Nade kik ők valójában?
A medveállatkák (Tardigrada) közeli rokonságban állnak az ízeltlábúakkal, de több tulajdonságuk eltér. Testüket kemény kutikulapáncél fedi, és azt hidrosztatikus váz feszíti ki. Az első feljegyzések 1773-ban készültek róluk, J.A. Goeze „kis vízimedvéknek” nevezte el őket. A Tardigrada tudományos nevet Spallanzani adta neki 1776-ban, a név jelentése „lassan lépkedő”. Méretük 0,2-től 1,5 mm-ig terjed; többségük fél milliméternél rövidebb. Hengeres, zömök testük fejből és 4 törzsszelvényből áll. A szelvényekhez 1-1 pár csonkláb tartozik, ezek végén 4-8 karom ül. A testüket borító kutikula kitint, mukopoliszacharidokat, fehérjéket és lipideket tartalmaz. Lehet sima felületű vagy mintázott, víz hatására könnyen megduzzad. Annyira vékony, hogy átlátszó: látni engedi az állatka belső szerveit.
Leggyakoribb életterük a zuzmók és mohák életközösségei, de a világ bármely pontján fellelhetők, így homokdűnékben, mocsarakban, gleccserekben, kőfalakon, háztetőkön, óceáni üledékekben, hőforrásokban, radioaktív hőforrásokban, forró kénforrásokban, jég alatt, tengerparton, tengerben, édesvízben, ahol akár elérhetik a 25 000 állat/liter sűrűséget is (miközben az édesvízi és a tengeri fajok száma is csekély) Időről időre levedlik régi kutikulájukat, ilyenkor a szájukban található mészszuronyokat és a lábaik végén ülő karmokat is elveszítik. Egyes fajok nőstényei a levedlett bőrben helyezik el petéiket.
Többnyire növényi nedveket szívogatnak, de előfordulnak köztük baktériumokat zsákmányolók, paraziták és egyéb ragadozók is. A Milnesium tardigradum például ragadozó. Vannak, amelyek korhadékevők, vagy olyanok, amelyek más medveállatkákkal táplálkoznak. Minden szerves anyag táplálék a számukra. (Wikipédia)
És mitől szupermanek... illetve szupermedveállatkák?
Oxfordi kutatók publikálták a friss tanulmányt, amely szerint először is: a tardigrádiák néhány percig túlélhetnek akár olyan szélsőséges hőmérsékleteket is, mint - 272 ° C vagy a +150 ° C. Rezisztensek a sugárzással szemben is. Arra már korábban rájöttek a kutatók, hogy az állatkák rendelkeznek olyan sajátos génnekkel, amelyek akkor aktiválódnak, amikor a gazdaállat kiszárad. A legtöbb ilyen gén az úgynevezett rendezetlen fehérjék kódolásáért felel, és ezeknek a fehérjének a segítségével a medveállatka egyfajta üvegszoborrá változtatja magát.
