Szeszélyes nyár Karlovy Varyban

Publikálás dátuma
2017.07.08. 09:39
A friss Oscardíjas színész, Casey Affleck hófehér estélyi zakóban vette át az elnök díját Karlovy Varyban. FORRÁS: KVIFF–ZUZA MI
DUPLA SZERETŐ Francois Ozon filmje egy nő és két elképzelt férfi viszonyáról itt is sikert aratott.

DUPLA SZERETŐ Francois Ozon filmje egy nő és két elképzelt férfi viszonyáról itt is sikert aratott.

A legkülönösebb szembesülés a francia fenegyereknek, Francois Ozonnak volt köszönhető idén a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon. Egy vagina telibe fotografált lüktető képével, meg a nőgyógyászati tágító eszköz sajátos kattogásával indul a Dupla szerető című filmje, amelyet az építészeti csipkéből vert fürdőváros fesztiválja jó hagyományok szerint a cannes-i fesztiválról válogatott. Karlovy Vary egyik okos döntése, hogy a nagy nemzetközi fesztiválok legbecsesebb munkáit nyár közepén elhozza a programjába. Ozon őrületig paranoiás, egy nő és két képzelt férfi vadul szexista filmjén kívül így láthatták a nagy fesztiválokról lemaradtak például Sofia Coppola, Michael Haneke, Akim Fatih és a mi Mundruczó Kornélunk cannes-i versenyben debütált filmjét. Mundruczó Jupter holdja című, otthon már moziban látható új munkája idén az egyetlen magyar produkció volt Karlovy Varyban, ami elég fura azok után, hogy három éven át a legnagyobb díjakat kapták a hazai munkák (Szász János, Pálfy György, Hajdu Szabolcs). Ozon filmjében a telibe fotografált vagina még egyszer főszerephez jut, de akkor az aktus közben elért csúcs gyönyörétől egy ordító száj hatalmas odvát formázza meg. Nem lehetett csodálkozni, hogy a látványtól a nézőtéren felharsant a nevetés.

Másképpen, de szintén meghökkentő volt a találkozás a friss Oscar-díjas Casey Affleckkel is. Mikor fellépdelt a színpadra az elnök díjáért, a hófehér estélyi zakója ellenére is mintha egy fiú lépne elénk a szomszédból. Vagy mint Az öreg város című filmből a gondnok, akinek megformálásáért megkapta az Amerikai Filmakadémia legmagasabb elismerését. Egyszerű, természetes, és lerítt róla, hogy tesz az ünnepélyes külsőségekre. Később elmondta, mindig elmélyült beleélésre van szüksége ahhoz, hogy eljátsszon egy szerepet. „Nem érdekel, hogy egy film sikeres lesz-e, az a fontos, hogy kikkel dolgozom. Barátokkal tudok dolgozni, akiket szeretek.”

UMA THURMAN Az amerikai színésznő jött, átvette a díját, majd eltűnt.

UMA THURMAN Az amerikai színésznő jött, átvette a díját, majd eltűnt.

A Karlovy Varyba elhozott új filmben, az A Ghost Storyban (Kísértettörténet) a kísértetté lett férj szerepét a barátai kedvéért vállalta. A film misztikus blöffnek látszik (még akkor is, ha idén a Sundance fesztivál pár kritikusát elbűvölte). Afflecknek élve csak pár perces jelenete van, majd meghal. Helyette már csak egy bő lepedőben suhanó kísértet figyeli nagy hallgatagon szeretett feleséget. Alighanem a filmtörténetben ez a legkülönösebb szerep, amire egy Oscar-díjas a fejét adja. De a barátság az barátság. Uma Thurmannel viszont feledhető lett a találkozás. Jött, átvette a díjat és eltűnt. Egyetlen jó mondat maradt utána emlékül: „Rendkívül fontosak a fesztiválok, hihetetlen kulturális szolgálatot tesznek világszerte ma, amikor az emberek elfelejtettek egymás szavára odafigyelni."

Két muskétásnak becézte a helyi sajtó a brit film híres veteránját, Ken Loach rendezőt és állandó forgatókönyvíróját, Paul Lavertyt, akik életműdíjat kaptak. Ajándék volt velük találkozni: Loach elragadó ember, egyenes beszédű, nyolcvanon túl is bámulatosan lendületes. Sugárzik róla, amit mindig emlegetnek, hogy vérbeli humanista. A közös munkamódszerükről beszéltek, a kétkezi munkájukból élő filmhőseik megteremtéséről. Ma eléggé egyedül vannak a világ filmművészetében, akiket még érdekel az úgynevezett munkásosztály tagjainak élete, gondolkodása, konfliktus-halmaza. De hogy állják a sarat, arra az Én, Daniel Blake című filmjük tavalyi cannes-i Arany Pálma díja a bizonysag.

Pár éve még a filmcsillagokat hintó fuvarozta Karlovy Varyban a rajongó tömeg sorfala között a premierek vörös szőnyegéig. Most csak elegáns géperejű járműre telik, viszont tény, ez a fesztivál nagyon ad a „cirkuszt és kenyeret” szlogen mindkét tagjára. A kulturális táplálék – a sokszínűre összeválogatott filmprogramok, meg a nagy klasszikusok (idén Tarkovszkij, Makavejev, Mizogucsi, Wajda) felújított remekei - mellett a cirkusz is jelen van. Gyakran humorba pakolva.

Találkozásaink a vérbeli cseh humorral, a szellemes iróniával a fesztivál idején naponta többször adottak. A fesztivál 11 termében kora reggeltől éjfélig futó vetítéseken minden film előtt bejátszanak egy klipet a Kristály Glóbusz híres nyerteseiről. Az ironikus csattanóra kihegyezett filmecskéket mindig kitörő taps taps fogadja. Milos Forman például a gyógyszereit töri porrá a Kristály Glóbusz karcsú leányka-szobrával, a bekapott por elmázolódott foltjával a szája körül, olyan, mint egy pákosztos óvodás. Jirí Menzel nagy igyekezetében végül hanyatt esik a székével, amikor a díj kristálygömbjén keresztül akarja meglesni a fiatal takarítónő ruhája alatti rejtelmeket. Harvey Keitelnek a lábát töri el a ráejtett díj, az aprócska Danny de Vito pedig díjával „üti agyon” az álmát zavaró telefont. Jude Law a szoborkislányból farag a kocsijáról ellopott orrdísz helyett mutatós másikat. És így tovább. Idén Menzel felejthetetlen hőse, a Szigorúan ellenőrzött vonatok kislánypopsit pecsételő, nőcsábász forgalmistája, Josef Somr ma zsémbes, nagyothalló öregemberként kap szeretetteljes szurkát a klipben.

A versenyfilmek szokásos hullámzó nívójából két film volt emlékezetes. Az izraeli Cukrászmester története egy izraeli, illetve egy német férfi tragikusan végződő szerelmével indul és a német cukrász különös jeruzsálemi akcióját meséli el végtelen érzékenységgel. Ofir Raul Graizer filmje meghökkentő szépségű találkozás a szerelemmel és a szeretettel. A másik erős dráma az orosz Borisz Hlebnyikov Aritmia című filmje. Nem az intim érzelmek titkait láttatja, mint a Cukrászmester, hanem a társadalmi szintű „minden egész eltörött” állapot elviselhetetlenségét. Egy kisváros fiatal orvosházaspárjának zaklatott hétköznapjain és szakadni készülő kapcsolatán keresztül a rendező azt a végső pontot sejteti hősei életében, amikor a mindennapok adottságaiban már az ember önbecsülése vész el. Két erős emlékű találkozás a vásznon megjelenő világgal. Egy fesztiválon nem is kevés.

Szerző

Jeanne d’Arc, hol vagy?

Publikálás dátuma
2017.07.08. 09:34
SZENT JOHANNA (MILLA JOVOVICH) A magyar Jeanne d’Arcra még várni kell, a hazai közélet hagyományosan férfi bázisú.

Ül öt asszony egy szép lakásban, megterített asztal körül. Nem fiatalok, hatvan-egy-két évestől nyolcvan-egy-két évesig. Ápoltak, jól öltözöttek. Intelligensek, bátrak, sikeresek a pályájukon, többségük doktori címmel a neve előtt. Magyar értelmiségi nők. Két társadalomtudós, két mérnök, egy rendezvényszervező. Beszélgetnek. Nem unokáznak, nem főznek, betegség szóba nem kerül. Közéletről megy a beszéd, persze, benne a politika is. Főként a jövő évi választás esélyei.

Öt ember, legalább három közelítés. Ki nyer itt, Magyarországon, nem egészen egy év múlva? A társaság legfiatalabbja, a társadalomtudósok egyike, szenvedélyes és egyértelmű: nyilván és csakis a Fidesz. A két mérnök realista, mi más is lehetne: nincs fekete-fehér kimenetel, valószínűségek, esélyek vannak, azokkal kell operálni. Amiknek a feltételei még ma is megteremthetők. A rendezvényszervező is a reáliák felé hajlik, talán éppen ezért nem is túl optimista.

Latolgatások, de minek? Ez egy jobboldali ország, mindig is az volt, nincs remény a váltásra – állítja a szenvedélyes. Mindig? És a Horn-kormány, plusz még a további nyolc év? Hiszen nem is a jobboldaliság a gond, hanem a polgári jobboldaliság hiánya – veti ellen az egyik mérnök. Nálunk korábban is nagyon vékony réteget jelentett a polgárság. Kétségtelen, hogy 1867-től, a kiegyezés áldott megvalósulásával kiszélesedett, megerősödött, de azután, a 20. század második felében két támaszát is kiirtották. Először, szorgos állami tevékenységgel, a zsidóságot, amelynek döntő részét elpusztították, utána, 1946-ban kitoloncolták a svábokat, megint csak szorgos magyar állami segítséggel. Az államosításokkal pedig végképp szétzilálták a maradék ipart, mezőgazdaságot és vele a maradék polgárságot is.

De próbáljuk meg, segít talán a történelem, veti föl a másik mérnök. Gyakorlatban aligha, bár némi tanulsággal azért szolgálhat. Bizony, még lázadások is kitörhetnek, intenek az idősebbek, akik már felnőttként élték meg 1956-ot. Amitől persze isten mentsen, mert ez a mostani vezetés egy felkeléskor majdnem biztosan lövetne. És ahol odalőnek, ott előbb utóbb vissza is lőnek, hiszen, állítólag, jócskán van fegyver a lakosságnál.

Segít-e a történelem? Nos, 1867, a kiegyezés múltja mindenképpen pozitív emlék. Kétségtelen, kellett hozzá egy porosz győzelem a Habsburgok fölött. De az bizonyos, hogy maga a ki- és megegyezés történelmünkben példátlan fellendülést hozott, kiegyenlítve azokat a károkat, amiket Kossuth és követői a detronizálással és szánalmas nemzetiségi politikájukkal okoztak, évtizedekre visszavetve a magyar gazdaságot, veti fel az egyik mérnök. És mert a mérnök elsősorban gazdaságban gondolkodik, ezért határozottan állítja, hogy csak annak fejlődésén, bázisán lehet megvalósítani a gyönyörű társadalompolitikai ígéreteket, amikkel most gond nélkül dobálózik mindegyik ellenzéki párt.

De hol egy vezető, igazi vezér a láthatáron, vezető, aki érzelmet és értelmet egyesítve magával tudja ragadni az elégedetlen, a más társadalmi közelítéseket áhító embereket? Nos, ebben megegyezett a társaság: nincs ilyen. Hol egy Jeanne d’Arc, miért csak mindig férfiban gondolkodunk? Sem a merev, papírról beszélő, humortalan önjelölt, sem a szónoknak jó, de egyébként, gazdasági téren nem erős férfi nem látszik megfelelő megoldásnak. Látjátok! Csakis a Fidesz győzhet, nekik aztán van vezérük, állítja ismételten a társaság szenvedélyes tagja.

Talán nem is lenne nagy baj, ha így történik, veti ellen a másik, a mindig józan ítéletű mérnök. Mert mi várható? Súlyos anyagi gondok - az EU-pénzek fokozatos elapadása nyomán. És elaknásított közigazgatás. Többé-kevésbé üres kassza, pangás a beruházásokban és hozzá az ígéretek tetemes méretű halmazának beváltását elváró tömegek. Mindenütt beépített régi emberek ülnek, akik, ahol csak tudnak, szabotálnak. Fél év és beüthet a csőd. Akár új választás kiírásával, amelyen diadallal térhet vissza a Fidesz. Meglehet, már most erre játszanak.

No és ha a mostani ellenzék, amit szándékosan ne nevezzünk baloldalinak, mert lehetnek köztük liberálisok, sőt mérsékelt konzervatívok is, nem ér el - már pedig nagyon valószínű, hogy nem ér el - 51 százalékot, kivel lehet társulni? - veti föl a nagyon pontos gyakorlati megoldásairól elhíresült, kiváló rendezvényszervező. Marad a Jobbik. De vele lehet-e, szabad-e koalícióra lépni? Vagy bekövetkezik a teljes patt-helyzet, végül új választás kiírásával.

Valóban, lehet-e társulni a Jobbikkal? Ebben a legnagyobb a társaság megosztottsága. A két társadalomtudós határozottan a nem mellett áll ki, a két mérnök, bizonytalankodva, de mégis, a kompromisszumos megoldás híve. Előjön a Churchill-Sztálin szövetség örök példája. Csakhogy tényleg, lehet-e ismételni a történelmet? Lehet-e szövetséges egy nyíltan rasszista elveket valló párt, még megszelídített formájában is? A társaság egyik tagja - egyébként a jezsuiták odaadó híve - szerint igen, mert bizony a cél szentesíti az eszközt. És ne feledjük, amit szenvedélyes társunk joggal állított: ez egy alapvetően jobboldali ország. Hozzátéve, hogy Magyarországon nincs erős polgárság, kétségtelen azonban, hogy erős az értelmiség, hagyományosan jók voltak az iskolák, főleg az egyetemek. Ámbár azért húsz-harminc évenként tömegesen távozott a magyar értelmiség, kezdve a múlt század 20-as éveiben a fehérterror elől, majd a háború után, aztán 1956-57-ben - és folytatva éppen napjainkban. A vidék, a kisvárosi és falusi nem-főváros pedig hagyományosan konzervatív. Mármost akkor miért ne lehetne koalíciós partner egy erősen jobboldali párt.

Milyen szép, móriczi jelenet: öt magyar ember ozsonnázik és beszélget, vitázik. Öt magyar ember? Nem! Csak nő. Mert a magyar közélet jelenleg, persze hagyományosan is, teljesen férfi-bázisú. Elég csak a két nagyobb baloldali pártot felemlíteni. Az MSZP-ben csupa, csupa férfi mozog a színen, a most létrehozott kampány-vezérkaruk is színtisztán hímnemű, prominens megszólalóik is azok. A DK sem különb. A közelmúltban volt vezetőségválasztó kongresszusuk, de a jelölőbizottság színtisztán csak férfiakból állt, és az első hat vezetőjük között egyetlen – egyébként kiváló – nő található. Kétségtelen, az LMP-ben szerepel egy kitűnő asszony, társelnök, ám ez a párt deklaráltan nem akar részt venni a választáskor semmiféle együttműködésben.

Pedig, meglehet, talán valahol, az országnak egy eldugott helyén ott rejtezik egy ifjú Jeanne, bátor, szenvedélyes, mozgósító és persze, intelligens is. Hiszen itt a Macron-jelenség! Ő is szinte pillanatok alatt jutott el a csúcsra! Ami persze egyáltalán nem adekvát példa. Nem csak azért, mert ő is férfi, hanem mert nem a semmiből, az ismeretlenségből jött: volt sikeres befektetési bankár, sőt miniszter is. Azért sem alkalmas a példa, mert női miniszter, ugye, nemcsak a Fidesz-kormányban nincsen, de még a szocialista Bajnaiéban sem volt, és a szocialista elődkormányokban is gyéren alkalmaztak nőket.

Későre jár, szedelődzködik a kis társaság. Rezümé nélkül. Mert a komor rezümét egyikük sem akarja kimondani. Öt intelligens, sikeres magyar értelmiségi nő fájdalmas jövőképét.

Szerző

Brit-magyar légvárak

Publikálás dátuma
2017.07.08. 09:30

Nagy érdeklődéssel fogadták a napokban a Brit-Magyar Baráti Társaság tagjai a londoni Carlton Clubban megrendezett összejövetelt, melyen a Budapestről meghívott Frank Tibor történész beszélt a brit-magyar viszony fejezeteiről, 1848 és 1944 között, illetve 1956 után. Az ELTE professzora az előadás után nyilatkozott a Népszava londoni tudósítójának.

- Professzor úr, a két ország közötti viszony szempontjából miért épp az 1848-1944 közötti, illetve az 1956 utáni időszakot vizsgálta? Miért pont ezek a korszakok mondanak sokat a kapcsolatokról?

- A XIX. században jelentős figyelem mutatkozott Magyarország iránt Nagy-Britanniában, nem mintha például a Magna Carta és az Aranybulla rokon vonásai, vagy a királyi családok közötti szálak ne tartottak volna mindig is ébren némi érdeklődést. Magyarország már a XIV.-XV. században tényezőnek számított Európában, míg Anglia csak a Tudor-korszakban (1485-1603) nőtt igazán fontos hatalommá. 1848-49 is érdekes volt a britek számára, hiszen sok hasonlóságot fedezhettek fel az amerikai függetlenségi háborúval. A közvélemény rokonszenvét jelezte, hogy 1850-ben a londoni Barclay and Perkins sörgyár munkásai meghurcolták a hóhérnak tekintett Haynau táborszernagyot. Nagy-Britannia szellemi hatása már a reformkorban érvényesült Magyarországon; Széchenyi István, Wesselényi Miklós és Szemere Bertalan is járt és sokat tanult itt. A technikai újítások, a lóversenyek és az úri klubok világa lenyűgözte és cselekvésre is ösztönözte őket. Ennek máig leglátványosabb emléke Széchenyi brit műszaki együttműködéssel megvalósított Lánchídja.

A II. világháború vége és az 1956 közötti időszakban nem volt említésre méltó kapcsolat a két ország között. Tilos volt a barátkozás a nyugati országokkal. A mai fiatalok számára nem mindig világos, hogy Magyarországon terror uralkodott, minden tizedik embert valamilyen módon üldöztek. Sötétek voltak ezek az évek az angol-magyar kapcsolatok szempontjából is. Hogy egy általam jól ismert példát hozzak, Budapesten egészen beszűkült az egyetemi angol oktatás, a debreceni egyetem angol szakát pedig egyszerűen bezárták.

- Előadásának vezérfonala volt, hogy a brit kegyek elnyerésére irányuló magyar erőfeszítéseket ún. kettős beszéd, angolul „doublespeak” jellemezte. Az ország hivatalosan és következetesen Nagy-Britanniával szemben álló szövetségek tagja volt, de egyes politikai csoportoknak fontos maradt a britek rokonszenvének keresése.

- Erre jó példa gróf Bethlen István, aki - ha csak a miniszterelnöksége után is, de - reálisan látta a németekhez fűződő szövetség fenyegető problémáit. Ő az angoloktól remélt segítséget, mindjobban szembehelyezkedve az uralkodó németbarát állásponttal. A külföld is észrevette, hogy több hatalmi közeg is létezett Magyarországon. Bethlen nagy tekintélyével 1934-ben gyorsan megszerezte azokat az anyagi erőforrásokat, amelyek a Magyarország népszerűsítését szolgáló angol nyelvű folyóirat, a The Hungarian Quarterly kiadásához, illetve Hóman Bálint és Szekfű Gyula Magyar történetének rövidített, angol nyelvű változatának kiadásához szükségesek voltak.

- Kossuth Lajos éveket töltött Nagy-Britanniában. Elegendő levéltári forrás áll rendelkezésre az itt-tartózkodásáról? Hogy látszik visszamenőleg, házigazdái értékelték, súlyán kezelték őt?

- Kossuth angol-amerikai emigrációs éveinek tevékenységét elsősorban a Jánossy Dénes, az Országos Levéltár egykori főigazgatója által megjelentetett nagy forráskiadványból ismerjük, ezek nélkülözhetetlenek a korszak kutatásához. Ugyanakkor sajnos, mindmáig nem sikerült befejezni a Kossuth-iratok kritikai összkiadását. Kossuth Angliában és Amerikában is megkapta a neki járó tiszteletet. Politikai nézetei, angol nyelvtudása, kiállása imponáló volt. Nem jött zavarba, noha 49 évesen kezdett először angolul beszélni. Amerikában, 1851-52-ben vagy hatszáz beszédet tartott, melyeket sajnos csak igen kis részben publikáltak. Néha két-három órán keresztül beszélt folyamatosan. Erős kisugárzásával elbűvölte az embereket. El tudta hitetni vendéglátóival, hogy a magyar forradalmat újra lehetne kezdeni. Negyvenöt éven át hirdette a nagyvilágban Magyarország önállósághoz való jogát, s újra rátette az országot a modern Európa politikai térképére. Bizonyosan nagyobb szolgálatot tett hazájának élve, mintha az aradi vértanúk között lelte volna halálát.

- Kossuthtal egyidejűleg tartózkodott londoni emigrációban Karl Marx. Melyiküket ismerték jobban?

- Egyértelműen Kossuthot, hiszen Marx ebben az időben még csak egyike volt a Londonban menedékre találó európai forradalmároknak, mint amilyen az orosz Herzen, a német Kinkel, a lengyel Worcell vagy a francia Ledru-Rollin volt. Kezdő tudós és újságíró, akinek nevét igazából csak A tőke megjelenése után ismerték meg. Nagy-Britannia liberális attitűdjét jelzi, hogy sok külföldi menekültnek, forradalmárnak adott mindig letelepedési lehetőséget.

- Amikor Nagy-Britannia újból igazán fontos lett Magyarország számára, az a trianoni béketárgyalások remélt, számunkra kedvezőbb befolyásolásának időszaka volt. Ez sajnos csak álom maradt, hiszen ellentétes szövetségek tagjai voltunk mindkét világháború idején. A német szövetség eleve kizárta, hogy az angolbarát magyar propaganda eredményes legyen?

- Az elvesztett világháború, az őszirózsás forradalom, a Tanácsköztársaság, az ellenforradalom, s végül a Trianon árán visszanyert nemzeti függetlenség teljesen átalakította Magyarországot. Egyik napról a másikra 20,9 millióból 7,6 millióan maradtak a harmadára zsugorított országban. Bethlen István revíziós törekvései során jelentős mértékben próbált Nagy-Britanniára támaszkodni. Vitába bocsátkozott R. W. Seton-Watsonnal, aki aktív szerepet töltött be az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlasztásában, Nagy-Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia kialakításában. A kezdetben - Kossuth ismeretében - a magyar liberalizmust tisztelő Seton-Watson 1905-től kezdve folyamatosan, s egyre erőteljesebben Magyarország ellen agitált, főként a lenéző, szinte pökhendi nemzetiségi politikája miatt. Vitathatatlan, hogy a századfordulós magyar politika megvetette a kisebbségeket, lenézően tótként, mócként, rácként emlegette őket. A publicista, történész, egyben politikai aktivista Seton-Watson szorosan figyelte az eseményeket, és felismerte, hogy a kisebbségeit elnyomó Magyarország már nem az, aminek szabadságharca idején látszott. A The Hungarian Quarterly-n kívül a Magyar történet angol fordítása is segíthetett volna a brit közvélemény befolyásolásában, Seton-Watson román történetével szemben. Ám az angol nyelvű „Hóman-Szekfű” tíz éven át készült és végül a II. világháborúban, még mindig csak kéziratban, egy bank trezorjában megsemmisült.

A gőzerővel beindult anglofil magyar propagandagépezet kulcsfigurája volt a pályáját klasszika filológusként kezdő, rendkívüli tehetségű Balogh József. A hivatalosan a Society for the Hungarian Quarterly égisze alatt működő HQ szerkesztője olyan nagy neveket tudott megnyerni az ügynek, mint a Society elnökévé választott, erősen vitatott pályájú politikus, Londonderry márki. Neki is köszönhetően új életre kelt, sőt, vagy 300 tagot számlált az Angol-Magyar Társaság. Egy Bethlentől független, néhány évvel korábbi magyarbarát brit akció volt Lord Rothermere-é: a sajtómágnás saját lapjában, a befolyásos Daily Mail-ben érvelt a Magyarországot ért méltánytalansággal szemben.

- Volt-e valamiféle realitása az „angolszász” irányban (is) orientálódó miniszterelnökök, mint Bethlen, Teleki és Kállay igyekezetének London befolyásolására a Szovjetunió elleni katonai akció után?

- Magyarország öt nappal a németek után támadta meg a Szovjetuniót. A vezetők a két bécsi döntés után további gyors terület-visszaszerzéseket reméltek Németországtól. Ezzel szemben szinte egy egész magyar hadsereg pusztult el a fronton. Mindeközben azonban volt egy olyan politikai vonulat is, amelyik megpróbálta befolyásolni az antant országokat, melyek az öt büntető békeszerződést kötötték. A békék olyan bosszút álltak az első világháború miatt, amiből csak újabb háborút szülhetett. Az ismételten Londonba utazó magyar publicisták, az angol nyelvű hazai kiadványok ugyan viszonylag kedvező fogadtatásban részesültek Angliában, de a befolyásos nagyhatalomnál nem értek el tényleges eredményt.

- Egy újabb forradalom eltiprása után, Kádár János későbbi éveiben bekövetkezett végre bizonyos enyhülés és némi fellendülés a kapcsolatokban? A szigetország ismét nagyvonalúságot mutatott a menekültek, „disszidensek” befogadásában.

- Valóban, 1956 után lassan megélénkültek nemzetközi kapcsolataink, bár igazi fordulatra 1968-ig, az új gazdasági mechanizmus beindulásáig kellett várni. Ekkortól bizonyosan jobb volt Magyarországon élni, mint az NDK-ban, vagy Csehszlovákiában. A lazulás jegyében, egyben a régi The Hungarian Quarterly-re is utalva indult el 1960-ban a The New Hungarian Quarterly. Az ellentmondásos pályájú Boldizsár Iván jól szerkesztett lapjának nagy szerepe volt a külföldi magyar imázs javításában. A magyar olvasók előtt pedig új világirodalmi látóhatár nyílt meg a Nagyvilág folyóirat megjelenésével.

- Történelmi perspektívából nézve hogy állnak most a brit-magyar kapcsolatok? Különösen annak fényében, hogy bár 2004 óta ugyanannak a klubnak voltunk tagjai, Nagy-Britannia tavaly önként távozott az EU-ból, Magyarország hozzáállása pedig erősen ellentmondásos.

- Sajnáljuk, hogy már nem vagyunk egy klubban. A brit emberek jelentős része nem tudta, hogy mire is szavaz egy évvel ezelőtt, még mindig az elvesztett gyarmatbirodalmat és az egykori nagyhatalmi státust siratva. Nagyrészt egy olyan társadalom döntött az EU-tagság feladásáról a bevándorlók számának csökkentése érdekében, amely korábban mindig helyet adott emigránsoknak, hazájukban ellenzékinek számító embereknek. Ugyanígy Magyarországon is sokan nem tudják, mi az Unió haszna, milyen kultúrkörbe, mekkora piacra, milyen politikai szövetségbe vonja be hazánkat. Csak remélni lehet, hogy az oktatási rendszerek s a média nálunk is, Nagy-Britanniában is az eddigieknél hatékonyabban megismertetik az embereket a múlt tanulságaival és döntéseik felelősségével.

Névjegy
Frank Tibor történész (69), az MTA levelező tagja, az ELTE Angol-Amerikai Intézetének professzora, korábbi igazgatója. A Századok c. történelmi folyóirat főszerkesztője, a brit Royal Historical Society tagja. Számos hazai szakmai testületben, köztük a Magyar Történelmi Társulatban, az MTA Modern Filológiai Társaságában, a Magyar Amerikanisták Társaságában tevékenykedik. Amerikai egyetemek (California, Nevada, Columbia, IES Abroad) rendszeres vendégprofesszora. Kutatási területéhez tartozik a transzatlanti kapcsolatok, a külföldi és hazai nemzetkép, a külpropaganda és a kivándorlás története. Közel 40 könyv szerzője, illetve szerkesztője.