Tátrai Miklós;Császy Zsolt;Sukoró-ügy;

2017-07-11 18:05:00

Sukoró-ügy - A börtön gyorsabb volt a bíróságnál

Nyolc év után harminc nap alatt döntött a Kúria Császy Zsolt és Tátrai Miklós bűnösségéről, de további egy hónap sem volt elegendő az ítélet leírásához. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) volt vezetőit a Sukoró-ügy miatt ítélték szabadságvesztésre úgy, hogy korábban másodfokon bűncselekmény hiányában felmentették őket. 

Emelt fővel vonulnak börtönbe - mondták a Népszavának -, és politikai elítélteknek tartják magukat. Beszéltek az eljárás legsúlyosabb anomáliáiról is. Azt, hogy az állam gazdaságpolitikáját büntetőbíróság elé viszik, rendkívül aggályosnak találják. Ma derült ki: Tátrai már meg is kapta börtönbehívóját. Ennek fényében még izgalmasabb, amit lapunknak nyilatkoztak.

Tovább tart az ítélet írásba foglalása, mint az egész kúriai eljárás, ami azért több, mint furcsa – hívta fel a  figyelmet a lapunknak nyilatkozó Császy Zsolt és Tátrai Miklós, a júniusban börtönbüntetésre ítélt két egykori MNV-vezető. Hűtlen kezelés kísérletében találták bűnösnek őket, bár azt még az ügyészség sem állította, hogy bármi hasznuk, előnyük származhatott volna a sukorói beruházással kapcsolatban. 

Császy Zsolt - Tátrai Miklós FOTÓ: Tóth Gergő

Császy Zsolt - Tátrai Miklós FOTÓ: Tóth Gergő

A Kúriának ténylegesen egyetlen hónapja volt arra, hogy a több mint 40 ezer oldalnyi iratot – ugyanis nekik a teljes első és másodfokú eljárást felül kellett vizsgálniuk – három bíró teljes értékűen tanulmányozza, megeméssze és kialakítsa saját álláspontját. Erre egy hónap szerintük példátlanul kevés és nyilván nehezen hihető, hogy ez megtörtént, ennek ellenére született egy számukra súlyos döntés, amit ott elhadartak. Azóta bőven eltelt további egy hónap és még nem volt idejük leírni az ítéletet, ami önmagában gond, azért is, mert a szóbeli kihirdetéssel az ítélet jogerőssé vált. "Mi minden pillanatban várjuk a börtönbehívót, miközben a jogi lépéseket - felülvizsgálati eljárás, Alkotmánybíróság (AB) - nem tudjuk megtenni az írásos ítélet hiányában" - mondták.

„A börtönben - ahol nincs számítógép, nincs jogtár, nincs ügyvéd - kellene felkészülni arra, hogy a jogi lépéseket megtegyük, anélkül, hogy ennek bármilyen feltétele meglenne. Rossz érzésünk van, mert lehet, hogy ez szándékos is.”

* A beszélgetés a szerdai Népszavában, bővebben a Népszava online oldalán olvasható.