Sztrájk az Operában vagy a kibicek hecce

Publikálás dátuma
2017.08.03 20:03

Sztrájkot helyeztek kilátásba a magyar Állami Operaház dolgozóit tömörítő szakszervezetek, mert az intézmény egyoldalúan felmondta a kollektív szerződést. A főigazgató nyugalomra int – szerinte hecckampányról van szó.

Augusztus elsejétől felmondta a dolgozók munkafeltételeit szabályozó kollektív szerződést a Magyar Állami Operaház. A vitathatatlanul nehéz helyzet alapja, hogy mivel felújítás miatt a jövő évadban csak az Erkel Színházban rendeznek előadásokat, a két épületre jutó dolgozók között értelemszerűen kevesebb munkát kell elosztani. Ezzel azonban csökkennek a túlórák és a pótlékok is. Ókovács Szilveszter főigazgató közleményben kifejtette: az Operaház mind az 1200 közalkalmazottjának fizetése emelkedett idén januárban, egy hónappal később pedig a legszerényebb keresetű 531 dolgozó illetményét növelték újra, jelentősen. A főigazgató jelezte: 2011 óta csak két és fél évig működtek klasszikus kollektív szerződés szerint, ám annak 2014-es megkötése előtt is a hatályos törvények alapján fizették a dolgozókat, s ez eztán sem lesz másként. Ókovács azt mondja, a jelentős munkamennyiség-csökkenés ellenére a fizetések azonos szinten maradnak, sőt, fajlagosan akár kicsit többet is kereshetnek a dolgozók.

Rotter Oszkár szakszervezeti vezető szerint azonban ez ennél jóval bonyolultabb: akad, aki a műsorterv alapján akár havi százezer forinttal kevesebbet vihet haza. A szakszervezetek már egy éve szorgalmazzák az új kollektív szerződés megkötését, de eddig nem sikerült megegyezniük a vezetőséggel – amely saját bevallása szerint egyébként nyitott a tárgyalásokra, de parttalan követeléseket nem teljesíthet. A tárgyalások egyik sarokpontja, hogy a színházi dolgozók hétvégén és ünnepnapokon is dolgoznak, a hétfő az egyetlen fix pihenőnapjuk. Ennek rendszere azonban a kollektív szerződés hiányával felborulhat, ami nem csupán a pénz, hanem a munkavállalók pihenése miatt is súlyos következményekkel járna. „Nem tekinthető pihenőnapnak például, ha valaki a szeptemberi erdélyi turnén egy napot a buszon utazva tölt” – magyarázza a szakszervezeti vezető, aki szerint igenis megszervezhető, hogy mindenkinek jusson pihenőnap, még ha az nem is hétfőre esik.

Rotter Oszkár hangsúlyozta: a július 31-én felmondott kollektív szerződést az Ókovács-éra alatt kötötték, s annak számos érdeme van. „Az Operaház jó munkahely, szeretünk itt dolgozni, hazai bérekhez mérten jól lehet itt keresni. Mindaz, amit a főigazgató úr kommunikál, tehát, hogy bemutató- és nézőszámban nemzetközileg is megsüvegelendő eredményeink vannak a hasonló rendszerű színházak között, vitathatatlan. Ezért viszont hihetetlenül sokat dolgoznak az emberek, akik továbbra is biztosítva szeretnék látni a megfelelő feltételeket.” A szakszervezeti vezetők szerint a szerződés híján a főigazgatói rendeletek az iránymutatók, ezek viszont nem jogszabály-érvényűek.

Az általunk megkérdezett független szakértők szerint a helyzet nem egyszerű, ugyanakkor az intézménynek érdemes megfontolnia: érdemes-e megkockáztatni, hogy a dolgozók az alacsonyabb havi összbevétel miatt máshol keressenek munkát – a villanyszámlájuk ugyanis nem lesz alacsonyabb. Emiatt akár az is megfontolandó, hogy a felújítás másfél évére valamilyen módon megfinanszírozzák a kieső pótlékokat. Magyarországon máris komoly a munkaerőhiány, így fennáll a veszélye, hogy mire kinyit a felújított Operaház, súlyos emberhiánnyal küszködik majd. Rotter Oszkár szerint ez valós rizikó, hozzájuk is érkeztek olyan visszajelzések, hogy a dolgozók egy része felmond, ha nem rendeződik a kollektív szerződés ügye. Ez az elöljáró szerint épp azokat a dolgozókat érintené, akiknek hiánya a legfájóbb volna.

Ókovács Szilveszter érthetetlennek nevezte az augusztusi – véleménye szerint kívülről szerveződő –sztrájkfelhívást, hiszen a dolgozók szabadságukat töltik. A rossz időzítésben külső szakértőink is egyetértettek. A szakszervezetek szerint sem optimális az időpont, ugyanakkor azt mondják: más eszközük nem lévén, a tárgyalások folytatása mellett elkezdték előkészíteni egy lehetséges sztrájkot. A főigazgató szerint a felhívás demoralizáló, a magyar valóságtól elrugaszkodott, ezért ő arra kéri a nyaraló kollégákat, szabadságuk után vegyék fel a munkát, és „ne üljenek fel a kibicek heccének”.

Van Dyck olcsóbb volt Munkácsynál

Publikálás dátuma
2019.02.20 11:00
Kásler Miklós, a nemzeti erőforrások minisztere (j2) és Baán László főigazgató (j) nézi a múzeum birtokába került Van Dyck-festm
Fotó: MTI/ Balogh Zoltán
Az utóbbi száz év legdrágább műtárgy vásárlásának örülhet a Szépművészeti Múzeum: a kormány támogatásával a flamand Anthonis Van Dyck képével bővült a gyűjteménye.
Kedd délelőtt az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós királyi gyermekek portréiból álló kamaratárlatot nyitott a Szépművészetiben annak alkalmából, hogy a magyar kormány a múzeum részére megvásárolta az élvonalbeli flamand barokk festő, Anthonis Van Dyck egyik utolsó, befejezett művét, Stuart Mária Henrietta esküvői portréját. A Szépművészeti Múzeum elmúlt száz évében ez eddig a legnagyobb értékű műtárgy vásárlás. A festményt a Christie’s december 6-i árverésén Londonban vették meg 5,85 millió angol fontért, mintegy 2,1 milliárd forintért – azaz a mű jelentősen olcsóbb volt, mint Munkácsy Mihály Golgotája, amelyért a Miniszterelnökség idén januárban 10 millió dollárt, mintegy 2,8 milliárd forintot fizetett. (Korábban a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja 6 millió dollárt ajánlott a képért akkori tulajdonosának, Pákh Imre műgyűjtőnek, de ő 9 milliót kért. Azóta is rejtély, a Miniszterelnökség hogyan jutott kilencről tízre.) A Van Dyck-képnek – így tárlatnak is – némi bizarr színezetet ad, hogy I. Károly angol király legidősebb lánya, Stuart Mária Henrietta éppen kilencéves volt, mikor házasságot kötött az akkor tizennégy éves II. Orániai Vilmos herceggel, a független Hollandia későbbi kormányzójával. Igaz, a szövetségkötéseket megpecsételő gyermekházasságok akkoriban nem voltak szokatlanok, és minden bizonnyal a művet nem a tematikája miatt méltatta a világ festészetének egyik kiemelkedő alkotásaként az emberminiszter. A Szépművészeti kamaratárlatán tíz gyermekportré látható, többek között Baltazár Károly infáns − Stuart Mária Henrietta unokatestvére – portréja Diego Velázqueztől. Az ötéves trónörökös vadászként, puskával a kezében állt modellt a spanyol udvar festőjének. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe került műtárgy a 2004-ben megjelent Van Dyck-monográfiában és a holland művészettörténeti kutatóintézet nyilvántartásában is egyértelműen a művész saját kezű, kimagasló színvonalú alkotásaként szerepel. A szakirodalom a portré három ismert változata közül a szóban forgó képet tekinti az először készült, legkvalitásosabb példánynak – emlékeztet a magyar múzeum közleménye. A portré egyik ismert változata egyébként a Christie’s árverése előtt egy nappal, a Sotheby’s árverésén tűnt fel Londonban, és 790 ezer angol fontért, mintegy 284,4 millió forintért kelt el. Igaz, a festmény szerzőjeként Van Dyck műhelyét, nem pedig magát a festőt tüntették fel – a reprodukciók alapján utóbbi kép sötétebb tónusú, ám a kompozíció ugyanaz, a méret is majdnem azonos. „Nagyjából ez a különbség árban, hogy egy művész saját kezű alkotásáról van-e szó, vagy csupán a műhelyéből került ki” – nyilatkozta lapunknak Martos Gábor művészettörténész, aki a Papageno portálon épp kedden indított blogjában arról írt: Van Dyck képei iránt komoly érdeklődés mutatkozik az aukciós piacon. „Minden annyit ér, amennyit adnak érte: a két festmény között – mindkettőt láttam – jelentős a minőségbeli különbség mind a kidolgozottságát, mind a színeit tekintve” – mondta lapunknak Martos Gábor. A Christie’s árverésén egyébként 5-8 millió angol fontra tették a Szépművészetinek megvásárolt festmény becsértékét, az 5,85 millió fontos vételár reálisnak mondható.  

Győrből a Szépművészetibe

Mint arról korábban többször beszámoltunk, egy decemberi döntés nyomán 250 ezer euróért, mintegy 80 millió forintért vásárolta meg Sébastien Bourdon Nagy Szent család mosónővel című festményének tulajdonjogát Váczy Péter történész, művészettörténész örökösétől, Röszler Balázs Károlytól a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Értéktár programja Bourdon festménye 1994-től 2017-ig a győri Városi Művészeti Múzeumban – a Váczy Péter-gyűjtemény részeként – volt látható, a kollekció egyik legbecsesebb darabjaként. A kép most nem a győri múzeumba, hanem a Szépművészeti Régi Képtárába került tartós letétbe. Az MNB-től kérdeztük, miért. − Az Értéktár program Tanácsadó Testületének ajánlása nyomán az MNB Igazgatóságának döntése értelmében − a festmény minősége és annak ritkasága indokolta, hogy a kép a budapesti múzeumba került – válaszolták megkeresésünkre. A témát egyébként a francia barokk művész többször megfestette, e képet pedig 1999-ben kiállították Montpellierben, a művész szülővárosának múzeumában is, a művész első teljes életmű-kiállításán.

Frissítve: 2019.02.20 11:00

Seggfejek a moziban - McKay legújabb műve már-már zseniális

Publikálás dátuma
2019.02.20 10:00
Nehéz eldönteni, hogy mi alapul a tényeken és mi a fi kció ebben a politikai komédiában
Fórum Hungary
McKay legújabb alkotása, az Alelnök, már-már zseniális. A főhőse pedig az Egyesült Államok történelmének egyik legkárosabb politikusa.
Adam McKay nagy játékos. Bevallom, korábbi munkássága során nem gondoltam ezt, hiszen a Ron Burgundy legendája két része, a Taplógáz, a Tesó-tusa vagy a Pancser Police után első osztályú idiotizmusok voltak, melyek kifejezetten a „pihent agyú” humoruk miatt folyamatosan azt a vágyat ingerelték bennem, hogy a popcornomat egyenként elkezdjem dobálni a vászon felé. Aztán, hirtelen jött A nagy dobás, mely a 2008-as gazdasági válságot igyekezett elmagyarázni és az abszurd humor intelligenciával való megbolondítása nagyon sok embernek bejött – de a formula még korántsem volt tökéletes azoknak, akik nem vágták a gazdasági szlenget, meg amúgy mindent, ami akkor történt. McKay legújabb műve, az Alelnök, már-már zseniális. Persze, ebben segített a témaválasztás is, mely igen hálás volt ez esetben: az Egyesült Államok történelmének egyik legkárosabb politikusa. Az első segítő tény, hogy nagyon keveset tudunk az igazi Dick Cheney-ről. Ahogy a film kezdő szekvenciáiban McKay ezt nyilvánvalóvá is teszi: kijelentik, hogy Cheney igen zárkózott és koncepcionálisan rejtélyes figura, de igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni, hogy ezen változtassanak. Ezek után, ember legyen a talpán, aki tudja, mi a tényalapú ebben a politikai komédiában, és mi az összeesküvési elmélet, de nem is érdekel. A címszereplő fickó ugyanis kellőképpen tenyérbemászó a valóságban (a vásznon meg pláne), és feltétel nélkül elhiszek minden szemétséget róla, amit a pofátlanság terén nem szégyenlős McKay állít. Jelesül, hogy ez a hájfejű piás, ahelyett, hogy szépen elitta volna az agyát, a felesége józanra rugdosta és folyamatosan motiválta, hogy egyre feljebb jusson a ranglétrán. És Cheney minden bizonnyal elnök is lehetett volna, ha nincs egy leszbikus lánya. Merthogy, ez még a legmegértőbb republikánus körökben is megbocsáthatatlan hiba. A film mindenesetre megmutatja, hogy azért így is elég sok kárt tudott okozni Cheney kezdve az Öböl-háborútól a szeptember 11-e utáni lehallgatási botrányokon és Guantánamoi kínzásokon túl egészen Irak mondvacsinált okokból kezdeményezett lerohanásáig bezárólag. És akkor az „emberi” oldaláról nem is beszéltünk. McKay kellőképpen intelligens ahhoz, hogy felépítse a háttérből dolgozó intrikus bábjátékos karaktert és a tényadatokat jól helyezze el a kikacsintós tragikomédiájában. Ami viszont probléma, hogy éppen ez az intelligencia gátolja meg abban, hogy a néphez tudjon szólni. Nem tud egyszerűen fogalmazni, a humor szándékolt többszörös összetettsége miatt pont csak annak a liberális gondolkodóknak lesz „világos” a film, akik az elhangzott állításokkal amúgy is tisztában vannak. Ez persze nem volt le az alapszintű élvezeti értékéből a látottaknak. Például, hogy Christian Bale újfent zseniális alakítást nyújt a nála totálisan más fizikumú főszereplő figuraként (Cheney, természetesen), de hát, akkor is fogtam a hasam a röhögéstől, amikor szintén utánozhatatlan Sam Rockwell lenyűgözően ostoba George W. Bush-ként és ne vegyük el a kreditet pazarság kategóriájában Steve Carelltől se, aki ijesztőbb barom a vásznon, mint Donald Rumpsfeld a való életben. Alelnök Forgalmazza a Fórum Hungary
Frissítve: 2019.02.20 10:00