civilek;Amnesty International;Törökország;üldözés;

2017-07-07 12:57:00

A civil elment egy workshopra, és a börtönben kötött ki

Az Egyesült Államok és az Európai Unió is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Törökországban őrizetbe vettek 10 jogvédőt, azzal a gyanúval, hogy terrorszervezethez tartoznak - tudósít az Euronews.

A civilek egy digitális biztonságról szóló workshopon vettek részt szerdán, Büyükada szigetén, Isztambul mellett. Az őrizetbe vettek között van Idil Eser, az Amnesty International törökországi igazgatója. A nemzetközi jogvédő szervezet szerint megtagadták tőlük az ügyvédet, amihez a rendőrségnek 24 órán keresztül joga van.

Az Amnesty International főtitkára szerint a jogvédők őrizetbe vétele rávilágít arra, milyen körülmények között működnek a civilek Törökországban.Salil Shetty a hatalommal való visszaélés abszurd példájának nevezte a történteket, hangsúlyozva, hogy ez durva támadás a török civil szervezetek ellen. Hozzátette, hogy a világ vezetőinek föl kell emelniük ez ellen a szavukat a G20- csúcson, amelyen Erdogan elnök is részt vesz.

Idilt alig egy hónappal azután vették őrizetbe, hogy a hatóságok letartóztatták az Amnesty török elnökét. Taner Kilic azóta is fogságban van.A törökországi rendkívüli állapot miatt bevezetett rendelet alapján hét napig lehet valakit előzetesben tartani, amit az ügyész kérésére további egy héttel lehet meghosszabbítani.

Az Európai Unió bővítése biztosa, Johannes Hahn épp Ankarában tárgyal. Mint mondta, nem kapott kielégítő választ arra, hogy miért tartják fogva a jogvédőket. Hozzátette, hogy Törökországnak tiszteletben kell tartania a jogállamiságot.

A jogvédők szabadon bocsátására szólította fel Törökországot az ET

Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa pénteken felszólította a török hatóságokat, hogy haladéktalanul engedjék szabadon az Amnesty International törökországi szervezetének vezetőjét és hét másik jogvédőt, akit az előző napon vettek őrizetbe. A lett emberi jogi biztos "rendkívül súlyos" aggodalmát fejezte ki a csütörtöki őrizetbe vételek miatt, illetve arra sürgette Ankarát, hogy hagyjon fel a civil társadalom munkájába való önkényes beavatkozással. Egyre gyakoribb jelenség Törökországban, hogy büntetőeljárást indítanak emberi jogvédők ellen olyan tevékenységek miatt, amelyeknek védelmet kellene élvezniük az Emberi Jogok Európai Egyezménye értelmében - írja közleményéban az uniós biztos. Törökországban a tavaly nyári sikertelen puccskísérlet óta Recep Tayyip Erdogan államfő megszilárdította hatalmát és óriási tisztogatást hajtott végre a teljes államapparátusban. Körülbelül 50 ezer embert őrizetbe vettek őrizetbe.