Luc Besson azt mondja: elvesztette a gyermeki énjét. Legújabb filmje, a Valerian és az ezer bolygó városát látva, fenntartások nélkül hiszek neki. Sőt, tovább megyek, sokkal több veszett oda, mint ő gondolja. Hova tűnt az a formabontó rendező-titán, aki annak idején a Metróval, A nagy kékséggel és a Nikitával megmutatta a világnak, hogy lehet műfaji eszközökkel is egyedit alkotni? Besson alkotói kvalitásainak a pusztulásához vezetett, amikor üzletember lett belőle. Létrehozta a nagy európai filmstúdiót (EuropaCorp), hogy megmutassa Hollywoodnak, az öreg kontinensen is képesek vagyunk arra, amire a tengerentúli álomgyárak.
Szintugró filmje Az ötödik elem volt. Látványban és hangulatból jeles minősítésű alkotás, átlagon felüli humorral. Besson ezt a sikert akarta megismételni a Valeriannal: azonban csak egy paródiába fulladó remake-re futotta neki, melyben hangosan felnevetünk, amikor a szerelem erejéről monologizálnak alul öltözött tinik a világ megmentése közben. A két főhős szereposztása ráadásul totális tévedés, Dane DeHaan kifejezetten ellenszenves, partnere, Cara Delevigne előnye vele szemben, hogy elképesztően jól mutat a vásznon, egészen addig, amíg nem kezd el „alakítani”.
Az egyetlen pozitívum a lenyűgöző látványvilág, mintha csak ezen fáradozott volna Besson - közben elfeledkezve minden másról, ami a jó filmhez fontos lett volna. Túl nagy luxus ez, hiszen minden idők legdrágább európai filmjéről beszélünk (170 millió euró volt a büdzsé).
Infó: Valerian és az ezer bolygó városa, Forgalmazó: Big Bang Média
