem úgy jön le mindig, hogy győz, vagy rögtön tussal nyer 10 másodperc alatt. Meg kell érte küzdeni. Lőrincz Viktor erre a legjobb példa, akitől a bírók elvették az érmet az olimpián, majd az Európa Bajnokságon megmutatta: mégis csak ő a király. Ehhez tartom magam én is.

Névjegy
- Budapesten született 1964. április 24-én
- 1990-ben a Budapesti Tanítóképző Főiskola könyvtár-tanítói szakán, 1996-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen közoktatás vezetői szakán szerzett oklevelet.
- 1998 óta három cikluson keresztül volt önkormányzati képviselő Csepelen, ahol a Fidesz frakcióvezetője is volt
- A 2010. évi országgyűlési választáson Csepel egyéni országgyűlési képviselőjévé, majd az önkormányzati voksoláson polgármesterévé választották
- 2014 áprilisa óta ismét országgyűlési képviselő, ám csak listáról