Szentgyörgyi Zsuzsa „asztali beszélgetése” (Jeanne d’ Arc, hol vagy?) a Szép Szó két héttel ezelőtti számában - miszerint egy új Jeanne d’ Arcra lenne szükségünk - nekem József Attila híres szavait juttatta eszembe: "…legyenek nők a nők / szabadok, kedvesek / s mind ember, mert az egyre kevesebb.” Szerintem ez az, ami hiányzik nálunk: az emberség! Mert mindegy, nő vagy férfi egy politikus, ha nem embertelen. Angela Merkelt sem azért tiszteli a közvélemény, mert nő, hanem mert emberségesen tud vitatkozni is, senkit nem sért, nem aláz meg soha. Talán éppen ezért olyan eredményes a politikai alkufolyamatokban. Lám, úgy is lehet valaki sikeres a választói előtt, ha nem törtet a hatalomért annyira, hogy közben elveszítse önmagát…
Értem én, miért hiányolták a vendégek a női szereplőket közéletünkből. Valóban jó lenne, ha normális stílusban folyna a politikai diskurzus, és valóban hiányzik az ellenzéket összefogó vezető személyiség. Valóban hiányzik egy messzire tekinteni képes, a gazdasági kihívásokat átlátó, a történelem tanulságait is jól értelmező, a politikai játszmákban eredményes vezető, aki nem égeti le hazánkat indulatos megszólalásaival sem itthon, sem külföldön. Olyan, aki nem ijesztgetésekkel, vagy megalapozatlan ígérgetésekkel akarja megnyerni a választókat. Olyan, aki meggyőzően tud szónokolni és cselekedni is képes, továbbá ismeri a nagy titkot: miképpen állítható meg hazánkban a polgárháborús hangulat. Csakhogy a jó vezető nem születik, hanem lesz. Ott lesz, ott lehet, ahol a társadalom mentálisan egészséges.
Hiába születne ugyanis tehetséges politikusnak valaki, ha esélyt sem kap rá, hogy normális csapatot építsen, mert saját párttársai irigykedve megfúrják törekvéseit. És hiába épít egy jó csapatot, ha a nyomorgó választópolgárok dacból sem járnak el szavazni, mert igazából egyik oldalt sem érdekelte a sorstalanságuk. A sajtó egyik fele isteníti, másik folyvást kritizálja a miniszterelnök minden szavát, minden tettét. Pedig ha tárgyilagosabbak lennének, talán a fideszes szavazók is bevallanák – nyilvánosan is, nem csak fehér asztal mellett -, mennyire elkeseríti őket, hogy a pártjuk már nem az az értékközösség, amelyhez büszkén csatlakoztak. A magát balosnak meghatározó sajtóban is megvitathatnák, miben tévedtek azok, akik az ő nevükben irányították az országot. Csakhogy akkor kénytelenek lennénk megállapítani, hogy Orbánnak nem csak rossz húzásai voltak. Ilyen okos döntés volt például a határon túli magyarok felkarolása, vagy a migránsáradat feltartóztatása. Természetesen a módszerei nagyon vitathatók, mert igazságtalanok és nem emberségesek.
Tiltakozás a 2002-es választási eredmény miatt.
De a nemzeti összefogással és a haza határainak védelmezésével manapság már mindeni, még a megrögzött baloldali szavazók is egyetértenek. Vannak, akik nem érzik ellentmondásnak, hogy a Keleti pályaudvarnál etették a menekülőket, ugyanakkor féltik gyermekiket az idegenektől. Korunk kihívása ugyanis az emberiesség és a hazaszeretet egyelőre feloldhatatlannak látszó konfliktusa. Ha szégyenkezünk a határzár környékén történt verések miatt, ne felejtsük el a szintén szégyellni való december 5-i népszavazást, amelyben azt utasította el a választók többsége, hogy a parlament megbeszélje a külhoni magyarok jogállásának változásait.
De hogyan is születhetne nálunk egy méltó vezető (nem vezér!), ha hazánkban a legnagyobb párt a „bizonytalanok”-nak elnevezett „nem választók pártja” (40 százalék körül évek, évtizedek óta…). Amíg mi, a mai magyar társadalom tagjai még abban sem tudunk konszenzusra jutni, mit tett jól és mit rosszul Horthy, addig a választópolgároknak mindig fontosabb lesz a részérdek az egész érdekénél, a pártpreferencia a magyarságtudatnál. Így, s ezért lett a napjainkban polgárháborús pszichózist tápláló Nemzeti Együttműködés Rendszere a nemzet egyesítője helyett a nemzet szétforgácsolója.
A baloldali kormányok semmibe vették a lakosság nemzeti identitástudatát, a jobboldaliak nem figyeltek a dolgozó emberek nyomorára. A közmunkának elnevezett kényszermunka nem megoldás a 21. század kihívásaira, amikor a gépesítés új technikai civilizációt és munkakultúrát, új szociálpolitikai megoldásokat, modernebb iskolákat igényel. A jobboldali kormány csak a határig, pontosabban a határzárig lát el és ezzel nem megvédi a lakosságot - mint hiszi -, hanem feléli a jövőjét. Mindezt meg kellene beszélni a jobb és baloldali politikusoknak, hogy valódi NER jöjjön létre, mert a globális kihívások valódiak. Helyettünk nem fogja megoldani a gondjainkat semmiféle csoda: sem az Európai Unió, sem egy tehetséges nő… Amíg a családi, baráti kapcsolatainkat – de még a szerelmi életünket is – képes befolyásolni, hogy melyik szekértáborhoz tartozunk, addig egy hadseregnyi Jeanne d’ Arc sem segíthet rajtunk.
