Szőlőhegyi titkok, legendák

Ma is egymást érik a találgatások a Fejér megyei Kőszárhegyen: itt került elő egykor a rejtélyes leletegyüttes, amelyet az állam most szerzett vissza.

„Hát persze, a Simon-pince, jöjjön, megmutatom!” – invitál a szőlőjét kapáló férfi. Vagy fél órája kérdezgetem a Fejér megyei Kőszárhegy szőlőseiben: melyik a Borbély-pince, ahová Sümegh József 1976-ban elrejtette a Seuso-kincseket, és ahol 1980-ban felakasztva találták az akkori kiskatonát? Akad, aki több Borbély-pincéről is tud, más még csak a Seuso-kincsekről se hallott, arról meg aztán végképp nem, hogy valahol a közelben rejtette a föld mélye évszázadokon át a sokat érő leletegyüttest – amelynek második hét darabját a napokban szerezte vissza az állam.

Somogyi László azonban tájékozottabb, bár úgy igazít útba a Borbély-pince felé vezető Táci úton, hogy pontosan ő sem tudja, melyik pincéről van szó pontosan. Lassan negyven éve tölti az időt tavasztól őszig Kőszárhegyen, sokat látott-hallott, azt állítja, ma is elő-előjön még a kincses téma a buszon.

– A régi öregek egy taxisnőről mesélnek, aki hozta-vitte a Sümegh Józsit, amikor a lelet egyes kisebb darabjait eladásra hurcolta, a taxisnő mondogatta állítólag azt is, hogy megvolt vagy kétszázötven darabos is a kollekció. No ebből került vissza most tizennégy, néztem a tévében a nagy bejelentést, amikor a nagyfőnök azt mondta, hazatért a családi ezüst – mondja Somogyi László.

Három cimbora rejtélyes halála

Sümegh József szülei csak a rendszerváltás után, 1990-ben mertek a hatóságokhoz fordulni fiuk halála miatt. Kétszer is nyomozás indult gyilkosság gyanújával, de 1996-ban és 2000-ben is eredménytelenül zárult. Sümeghnek két társa lehetett, aki tudott a leletekről és segédkezhetett neki az elrejtésükben. Mindkét kamaszkori cimbora hamar meghalt: egyiküket szintén egy kőszárhegyi pincében találták meg holtan, ételmérgezést állapítottak meg nála, másikuk felakasztotta magát egy közeli erdőben.

A hetvenes évek végén többen is láttak kisebb ezüst tárgyakat a Kőszárheggyel szomszédos Polgárdiban élő fiatalembernél, Sümegh Józsefnél. Állítólag 1976-ban bukkant a kincsre, az egyik verzió szerint a kőszárhegyi kőbánya egyik új gödrének berobbantásánál, a másik szerint egy pince kialakításakor. Társával, vagy társaival lovaskocsin szállította a két nagy rézüstben talált ezüst használati tárgyakat a Borbély-pincébe, ahol elásták azokat. Katonaidejének utolsó hetében, 1980. decemberében váratlan eltávozásra tért haza, nem sokkal később találták meg a holttestét felakasztva, a pincében. A Seuso-kincsek azonban már nem voltak ott… A katonaság hosszasabb vizsgálat nélkül, gyorsan lezárta az ügyet, s öngyilkosságnak könyvelték el a különös esetet.

„Két molinószíjra volt fölakasztva a Józsi, holott egy katonának csak egy van – „szakérti” a 37 éve történteket Somogyi László, elárulva, hogy Polgárdiban és Kőszárhegyen senki sem hisz az öngyilkosságban. Biztosak benne az emberek, hogy a kiskatona olyanoknak beszélt a kincsekről, vagy kínált fel eladásra esetleg egy kisebb darabot, akik tisztában voltak annak értékével. – A kapzsiság lehetett a veszte, ha beszolgáltatja a talált tárgyakat, ma is élhetne – mondja a férfi, majd utamra bocsát a Borbély-pince irányába azon a köves szőlőhegyi úton, ahol valaha szovjet tankok dübörögtek a hajmáskéri gyakorlótérről a sárbogárdi bevagonírozásra tartva, s amelynek egyik oldala Kőszárhegyhez, a másik Polgárdihoz tartozik. Csak éppen a közepe, maga az út állami.

Szerencsém van, mégis találok valakit, aki tudja, melyik a Borbély-pince, ám megígérteti, hogy nem írom le a nevét. Van véleménye a a hajdani ügyről, szerinte a katonaság legmagasabb körei, sőt, a titkosszolgálat szervezte meg a kiskatona „öngyilkosságát” és a kincsek eltüntetését. – Egy akkori nagyon magas beosztású katonai vezető lánya Bécsben volt műkincskereskedő – mondja sokat sejtetően. A pince, amit körüljárunk már nem a Borbély, hanem a Simon nevet viseli. Lakat őrzi az ajtót, kőműves a mostani tulajdonosa, sokat pofozott rajta az utóbbi években – tudom meg –, a borostyán szinte teljesen elrejtette már a homlokzatot a kíváncsi szemek elől.

Kőszárhegy egyébként a címerében is jelzi, hogy büszke a „családi ezüstre”. – Fiatal település vagyunk, habár a római kor óta lakott hely, csak 1931-ben lett önálló – tájékoztat Borján Péter, az 1600 lakosú község független polgármestere. – Új, másfél évtizedes a címerünk is a két Seuso-vázával. Most már, hogy a lelet mind a tizennégy darabja hazatért, egyértelműen pozitív összefüggésben kerülhet Kőszárhegy a Seuso-történetbe. Ami tőlünk telik, igyekszünk ezáltal is megismertetni településünket. És izgalommal figyeljük a fel-felröppenő híreket – egyebet nem tudunk tenni az ügyért –, hogy mikor indul új kutatás az esetleges további kincsek megtalálására. Szinte bizonyos, hogy nem a Kőszárhegy és Polgárdi közötti kőbányában, hanem egy kőszárhegyi pince gödrének kiásása közben kerültek elő a leletek és jól behatárolható a pince helye is – állította Dénes József régész, lelőhelyvédelmi szakértő a Fejér Megyei Hírlapnak, további kutatásokat szorgalmazva. Ő is úgy véli, hogy a ma ismert gyűjtemény nem teljes, a föld még további értékes leleteket rejthet.

Vadásztálon a Balaton

Az először Bécsben felbukkanó ezüst kincseket 1990-ben egy New York-i székhelyű aukciósház bocsátotta árverésre. Az egyik ezüst tálon látható felirat alapján kapta a gyűjtemény a Seuso nevet. Akkoriban magyar pénzre átszámítva 4,5 milliárd forintra becsülték az értékét. Seuso gazdag római polgár, esetleg a római hadsereg magas rangú tisztje, helytartója lehetett, aki az ókorban nagyobb kiterjedésű, ingoványos partú Lacus Pelso (a mai Balaton) közelében élt a negyedik században, palotájának maradványait 1993-ban találták meg Szabadbattyán, Kőszárhegy másik szomszédja közelében. A kincseket valamelyik barbár betörés alkalmával rejthette el. A Seuso-kincs legfontosabb darabjának tekinthető vadásztál közepén egy medalion található a stilizált Balatonnal, a vízben ficánkoló hallal, és Pelso felirattal, a tó latin nevével.