előzetes letartóztatás;hosszabbítás;Czeglédy Csaba;

2017-07-16 10:38:00

Czeglédyt még ki sem hallgatták – Meghosszabbították az előzetest

Az ügyészség kérésére három hónappal meghosszabbította Czeglédy Csaba, a Human Operator Zrt. igazgatóság elnökének, a szombathelyi közgyűlés baloldali frakcióvezetőjének előzetes letartóztatását a bíróság. A védelem még a bírósági határozat előtt beadványban kérte, hogy a hosszabbítás előtt tartsanak ülést, ahol Czeglédy reagálhat az ügyészség állításaira és vallomást akar tenni.

Az elmúlt egy hónapban ugyanis egyszer sem hallgatták meg Czeglédy Csabát.
A beadványra azonban nem reagáltak, és július 13-án a bíróság elrendelte az előzetes meghosszabbítását, így, amint hivatalosan kézhez kapják a határozatot, fellebbezni fognak.
Czeglédy egyik ügyvédje a Nyugattal közölte, hogy szerintük nincs megalapozott ok arra, hogy Czeglédyt előzetesben tartsák. A fő ok az, hogy az ügyészség a mai napig nem mutatott be olyan bizonyítékot, ami megalapozná az eljárást és az előzetes letartóztatást, azokat csupán feltételezésekre alapozzák.
A védelem magát az ügy alapját jelentő állításokat is valótlannak tartja. Az ügyészség szerint ugyanis a Human Operator egy többszintű céghálózatot tartott fenn, több iskolaszövetkezettel együttműködve, aminek a célja az volt, hogy az iskolaszövetkezetek számlázásával törvénytelenül adót csökkentsenek, továbbá azt is állítja az ügyészség, hogy az iskolaszövetkezetek és az iskolaszövetkezeti diákok nem végeztek tevékenységet, így fiktív szolgáltatásról állítottak ki számlát.
A védelem szerint az ügyészség összekeveri a munkaerő-kölcsönzés és a diákfoglalkoztatás fogalmát. A Human Operator munkaközvetítési (és felnőtteknek munkaerő-kölcsönzési) szolgáltatást nyújtott, és nem iskolaszövetkezetként működött. Gyakorlatilag a náluk diákmunkára jelentkező fiatalokat közvetítették ki iskolaszövetkezeteknek, akik az adott iskolaszövetkezettel szerződtek, és az elvégzett munkáért járó bérüket is azoktól kapták, jellemzően átutalással.
Belép az ügybe az Európai Unió bírósága is. Az ügyvéd azt is elmondta, nagy esély van rá, hogy egy 500 milliós tétel ki is esik az állítólagos károkozásban megjelölt összegből. Mint mondta, az ügyészség az előzetes letartóztatás egyik indokaként szerepelteti azt, hogy a NAV közigazgatási eljárásában hét elmarasztaló határozat született az elmúlt hat év alatt. Egyébként mind a hatot az idén hozta az adóhatóság.
Ezeket a határozatokat a Human Operator bíróságon megtámadta, a bíróság pedig éppen ezen a héten döntött úgy, hogy az Európai Unió Bírósága elé terjeszti a határozatokat. Ugyanis felmerült, hogy a NAV határozatai az uniós jogba ütköznek, így a bíróság is szükségesnek tartotta azt, hogy az Unió bírósága vizsgálja az adóhatóság határozatait.
Az ügyvéd szerint, ha az Európai Unió Bírósága megállapítja, hogy a határozatok ellentétesek az uniós joggal, mintegy 500 millió forint vonatkozásában derülne ki, hogy a cég jogszerűen járt el, és az adóhatóság tévedett.
Mindez, amellett, hogy kedvezőtlen fordulat a NAV számára, azt is jelenti, hogy egyetlen elmarasztaló határozat sem lesz a Human Operatorral szemben, amire az ügyészség hivatkozhatna.
Az ügyről részletesebben itt olvashat.