Balog Zoltán;Szinyei Merse Pál gimnázium;veronai buszbaleset;

2017-07-17 15:56:00

Balog miniszter megkönyörült - Mégis maradhat a Szinyei gimnázium igazgatója

Bár az iskolai igazgatók kinevezése nem miniszteri hatáskörbe tartozó kérdés, Balog Zoltán a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium veronai tragédiát követő speciális helyzetére, valamint a jelenlegi igazgató neki címzett levelére tekintettel arra utasította Palkovics László államtitkárt, hogy legalább egy évvel hosszabbítsa meg az igazgató megbízását - közölte hétfőn az oktatási államtitkárság, nem sokkal azután, hogy az intézmény tanárai mellett a diákok és a szülők képviselői is a jelenlegi igazgató, Tóth Gábor melletti kiállás szervezésébe kezdtek.

A hétvégén érkezett hír arról, hogy az államtitkárság indoklás nélkül utasította el Tóth Gábor újbóli pályázatát, holott egyedül ő jelentkezett az intézményvezetői posztra, s a tantestület 90 százaléka is őt támogatja. Az elutasítást egy emailből kellett megtudnia. Tóth 25 éve tanít az intézményben, amelyet 10 éve vezet. Mint fogalmazott, legalább az iskola közössége megérdemelt volna annyit, hogy szakmai érvekkel indokolják leváltását. A hír hatalmas felháborodást keltett a tanárok, diákok és szülők körében. Szerintük az igazgató már csak azért is több tiszteletet érdemelne, mert a veronai busztragédia után - amelyben az iskola több diákja életét vesztette - példamutatóan tartotta egyben a közösséget.

Ám nem ez az egyetlen igazgatóválasztás körüli botrány, ami az elmúlt hetekben a figyelem középpontjába került. A makói József Attila Gimnázium igazgatóját, Rója Istvánt - aki részt vett a kockás inges tiltakozásokon, kritizálva a kormány oktatáspolitikáját - 22 év után küldenék el, pályázatát érvénytelenítették. Az algyői Fehér Ignác Általános Iskolában a Délmagyar beszámolója szerint két éve "puskaporos" a levegő, megbízott vezető irányítja az intézményt, a helyiek szerint azért, hogy a minisztérium protezsáltja megszerezze a pozíció betöltéséhes szükséges vezetői vizsgát. A keszthelyi Vajda János Gimnázium élére úgy neveznének ki egy, a helyi hatalomhoz lojális vezetőt, hogy a jelentkezők pályázatát eredménytelenítenék. A Budapest II. kerületében található Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium igazgatójának pedig a kerületi fideszes alpolgármester tanácsadóját nevezhetik ki.

A szülők, a diákok és a tantestületek valamennyi esetben ellenzik az így levezényelt igazgatócserét, véleményüket mégis semmibe veszik. Az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke szerint a jogszabályok ugyan előírják, hogy ki kell kérni a tantestületek véleményét, azt viszont már nem, hogy azt a tankerületnek, minisztériumnak figyelembe is kell vennie az igazgatói pályázatok elbírálásakor. Ács Katalin rámutatott: ha olyan igazgató kerül az iskola élére, akit a tantestület nagy része elutasít, komoly nehézségeket okozhat, a nevelői-oktatói munka is sérül. - Egy igazgató elsősorban a tantestületnek, ne a tankerületnek akarjon megfelelni. Változtatásokra lenne szükség ezen a területen, a pályázóknak komolyabb kritériumoknak kellene megfelelniük, a döntés pedig konszenzusos alapon kellene, hogy megszülessen, nem pedig egyik-másik fél ellenében - fogalmazott.