Mark Spitz, a hét arany ördöge

Publikálás dátuma
2017.07.26. 07:53
Fotó: AFP/Andrew Ross
Egy brazil tévétársaság televíziós szakértőjeként dolgozik a balatonfüredi és budapesti vizes világbajnokságon a kilencszeres olimpiai bajnok úszó, aki ma már csak nézni szereti az úszást.

Már megbeszéltük az interjú időpontját, amikor arra kért, hadd nézze meg az úszódöntők egyikét. Amíg a szám tartott, mögötte álltam. Nem szégyen: nálam jobbak is álltak Mark Spitz mögött, nem is kevesen...

- Mr. Spitz, hányadszor meséli el már az 1972-es olimpia úszóversenyein – nem mellesleg: hét világrekorddal – szerzett hét aranyérmét?

- Ezt tényleg nem tudom összeszámolni. Ami biztos: negyvenöt éve mesélem. Főként az idősebbeknek.

- Ezt miért tette hozzá?

- Mert a fiatalabbaknak már Michael Phelps mesél.

- Netán már unja is újra és újra feleleveníteni a régi történetet?

- Nem, egyáltalán nem. Elvégre az életem nagyon fontos részéről van szó. Arról nem beszélve, hogy a hetvenkettes olimpia után ismertem meg feleségemet, Suzyt (aki ott ült mellette az interjú alatt – a szerk.).

- Azt hallottam, már az 1968-as olimpiára is úgy készült, hogy legalább hat aranyat nyer. Aztán csak két váltógyőzelem sikerült...

- Akkor még túl fiatal voltam.

- Hetvenkettőben viszont a 100 és 200 méteres gyors- és pillangószámban, valamint három stafétában aratott. A gyors- vagy a pillangóúszást kedvelte-e jobban?

- Mindkettőt szerettem, hiszen mindkettőben világrekorder és olimpiai bajnok voltam.

Fotó: AFP/Andrew Ross

Fotó: AFP/Andrew Ross

- Az aranyakért vagy a csúcsokért úszott Münchenben?

- A győzelmekért. A hét rekord csak ráadás volt.

- Ki volt az ön Mark Spitze? Úgy értem, akadt-e példaképe?

- Nem volt ideálom. Bár a magyar származású Johnny Weissmullert nagyra tartottam öt olimpiai aranyérme, valamint a mindenütt kedvelt Tarzan-filmek miatt.

- Úgy tudom, van ennél erősebb magyar szál is az életében...

- Zádor Ervin volt az úszóedzőm két évig.

- Ha ő nincs, akkor nincs kilenc olimpiai aranyérme sem?

- Azt nem tudhatom. De Zádor része volt az életemnek és a karrieremnek. Nagyszerű embert, igazi gentlemant ismertem meg benne. Ezért is lettem a narrátora annak a dokumentumfilmnek, amely az 1956-os magyar forradalom ötvenedik évfordulójára készült Freedom's Fury címmel, és a melbourne-i olimpia magyar–szovjet vízilabda-mérkőzését dolgozta fel. Mint ismeretes, a 4-0-ás találkozón Zádor vére festette pirosra a vizet, miután Prokopov könyöke eltalálta későbbi trénerem szemöldökét.

- Ez maga a történelem. Ahogyan – minden túlzás nélkül – az ön parádés pályafutása is. Mikor kezdődött a nemzetközi karrier?

- Kilencszáz-hatvanötben, a Maccabi Játékokon. Akkor szerepeltem először külföldi versenyen, és öt aranyat nyertem.

- Abban az évben a magyar fővárosban nyári Universiadét rendeztek. Apropó, hogy érzi magát Budapesten?

- Remekül.

- Miért?

- Mert nem kell úsznom.

- Hatvanhét évesen beugrik néha még a medencébe?

- Hetente háromszor, de csupán az egészségem megőrzése miatt. Az úszást én már csak nézni szeretem.

- Meg kommentálni. Elvégre a Globo televízió szakértője a világbajnokságon.

- Az voltam már a riói olimpián is.

- A brazil tévéhez futballszakértő passzolna...

- Ha hiszi, ha nem: a nyolcvanas, kilencvenes években futballedző voltam Glenn Freyjel és Don Henleyvel, az Eagles együttes alapító tagjaival együtt.

- Muzsikált a labda...

- Az Michael Jordan kezén, valamint Pelé lábán muzsikált igazán.