Nagy-Britannia;Theresa May;Brexit;

2017-07-11 07:34:00

Támogatást kér Theresa May

Példa nélküli összpárti együttműködésre szólít fel zaklatott kormányzása első évfordulóján Theresa May. “Ne csak bíráljatok, cselekedjetek!” - üzeni a brit miniszterelnök ellenzékének mára meghirdetett beszédében, amelyben valamennyi párt támogatását kéri a Brexit-tárgyalások sikeréhez. A felszólalást annak a nevezetes hétnek az első évfordulójára időzítették, amikor a korábbi belügyminiszter - David Cameron lemondása és a konzervatív vezetői címre pályázók visszalépése után - választás nélkül jutott a kormányfői tisztséghez.

A június 8-i voksolás óta a Konzervatív Párt csak az északír koronahű erők jóindulatával képes határozatokat átvinni a parlamenten. A még így is csekély és bizonytalan többség politikai gyengesége beismerésére, egyben békülékenyebb hangnemre kényszeríti Mayt. Az előzetesen a brit sajtó rendelkézésére bocsátott beszédben May arra kéri az ellenzéket, terjessze elő saját ötleteit, annak érdekében, hogy a Brexit megvalósulása után “egy jobb világ köszöntsön be” Nagy-Britanniában. A kormányfő az európai törvényeknek a brit jogrendszerbe átültetéséhez szükséges "nagy visszavonási törvény" előterjesztését megelőzően arra hivatkozik, hogy bár a Konzervatív Párt nem ért egyet mindenben az ellenzéki pártokkal, “viták és megbeszélések segítségével mindent lehet tisztázni, az elképzelések változtathatók”.

May becsületesen bevallja, hogy a parlamenti választás eredménye nem váltotta be a reményeit, de ettől függetlenül ragaszkodik a múlt év július 13-án a Downing Street 10. előtt ismertetett célkitűzéseihez, azaz a társadalmi igazságtalanság leküzdéséhez és a szerzett érdekeltségekkel szembeni fellépéshez, egy erősebb és tisztességesebb ország kiépítéséhez.

A brit lapok meghökkenten fogadták a kormányfő legújabb teljes fordulatát. A legnagyobb példányszámú minőségi napilap, a konzervatív The Daily Telegraph “May segélykiáltása Corbynhoz” címet adta, a Munkáspárthoz közel álló The Daily Mirror szerint “A kétségbeesett May megalázó beszédben könyörög segítségért a rivális pártoktól”. A politikai skála ugyancsak két különböző végén elhelyezkedő The Daily Mail “meglepő lépésként”, a The Guardian "minden precedenst nélkülöző felhívásként” minősíti a kormányfő akcióját.