Csontháború

Azt hisszük, hogy az 1990-2000-es évek fordulóján nálunk elemeikben összeállt hideg-polgárháborús műfajoknál nincsenek kegyetlenebbek. Hogy napi gyakorlatunk a régió politikai retorikájában az elképzelhető legszörnyűbb. De ez tévedés, a mi érzelmi-ideológiai fő törésvonalunk kizárja az önkínzás, a nyilvános megalázás, az ellenfél mentális fojtogatásának fontos formáit. Hétköznapjainkat ezekkel tovább gazdagítva mára még kibírhatatlanabbá tehettük volna. Ezt egyébként mindenki tudja, aki mondjuk a poszt-jugó gyakorlatot ismeri. Még sokat kell nőnünk, amíg egymásnak (és magunknak is persze) olyan szörnyűségeket vágnánk a szemébe, ahogy ezt ők most egy színházi provokációban szinte rezdülés nélkül teszik.

Erről a múlt héten mindenki meggyőződhetett, ha a szegedi Thealter fesztiválon a Jami Körzetet, egy össz-posztjugó punk akciót, az utolsó évek talán legkeményebb ottani politikai élveboncolási színházi kísérletét látta. Az alkotók egy vajdasági képzőművész-rendező, Kokan Mladenovic meg a szövegíró, a belgrádi underground kultikus alakja, Milena Bogavac és három zseniális fiatal színésznő; egy szerb, egy horvát és egy bosnyák. A tárgy áltörténelmi álesemény. A helyszín majdnem valódi. Jamena valóban létezik, falu a Szerémségben, ahol Szerbia, Horvátország sőt Bosznia is valahogy összeér. A környéken ősemberi csontokat találnak. Megvan, hiszi mindenki, az első szláv Délen, persze benne látják az első szerbet, horvátot, bosnyákot. Először diverzánsokkal próbálják a csontokat egymás elől elhappolni, de nem megy. Azután diplomáciai eszközökkel akarják megszerezni maguknak a “történelmet”. Ez sem sikerül. Akkor külföldi genetikusokhoz fordulnak, döntsenek azok. Nemzeti mozgalmak országos véradást szerveznek, hogy a brit orvosoknak legyen elég “anyaguk”. Azok azonban megállapítják, hogy a három nép “génjei” alapvetően nem térnek el egymástól, a csontok pedig mindenkihez köthetőek a környéken. Akkor a három délszláv nemzeti nyelv zömmel újonnan kreált különbségeit felmutatva szeretnék a felek eldönteni a küzdelmet. De mindenki tudja, s most a néző is meggyőződhet róla, hogy azok lényegeben ugyanannak a nyelvnek helyi változatai. Végül az EU-nak kell az ősemberről döntenie. Az, mint minden balkáni konfliktusnál, megkerüli az ügyet. A falut és környéket kimetszi a helyi állami világból, új nemzetközi körzetet hoz létre 99 évre, s itt egy eddig soha nem ismert nyelvet vezet be, majd egy nemzetek feletti (vagy alatti) őstörténeti Disneylandet épít. Ez lenne a Jami körzet.

A többnemzetiségű színész-rendező csapat azt állítja, hogy munkájuk a nacionalizmusról szól. Persze, arról is. De leginkább arról, hogy vannak történeti szakaszok, amelyekben nincs együttélés. A megoldás annak elismerése, hogy e pillanatban nincs megoldás. A vitatott nemzeti azonosságok az érintetteknek kölcsönösen elfogadhatatlanok, a nemzetközi döntnökök meg elkenik a történetet.

A színházi történetnek van lelkes közönsége, néhány ezer liberális értelmiségi a belgrádi és zágrábi kis színházakban. De további milliók háborognak, a legjobb esetben demonstratívan süketek. Most itt tartunk.

Egyébként a szegediek a tavaszi újvidéki ősbemutatónak is társszponzorai voltak. Nagyszerű, hogy itthon is vannak (Balog József szegedi Maszk Egyesülete), akik tudják: nekünk még mindig közünk van ahhoz, ami körülöttünk történik.