Gazdagon büntetik a szegény falvakat

Publikálás dátuma
2017.07.14. 20:00
Új falugondnoki busz Komlóskán - Forrás: komloska.hu
Megbírságolt a Magyar Államkincstár 207 önkormányzatot, amiért késve jelentették be a lecserélt falubuszok rendszámát. A települések nem is tudtak a szabályról, ami miatt a büntetést kapták.

Háromhuta, Komlóska, Sárazsadány és Zalkod – meglehetősen szegény zempléni és bodrogközi települések, amelyek helyi bevételek hiányában kénytelenek az államra támaszkodni, ha működési költségeiket finanszírozni szeretnék. Ugyanakkor minden lehetőséget megragadnak arra, hogy pályázatokból teremtsenek elő olyan eszközöket, amelyeket más települések a befolyt iparűzési adóból könnyedén kifizetnek. Így pályáztak és nyertek pénzt – több, mint kétszáz másik hazai önkormányzattal együtt – két évvel ezelőtt a falugondnoki szolgálat fenntartásához szükséges régi mikrobuszok cseréjére. Ehhez saját erőt is biztosítaniuk kellett, ami – mint elmondták – nem volt egyszerű feladat, s megterhelte a jellemzően forráshiányos falvak költségvetését.

Ám idén derült égből villámcsapásként érte őket, hogy a Magyar Államkincstár (MÁK) a falubuszok működtetéséhez nyújtott 2,5 millió forintos éves állami támogatásból jelentősen összeget követel vissza – volt, akitől az egész éves keretet. Arra hivatkoztak, hogy „a falugondnoki feladatellátást nem a falugondnoki szolgálat működési engedélyében foglaltak szerint végezték, mert az újonnan beszerzett gépjárművek működési engedélybe történő átvezetése nem történt meg."

Köteles László, Komlóska polgármestere „lefordította” lapunknak a bikkfanyelven megfogalmazottakat: a falvak késve jelentették be az új falubuszok rendszámát, ezért most visszaveszik tőlük az állami támogatást.

– Ez is jelzi, hogy az állami bürokrácia mennyire merev és nem együttműködő, pláne nem polgárbarát – mondta. A falugondoki buszok már megérkezésük után másnap munkába álltak, ami annak is köszönhető, hogy az önkormányzatok minden évben az állami támogatásnak megfelelő összeget még „beletolnak” a működtetésükbe, vagyis nem csupán a központi büdzsétől várják el a költségek fedezését. Köteles László több tucat polgármestert megkérdezett – a 2015-ös pályázaton nagyjából kétszáz önkormányzat kapott falubuszt –, de egyik helyen sem jelentették be a rendszám változását. Méghozzá azért, mert nem is tudtak arról, hogy a MÁK rendszám alapján egy külön nyilvántartást vezet ezekről a buszokról – jegyezte meg. Később ugyan pótolták a hiányt, de akkorra már az államkincstár jelezte, hogy visszakéri a beszerezéstől az új rendszám bejelentéséig tartó időszakra szerintük jogtalanul járó támogatást.

– Tény, hogy késve jelentettük a változást, s az sem vigasztal senkit, hogy a kétszáz egynéhány nyertes közül egyetlen polgármester vagy jegyző sem tudott a MÁK nyilvántartásáról – mondta a komlóskai polgármester. Az is tény azonban, hogy a szolgáltatást a lakosság felé időben, megfelelően ellátták, és a támogatást jogszerűen, a jogalkotói szándéknak, és célnak megfelelően használták fel. – Vagyis a kincstár olyan támogatási összeget kér vissza, amelyet bizonyítottan az adott feladatra fordítottak, a kistelepülések önkormányzatait olyan büntetéssel sújtják, mely nincs arányban a hiányossággal, és egyidejűleg a falubuszok működését is ellehetetleníti – fogalmaztak a Sárospatak környéki polgármesterek abban a közös levélben, amelyben három minisztertől, Pintér Sándortól, Balog Zoltántól és Varga Mihálytól kértek segítséget. Azt szeretnék elérni, tekintsenek el a büntetéstől, és fogadják el, hogy a falvak tették a dolgukat, akkor is, ha ezt a MÁK nem látja megfelelően „lepapírozva”.

Megkérdeztük a Magyar Államkincstárt, miért szabták ki a büntetést, s mennyi pénzt „szedtek vissza” ilyen módon a meglehetősen szegény falvaktól. – A visszafizetési kötelezettség azért keletkezett, mert az érintett önkormányzatok a falugondnoki szolgáltatást olyan új gépjárművel látták el, amely nem volt bejegyezve a szolgáltatói nyilvántartásba. A visszafizetési kötelezettség időarányosan kizárólag azon hónapokat érinti, amely hónapokban ez a körülmény fennállt – írták. Közölték: 207 önkormányzatot köteleztek pénz visszafizetésére, s közel 120 millió forint folyt vissza így az államkasszába.

Vagyis, miután 2015-ben – a polgármesterek információi szerint – nagyjából kétszáz önkormányzat nyert el új falubuszt, eszerint mindegyiket megbüntették és visszafizetésre kötelezték, amiért nem tudott arról, hogy át kellett volna írnia a MÁK nyilvántartása szerinti új rendszámot.

Szerző

Múlik az a francos idő - "Kudlik Juli" 72 éves lett

Publikálás dátuma
2017.07.14. 19:23
Kudlik Júlia 1970-ben, az MTV Delta című műsorának stúdiójában - Forrás: Fortepan/Rádió és Televízió Újság
Ha kinőtt már a hamvas korból, ha látni nem is látta, de biztosan hallott a Magyar Televízió hajdan egyik legnépszerűbb bemondójáról, műsorvezetőjéről, Kudlik Júliáról, aki ma ünnepli 72. születésnapját. 

1963-ban érettségizett, majd mindenesként kezdett dolgozni a Magyar Televízió ifjúsági osztályán, volt ügyelő, és rendezőasszisztens is. Bemondó-meghallgatáson is részt vett, utána pedig Fischer Sándor beszédtechnika tanfolyamát végezte el. 1964. február 29-én szerepelt először a Magyar Televízió képernyőjén, a Magyar Rádióban is dolgozott három hónapon keresztül mint bemondó. Még ebben az évben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész tanszakára, valamint az ELTE bölcsészettudományi karának magyar-népművelés szakára, esti tagozatra. Utóbbin 1971-ben szerzett középiskolai magyartanári diplomát. 1976-ban tett angol, 1984-ben pedig spanyol középfokú nyelvvizsgát. A Delta című tudományos híradó vezetésével 1965-ben bízták meg, e munkáját egészen 1996-ig végezte folyamatosan. (Wikipédia)

Több mint tíz éve visszavonult, 14 éve televíziót sem néz, de ez nem jelenti azt, hogy teljes visszavonultságban élne, sőt - írja a femina.hu, ahol fotókat is látni a mai Kudlik Júliáról.  