költségek;vizes vb;

2017-07-12 07:07:00

Rendkívüli botrányba fulladt a vizes vb

Még el sem kezdődött, de már rendkívüli közpénz-pazarlási és adatkezelési botrányba fulladt a vizes vb.

Az Index kiderítette, hogy az eddig ígért – így is többszörösen túlárazottnak tűnő – 130,6 milliárd forintos költségeihez képest a valóságban legalább bruttó 170 milliárd forintba fog kerülni a magyar adófizetőknek a sportünnep. A szervezők ugyanis elhallgatták, hogy az eddigi költségeken túl további nettó 30 milliárdot költenek el a tévés közvetítéséhez szükséges technológiai feltételek – mint a világítás – kialakítására, illetve a média és a közönség kiszolgálására is alkalmas internetes hálózat kiépítésére. A hírportál szerint ezeket a feladatokat titokban kaphatta meg több, kormányközeli vállalkozás, mivel az ügyben semmiféle közbeszerzést nem hirdettek meg.

Az is kiderült, hogy a vb-re kialakított, ingyenes Duna-parti wifihálózat szoftverét egy azerbajdzsáni hátterű cég, a WandaFi fejlesztheti ki és így hozzáférhet majd a magyar felhasználók magánjellegű adataihoz is. A használók ugyanis a Facebook és az Instagram profiljaik belépőkódjának megadásával tudnak majd belépni az ingyenes hálózatra, amely ilyenkor minden egyes alkalommal „leszívja" a felhasználó profiljának az adatait.

Elvileg a WandaFi, illetve a vele szerződött partnerei ezeket az adatokat arra használják, hogy a netezők éttermi étel- és italfogyasztási, szórakozási szokásait ismerve személyre szabott reklámokat küldjenek a felhasználóknak. Ugyanakkor az általunk megkérdezett, informatikai biztonsággal foglalkozó szakemberek szerint lényegében csak a cég önkontrollja szab határt annak, hogy milyen egyéb, a Facebookon olvasható személyes adatokra kutassanak rá, ez pedig fokozottan érvényes lehet egy azeri hátterű cégre, a Közép-ázsiai országban ugyanis többek között az adatvédelmi jog is csak papíron létezik.

Az MSZP felszólította Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, hogy kezdjen azonnali vizsgálatot az ügyben. Az LMP ellenben az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága elé vinné, hogy szerinte olyan nyilvános wifit építenek Budapesten, „ami a magánéleti adatainkat továbbíthatja" az azerbajdzsáni céghez. Mindkét párt emlékeztetett arra is, hogy korábban a kormány „nemzeti konzultációja” során az orosz titkosszolgálatokkal ismerten együttműködő Yandex nevű céghez kerülhettek a nemzeti konzultálók adatai.