Négy év nagy idő. Elegendő ahhoz, hogy a választásra jogosult népesség összetételét átírja a demográfiai változás. Habár ritkán ejtünk róla szót, a választók létszámát évente cirka 120-130 ezerrel csökkenti a természetes népességfogyás. Pontosabban csökkentené, ha a ciklus végéig nem lépné át a nagykorúság határát 4-500 ezer új választópolgár.
A hazai választási szervek nyomon követik e természetes változást. Ám tudásuknak határt szabhat maga az államhatár. A szomszédos országok joghatósága alá tartozó, „határon túli magyar szavazók” esetén a névjegyzék vezetése sem egyszerű. Így a Nemzeti Választási Iroda aligha képes precízen megmondani a választásra jogosult népesség végleges számát. Ami önmagában is fölvet kérdéseket e választási rendszer törvényességét illetően.
A jelek szerint legkevésbé a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettest izgatják ezek az anomáliák. Ha jól veszem ki a szavaiból, akár a meglévő garanciákról is képes lenne lemondani. „Urnazárásig” egymillió új magyar állampolgárral számolnak, s elszántak, hogy lebontsanak minden bürokratikusnak kikiáltott „akadályt”. Elsőként törölni készülnek a regisztrációs adatlapokról egy elemi információt, az „anyja neve” rubrikát… És ha a Semjén által vizionált egymillió határon túli „új magyar állampolgár” létszámából indulunk ki, borítékolható: évente akár tízezerrel is nőhet az egykor regisztrált, de a névjegyzékből még nem törölt „választásra jogosult holt lelkek” száma.
De amíg a kormányzat a határon túli szavazatok bővített újratermelésén szorgoskodik, a szavazás végeredményére alighanem nagyobb befolyással bír az a félmillió első szavazó, aki jövőre első ízben élhet alkotmányos jogával. Ideje velük szót érteni - hazai pályán!
A 2017-es év eddigi politikai fejleményei jelzőtűzként mutatták a hatalom számára: fölnőtt egy új, haladó gondolkodású, energikus, politikailag aktív, európai demokratikus értékekre nyitott és elkötelezett korosztály. Akikről lepereg az úrhatnám kormány-propaganda, a parvenü mentalitás. Akik nem a lakáj-médiából, hanem az interneten tájékozódnak a világ dolgairól. Akik kellő időben hálózatba szerveződve mozgósítják egymást, amennyiben jogtalan támadás éri a tanszabadságot, vagy igazságtalanul megbélyegzik a civileket. És akár a szabadesésben zuhanó államfői tekintéllyel is dacolnak, ha - teszem azt - a CEU-t szeretné kipaterolni a kormány.
Okkal és nemcsak „hivatalból” vív ki magának minden eddiginél nagyobb közfigyelmet e generáció. Hisz’ gondoljunk csak bele: 2018 első választóinak zöme egy évtizeddel a rendszerváltás után, az ezredfordulón született! Ugyan mit mond az akkori 6 éveseknek a TV-székház elhíresült ostroma? Az akkori 8-9 éveseknek a pénzügyi világválság? EU-ról, CEU-ról, Brüsszelről, kockásinges forradalomról többet hallottak. A strómanok, párt-oligarchák világából viszont mind kevesebbet - vagy éppenséggel: túl sokat is - értenek!
A mai fiatalok a rendszerváltóktól sem szívesen vesznek magánórát. Az első választók nem az iskolapadban, hanem az utcán tanulják a demokrácia-védelmet. Láthatóan tudják, mit akarnak. De legalábbis érzik, mit nem akarnak. Nem szeretnének példának okáért „kitántorogni” Amerikába, Nyugat-Európába. Nem szívelik az intézményesített állami korrupciót; Voldemortot és saját lábon védekező bűntársait. Egyenesen rühellik a szólásszabadság, a gyülekezési jog körmönfont állami korlátozását!
„Mindössze” négy-ötszázezren lehetnek… De pártjukon áll a jövő. És ennek már tudatára ébredtek. Ha rajtuk múlik – mert rajtuk is múlik! - játszva helyre tehetik a kizökkent időt. Átlendíthetik a Kárpát-medencében lassan mozduló politikai ingát. Akár már első „nekifutásra”, 2018 tavaszán.
