Előfizetés

Véget kell vetni a nyomornak

Az egyenlőtlenségek növekedése és az alacsony társadalmi státuszú osztályok leszakadása az Orbán kormány tevékenységének következménye. Intézkedéseik révén a szociális rendszerben számos változás történt. Ezeket alapvetően meghatározta a kormány értékrendje és társadalompolitikai felfogása. A mobilitás csatornái bedugultak, a leszakadó falvak népe nyomorog. Itt képtelenség kormányzati/önkormányzati segítség nélkül emberhez méltó életet élni.

A kormány feladta azt a konszenzuális elvet, mely szerint a segélyezésnek elsősorban a szegénység csökkentése a célja, azaz hogy a minimális megélhetést biztosítsa annak, akinek nem áll rendelkezésre elégséges jövedelem. Radikálisan szűkítették a szabad felhasználású segélyeket, részben felszámolták a kötött felhasználásúakat - pl. lakhatási támogatás vagy adósságkezelési szolgáltatás -, megszüntették a méltányossági közgyógy- és ápolási díjat, a rendszeres szociális segélyt. Krízissegélyek pedig vagy vannak, vagy nincsenek.

Radikálisan beszűkítették az önkormányzatok lehetőségeit. Az orbáni politika szerint aki nem dolgozik, az biztosan önhibájából nem végez munkát, ezért nem is érdemes semmilyen támogatásra. Ennek megfelelően lerövidítették a munkanélküli ellátás idejét és összegét, és szűkítették a szociális segélyekhez való hozzáférést is. Mindezek mellett a családpolitikában súlyos tízezrekben mérhető módon tették egyértelművé a gyermekes családok számára, hogy aki nem dolgozik, annak a gyereke se egyék. A családi adókedvezmény, a gyed, a gyed-extra mind a magasabb jövedelmű családoknak kedvez, miközben egyetlen családi támogatás (családi pótlék, gyes, gyet, anyasági támogatás) összegét sem emelték. Ezen társadalmi jövedelmek értékvesztése elérte a 23 százalékot.

A kormány a közfoglalkoztatás kiterjesztésével akarta megoldani a tartós munkanélküliség problémáját. De a különböző - fent említett - támogatásokban részesülők töredékének tudnak közmunkát biztosítani: pl. lakhatási támogatásban részesülők száma közel 500 ezer család, viszont még 200 ezer fő sem kap folyamatosan közmunkát. Szándékosan lecsökkentették ugyanakkor a közmunkáért adható bér összegét, ami – tekintettel arra, hogy a közmunka nélküli időszakban adott segély összegét is visszaszorították – még mindig magasabb, mint a segély. Így persze ”megéri” közmunkára menni.

A helyzetet az is rontotta, hogy az egyébként munkaképtelennek minősített munkanélküliek számára fenntartott, több tízezer főt érintő ún. rendszeres szociális segélyt - ahogy utaltam rá - 2015-ben megszüntették. A helyére került egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatásra ma kevesebb mint tizenötezer ember jogosult.

A segélyezés 2015-ben történt átalakításának több eleme volt. Az egyik, hogy bizonyos ellátásokat járási szinte vittek, tehát ami normatív ellátás, az most már egyértelműen a központi igazgatás része. Ez egy logikus és elfogadható lépés volt. A másik intézkedéscsomag azonban már közel sem támogatható és fogadható el: több, addig törvényi keretek között működő ellátást megszüntettek, és mindazok helyébe az ún. települési támogatást hozták létre, aminek a jogszabályi meghatározásakor csupán utalásokat tettek a korábbi ellátásokra.

Két ellátás megszüntetése mindenképpen súlyos szakmai hiba volt: a normatívan működő lakásfenntartási támogatásé és az adósságkezelési támogatásé. Előbbit 2012-ben még közel félmillió család kapta, az utóbbit jóval kevesebben, de így is fontos ellátási forma volt, amely együtt járt személyes tanácsadással is. Mindezt úgy tette meg a kormány, hogy 2011-ben még maga szélesítette ki a lakásfenntartási támogatásra jogosultak körét (az összege csak minimálisan emelkedett), némileg összhangban a megszüntetett gázár-támogatással. Tehát miközben Magyarországon a szakmai szervezetek szerint is egyértelműen milliókat érint a lakhatási szegénység, a kormány tovább mélyíti a problémát.

A méltányossági közgyógyellátás, méltányossági ápolási díj és a már korábban több krízissegélyből összevont önkormányzati segély megszüntetése és a települési támogatás nevű ellátásba való beolvasztása lényegében egy dolgot bizonyított: tojik a szegényekre az állam, amelyik település tudja/akarja, oldja meg, kezelje valahogy a szegénységet, de ha nem, társítson teljesíthetetlen feltételeket a minimális összegű segélyek megállapításához is. A szociális törvény mindössze annyit ír elő az önkormányzatok számára, hogy „a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére rendkívüli települési támogatást köteles nyújtani”. Minden más esetben csak adható a bármilyen ellátás.

Az ápolási díj alapösszegét ugyan eltérítette a kormány az évek óta befagyasztott nyugdíjminimumtól, de így is csupán néhány százalékos az emelés. Hiába van ma már emelt összegű ápolási díj mellett kiemelt ápolási díj is, ez utóbbi csupán néhány ezer ellátottat érint. Az alapösszeg sokkal nagyobb emelésére lenne szükség ahhoz, hogy a hozzátartozóikat ápoló személyek megfelelő anyagi támogatást és elismerést kapjanak munkájukért. Ezzel egyébként az állami intézményrendszerről vennék le a terhet, és a jóval magasabb költséget.

A közgyógyellátás rendszerét még a szocialista kormány alakította át, tette igazságosabbá. Azóta azonban több mint tíz év eltelt, és a Fidesz egy forinttal nem emelte a havi és az eseti gyógyszerkeret összegét. Ez azt jelenti, hogy bár nyilvánvalóan emelkedtek a betegek kiadásai ebben az időszakban, egyre kevesebb gyógyszert tudnak a támogatásból kifizetni.

Emellett meg kell említeni az óvodáztatási támogatás megszüntetését is, amit a szocialista kormány a hátrányos helyzetű gyermekek óvodába szoktatásának elősegítéséhez, annak ösztönzésére hozott létre. De a Fidesz nemcsak megszüntette ezt a közel 35 ezer gyermeket elérő, félévente húsz-, illetve tízezer forintos támogatást, hanem a hároméves korról kötelezővé tett óvodába járást a családi pótlékon (nevelési ellátás) keresztül szankcionálja, nagyjából úgy, mint az iskolába járásnál.

Bár nem a szociális törvény része, de a segélyezéshez tartozik a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény. Ez a családi támogatások 2006-os átalakítása előtt (ekkor emelkedett duplájára a családi pótlék) havi ellátás volt, ezt követően pedig évi kétszer folyósítják pénzbeli támogatásként - viszont e jogosultság alapján járt az ingyen tankönyv és az ingyenes vagy kedvezményes étkeztetés lehetősége. Ezen ellátás összegét csak tavaly emelte meg pár száz forinttal a kormány, viszont 2012 óta már csak utalványban kaphatják meg a jogosultak. Tekintettel arra, hogy a támogatásra való jogosultsági küszöb alapját jelentő nyugdíjminimumot nem emelték, fokozatosan csökkent a jogosultak száma. Ezt a kormány hamisan úgy állította be, mintha a szegénységben élők számának a csökkenése magyarázná.

Le kell szögezni, hogy a jövő szociáldemokráciájának az elosztási igazságosság irányába kell hathatós lépéseket tennie! Az egyenlőtlenséget növelő politika helyett az egyenlőséget megcélzó intézkedéseknek kell következniük. Feladat van bőven: minden fiatal számára biztosítani a jó iskolát, magas színvonalon működő és mindenki számára elérhető egészségügyet, lakhatást, fejlett és megfizethető tömegközlekedést. Addig is világossá tenni, hogy növelni fogjuk a szabad felhasználású segélyeket, a kötött felhasználásúak estében pedig biztosan lesz lakhatási és adósságkezelési támogatás.

A pénzbeli és ún. társadalombiztosításhoz kötött ellátásokat illetően a csed és a gyed estében nem látok okot a változtatásra. Ellenben a családi pótléknál erőteljes differenciálásra lesz szükség a gyermeküket egyedül nevelő és a fogyatékos vagy tartósan beteg gyerekeket nevelők körében. Így fogunk eljárni az anyasági támogatás és a gyet estében is. Növelni fogjuk az ápolási díjat, a foglakoztatást helyettesítő támogatást, az időskorúak járadékát és az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatást is.

Kocka ügynök

Nem rossz – csettintett elismerően Virág elvtárs a túlvilágon – ezek a fiúk egy hét alatt három népellenes szabotázst is találtak! Határozottan tanulékonyak, nem szégyellenek visszanyúlni a klasszikusokhoz. A szép ötvenes években is ha megdöglött egy tehén a téeszben, akkor bebizonyítottuk két emberről, hogy az USA zsoldjában álló szabotőrök és ők ölték meg a Piroskát, nem a fűtetlen istálló.

Olvasom, hogy odalent sokadjára is bedöglött az élenjáró szovjet technikával felújított hármas metró. Nem záródik az ajtó. A nép pedig már majdnem azt gondolta, hogy a metrótendert nyelvespuszira megkapó testvéri oroszok hanyagsága tehet mindenről!

Szerencsére ott van ez a téeszelnök, akarom mondani főpolgármester úr. Kreatív fiú: kiáll a nép elé, kezében egy fakockával és bejelenti, hogy ismeretlen támadó azt csempészte az ajtórésbe. Aztán az ávó, akarom mondani a nemzetbiztonság által védett Budapesti Közlekedési Központ számítógépes hálózatát feltöri mindenféle vakációzó középiskolás. Kikerül a rendszerből az összes utas minden személyes adata. (Ugye barátaim, hogy nem véletlenül tiltottuk be a kibernetikát?!) A nép mit gondolna ilyenkor a buta fejével? Hogy a közlekedési központ hálózata egy nagy vacak?

Még jó, hogy a tanácsi, akarom mondani városházi fiúk idejében bedobták az ügynökvádat: valaki kicsempészte az utasok adatait! És a főpolgármester azt is elmondja, hogy a hálózat pedig azért döglik be, mert valaki folyamatosan támadja a dolgozó nép internetét. És erre 300 millió forintot költ. Értik, ugye?

Hiába, ehhez a munkához írói véna kell, a megfelelő helyen elpöttyintett leheletfinom célzások. Ha a nép így sem veszi észre, hogy miről mit kellene gondolnia, akkor majd a vádiratba beleírjuk, hogy az ürgebőrbe bújt békalábú Soros György tehet mindenről.

Ja igen, vádirat: a fiúknak már csak találni kell néhány bűnöst. Aprómunka.

Ha Erdélybe jössz…

Mi élteti határon túl az Orbán-mítoszt? Minek köszönhető az, hogy bár az idei tusnádfürdői fellépésén is puszta színházi kelléknek, biodíszletnek tekintette a helyieket, egyetlen szót sem pazarolt az erdélyi vagy általában a külhoni magyarok sajátos gondjaira, ők mégis tűzbe mennének a „nemzet miniszterelnökéért”? Ezt a kérdést már több budapesti ismerősöm nekem szögezte.

Nos, ezen én is, sok más erdélyi honfitársammal együtt elgondolkodtam már, főképp azért, mert Orbán Viktor nemcsak mondandójában, hanem retorikájában és sokszor gesztusaiban is egyre jobban hasonlít Ceausescuhoz, illetve a mai román nacionalistákhoz. Miért nem gyúl ki a vészjelző az erdélyi magyarban, amikor Orbán Viktor „magyaremberezik”? Hogy nem jut eszébe, mennyire viszolygott attól, amikor Ceausescu románozott, úgy téve, mintha az országban csak és kizárólag románok élnének? A felcsúti focibirodalomról, kisvasútról miért nem jut eszébe, hogy nemrég még egy őrült elme művének tartotta, hogy Scornicestire, saját szülőfalujába álmodta meg a román foci fellegvárát a Kárpátok géniusza? És főképp miért nem gyúl ki a kétségtelenül Európai Unió-párti, „Brüsszeltől” saját kisebbségi jogainak védelmét, sérelmeinek orvoslását elváró és követelő erdélyi magyarban a vészjelző akkor, amikor minden magyarok fő ellenségének kiáltja ki az Uniót a miniszterelnök? Hogy tud erdélyi magyar tapsolni Tusnádfürdőn egy olyan beszédnek, amely az erős, egyszínű nemzetállam mellett kardoskodik, miközben Romániában a kisebbségeket, etnikai-nyelvi másságot el nem ismerő nemzetállamot épp a saját kisebbségi létét fenyegető legnagyobb veszélynek tartja, ez ellen kardoskodik 27 éve?

„Ha megvalósulna Orbán víziója, nekünk végünk lenne”, fogalmazott egyik kolozsvári ismerősöm a tusványosi dzsembori után.

Mert bár tény, hogy a külhoni - és nemcsak az erdélyi, hanem a kárpát-medencei - kisebbségben élő magyarság köreiben máig Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus, azt azért nem állítanám, hogy mindenki tűzbe menne érte. A politikájával szembeni kritikus hangok, lassan ugyan, de sokasodnak. Kisebbségben a nemzeti identitás kérdése általában mindent fölülír, ámde ezt most már leginkább Orbán legújabb víziója fenyegeti. Népszerűsége töretlen ugyanazon közegben, mint Magyarországon – a kis és közepes városokban, vidéken, főképp a középkorú és idősebb férfiak soraiban -, multikulturális környezetben, a nyitott erdélyi nagyvárosokban, az erdélyi magyar kulturális központokban, a külföldön dolgozó fiatalok körében azonban már egyre többen teszik fel a kérdést, hogy milyen Európát, milyen Magyarországot és milyen Romániát szeretnének. És a válasz nem az erős nemzetállam javára billen, hanem a „Soros bandák” és „a senki által nem választott brüsszeli bürokraták” által támogatott nyitott társadalom, a demokratikus jogállam javára, amelyben mindenki nemzeti-faji-vallási-kulturális-nemi identitása miatt nem megbélyegezve, hanem azzal együtt, szabadon élhet.

Vörös vonalhoz érkezett Orbán Viktor. Most már neki is üzenik, hogy „ha Erdélybe jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat”.