Amerikában máig bevett szokás, hogy a frissen házasulóknak nászajándék gyanánt jelzálogleveleket adnak, ami egyszerűsége mellett számos előnnyel bír, hiszen évtizedekig egyenletes mértékben kamatozik, és a frigy esetleges felbomlását követően sincs gond a vagyonmegosztásnál, elvégre a jelzáloglevelek mennyisége könnyedén megfelezhető. Ráadásul nincs vita afelett sem, hogy ki vitte az értékpapírt a házasságba.
Azon viszont érdemes elmélázni, hogy ez a konstrukció miért nem honosodott meg minálunk. Az egyik ok minden bizonnyal a hitelintézetek hiányzó kínálata, de az sem vitatható, hogy a leleményességükre oly büszke magyarok többségének pénzügyi kultúrája folyamatosan erodálódik, pedig korábban sem az eget ostromolta. Az óvatosság és a meggondolatlan merészség mifelénk jegyben jár. Ily módon szinte kivesztek a lakosság számára ajánlott vállalati kötvények, aki pedig a váltó mivoltára kíváncsi, annak realista íróink remek novelláit, regényeit ajánlhatjuk, a valóságban aligha találkozhat vele. A követeléskezelésből pedig a bedőlt hitelesek csak annyit érzékelnek, hogy számukra csaknem minden elveszett, a lakásukkal együtt. Annak ellenére, hogy az ilyen vállalkozások maguk is kockáztatnak, hiszen a rossz állapotban lévő ingatlan könnyen a nyakukon maradhat, ugyanakkor hasznosan cselekszenek, amikor megtisztítják a bankrendszert a rossz hiteleitől, még ha számosan ezt a tevékenységüket a keselyük dögevéséhez hasonlítják is.
Így aligha csodálkozhatunk, ha a mintegy évtizedes szünet után ismét szárnyait bontogató életjáradék-konstrukcióval szemben hazánkban gyakoribb a 65 éven felüliek ódzkodása, mint a nálunk boldogabb országokban, bár még ott sem lehet kizárni, hogy az időskorú nem egészen azt kapja, mint amiben reménykedett. Már az örökjáradék elnevezésről is csaknem a viccpárt öröklétet ígérő egykori választási ígérete juthat az eszünkbe. Pedig: az életjáradéknak éppen az a bája, hogy a szerződő fél mígnem demográfiai útja végére ér, valóban öröknek érzi a kifizetéseket.
A lakásért életjáradék kezdeményezés, amellyel most egy budapesti önkormányzat próbálkozik, nemes elgondolás. Felismerték, hogy a magyarok - beleértve természetesen az időskorúakat is - csak egyetlen vagyonnal, az ingatlanjukkal rendelkeznek. Feltéve, ha egyáltalán van nekik. A saját lakásban testesül meg az idealizált tulajdon konzervatív eszménye. Az életjáradék ennek a ragaszkodásnak az elengedését jelenti, a nyugdíj-kiegészítő jövedelem és egy nagyobb összeg fejében. Már nem kínálnak olyasmit, amit a volt piacvezető cég, hogy az egészségügyi szolgáltatások elérésében is segítenek az időskorúaknak; pedig ez egy gondoskodó helyhatóságtól aligha lenne idegen.
Az érintettek távolságtartó magatartásának oka: az életjáradékkal kecsegtető önkormányzat tulajdonolja a kerületi lakások jelentős részét. De a szubjektív vélemény is megfontolandó. Az életjáradékkal kútba esik ugyanis az unokák lakáshoz jutása. A városrész ingatlanakcióira pedig az egykori polgármester, pasaparki Rogán Antal baljós árnyéka vetül.
