Trump, a kakukktojás

Trump csak kakukktojás, véletlen rendszerhiba, vagy most már mindig ilyenek lesznek az amerikai elnökök? A kérdés fél éven át foglalkoztatta a világot és persze főleg az amerikaiakat, de mostanra eldőlni látszik. Nem valószínű, hogy a milliárdost a Facebook-alapító Mark Zuckerberg vagy a Sziklaként elhíresült színész, Dwayne Johnson követné, mondván, ezentúl tényleg bárkiből lehet elnök, ha elég pénze van és ismerik a fizimiskáját. Az Egyesült Államok, inkább előbb, mint utóbb, vissza fog térni a több mint két évszázadon át bevált sémához: az ország irányítása hivatásos politikusnak, de legalábbis vezetői képességeit már bizonyított személynek való. Tíz repülőgéphordozó és 6800 nukleáris robbanófej nem játék, a Fehér Házba józan, nyugodt és tájékozott ember való, akinek nagyobb a felelősségérzete, mint az egója.

Most nyilvánvalóan nem ilyen lakik ott, ami veszélyes: még a végén háborúba kezd, hogy elterelje a figyelmet saját alkalmatlanságáról, illetve az ellene az orosz kapcsolatok miatt folyó vizsgálatról. Ebben a helyzetben Észak-Korea nem azért ad okot aggodalomra, mert esetleg képes lehet kilőni egy-két, az amerikai partokat is elérő rakétát. Nagyon valószínűtlen, hogy a szeretett Kimek közül a soros ilyen bonyolult és költséges módon szeretne öngyilkosságot elkövetni. Ellenben előfordulhat, hogy Trump arrafelé keresi a kiutat, ahol az nincs, és ami van, abba jobb bele sem gondolni.

Az elnökről legutóbb - és ezt csak óvatosan szabad leírni, hiszen naponta jönnek az újabb hihetetlen hírek – az derült ki, hogy saját maga diktálta fia, az ifjabb Donald tényhamisító magyarázkodását az oroszokkal folytatott tavalyi tárgyalásairól. Ez valóban felveti az igazságszolgáltatás akadályozásának tényállását, amiért megfelelő politikai konstelláció esetén megindulhat az elnök elmozdítására irányuló törvényhozási eljárás, az impeachment. Az amerikai nemzet 1776-os megszületése óta azonban nem volt rá példa, hogy leváltsák a hivatalban lévő elnököt. Kétszer, Andrew Johnson (1867) és Bill Clinton (1998) esetében a szenátusi szavazáson bukott el a dolog, Richard Nixon (1974) pedig nem várta meg a törvényhozás lépését, hanem lemondott, miután bebiztosította magának az eljárási kegyelmet.

Az elnök eltávolítása impeachment, vagy alkalmatlanságának az alkotmány XXV. kiegészítésén alapuló kimondása útján nem annyira jogi, mint politikai lépés. Csak akkor képzelhető el, ha az Egyesült Államokban széleskörű konszenzus alakul ki, s még csak nem is csupán a politikai osztályban, hanem a közvéleményben is. Ez még nincs így, és egyáltalán nem biztos, hogy a 2020-as választás előtt előáll ilyen helyzet. Az azonban már kiderült, hogy az amerikai demokrácia intézményrendszere elég erős, alkalmas a válság átvészelésére. Trumpnak, bár próbálkozott, még a Republikánus Pártot sem sikerült maga alá gyűrnie, nem hogy a törvényhozást, az államapparátust, az igazságszolgáltatást vagy a független sajtót. Lám, mit tesz, ha az egymást követő nemzedékekbe belenevelik az alapelvekhez való ragaszkodást és tudatosítják azok értelmét.

Szerző

Nem százas

Százas szögeket szórtak szét a régészek Szabadbattyán környékén, hogy így nehezítsék a fémkeresős kincsvadászok dolgát. Sokan a legspécibb, legdrágább eszközöket sem restek ugyanis behozni külföldről, hiszen ha tizenhat ezüsttárgy 13,1 milliárd forintot ért az államnak, egy kiskanálért vagy kupicáspohárért is megéri lehajolni a Seuso-kincs eredeti lelőhelyének sejtett római villagazdaság területén.

A laikus viszont csodálkozik egy csöppet, hiszen úgy gondolná, ha az államnak volt annyi pénze erre az eszcájgra, amelynek a kétszereséből - az eredeti tervek szerint legalábbis - kijött volna az egész vizes világbajnokság, akkor csurran-cseppen a szabadbattyáni régészeti feltárásra is. De nem: a 2002-ben még Görgey Gábor miniszter által kiemeltnek minősített ásatásra évek óta nem jut egy fillér sem. Ezért aztán a szakemberek két dolgot tehetnek: lélegzetvisszafojtva figyelik a műkincspiacot, és saját zsebből vesznek pár kiló százas szöget.

A Seuso-kinccsel a jelek szerint egyébként is csak a baj van. Most azért nem lehet a nemzet elé tárni a családi ezüstöt, mert a Nemzeti Múzeum épp a duplájára kapott ajánlatot az "egyetlen érvényesen pályázó konzorciumtól" annak a 48,22 millió forintnak, amit a tizenhat vitrinre szánt. Erre azért felkaptam a fejem, mert történetesen jól emlékszem: már a legelső Orbán-kormány idején a borsos árú vitrinépítés lehetősége is motiválta nemcsak a korona áttelepítését a Parlamentbe, hanem például a Művészetek Palotájába tervezett új múzeum létrehozását. Tanulságos nyilvános vita volt - akkor még akadtak ilyenek -, melynek során kiderült, hogy műtárgyak ugyan még nincsenek, de a vitrineket már megtervezték.

Azt pedig már csak az önök szórakoztatására idézem fel, hogy ki volt a vitrinügyi cég eljáró embere. Nos, az akkortájt épp koronaőrként tündöklő Habony Árpád.

Szerző
N. Kósa Judit

Selejtre gyúrnak

A drónok alkalmazásának alapjait is elsajátítják a németországi ácstanulók, hogy testi épségük veszélyeztetése nélkül vizsgálhassák majd meg az épületek tetejének állapotát. Ez is segítheti őket egy esetleges új szakma elsajátításában.

Az elmúlt évtizedben, jelenleg és a jövőben az informatika és a robottechnika viharos fejlődésével olyan új foglalkozások születtek, születnek, amelyek korábban nem is léteztek. A magyar miniszterelnök és tanácsadói előtt azonban a múlt század '50-es, '60-as éveit idézőn "a kétkezi, keményen dolgozó kisember" képe lebeg, le, aki kalapáccsal, reszelővel állítja elő az "értéket". Ennek jegyében szűkítik a gimnáziumi férőhelyek számát és nehezítik a bejutást. Akik kívül rekednek, azokat az úgynevezett szakgimnáziumokba irányítanák, 14 évesen pályaválasztásra kényszerítve őket.

Ezekben az intézményekben alaposan megnyirbált óraszámban tanulnának a gyerekek közismereti tárgyakat. Jószerivel csak a választott szakmájukban tanulhatnának tovább, ha bármilyen főiskolára, egyetemre eséllyel jelentkezhetnének. Nem csoda, hogy a szülők igyekeznek gimnáziumba íratni a gyerekeiket, amíg még lehet.

A kormány a gazdaság igényeinek kielégítésére hivatkozik, csakhogy a szakoktatásba nem a legjobb képességű gyerekek jutnak be, és általában szakoktatónak sem az áll pedagógus fizetésért, aki akár külföldön, akár itthon, a piaci versenyben el tudja adni a tudását. Sajnos a tanműhelyek és a gyakorlati oktatást vállaló hazai kis és közepes vállalkozók sem feltétlenül a legkorszerűbb berendezésekkel dolgoznak. Mindennek következtében a fiatalok nagyjából a munkaerőpiacon eladhatatlan "tudással" kezdik meg a felnőtt életüket. Nemcsak az a baj, hogy tízezrek lesznek eleve munkanélküliségre vagy nem a papírjuk szerinti, a képzettségüknek nem megfelelő munkára ítélve, de a magyar gazdaság is még jobban lemarad a versenyben.

Emiatt mégsem tüntetnek tömegek az utcán, mert a gazdaság lassú agóniája nem látványos - hosszú évek múlva derül csak ki a pusztító hatás. Kalapács ide, reszelő oda.

Szerző