Sztrájk az Operában vagy a kibicek hecce

Publikálás dátuma
2017.08.03 20:03

Sztrájkot helyeztek kilátásba a magyar Állami Operaház dolgozóit tömörítő szakszervezetek, mert az intézmény egyoldalúan felmondta a kollektív szerződést. A főigazgató nyugalomra int – szerinte hecckampányról van szó.

Augusztus elsejétől felmondta a dolgozók munkafeltételeit szabályozó kollektív szerződést a Magyar Állami Operaház. A vitathatatlanul nehéz helyzet alapja, hogy mivel felújítás miatt a jövő évadban csak az Erkel Színházban rendeznek előadásokat, a két épületre jutó dolgozók között értelemszerűen kevesebb munkát kell elosztani. Ezzel azonban csökkennek a túlórák és a pótlékok is. Ókovács Szilveszter főigazgató közleményben kifejtette: az Operaház mind az 1200 közalkalmazottjának fizetése emelkedett idén januárban, egy hónappal később pedig a legszerényebb keresetű 531 dolgozó illetményét növelték újra, jelentősen. A főigazgató jelezte: 2011 óta csak két és fél évig működtek klasszikus kollektív szerződés szerint, ám annak 2014-es megkötése előtt is a hatályos törvények alapján fizették a dolgozókat, s ez eztán sem lesz másként. Ókovács azt mondja, a jelentős munkamennyiség-csökkenés ellenére a fizetések azonos szinten maradnak, sőt, fajlagosan akár kicsit többet is kereshetnek a dolgozók.

Rotter Oszkár szakszervezeti vezető szerint azonban ez ennél jóval bonyolultabb: akad, aki a műsorterv alapján akár havi százezer forinttal kevesebbet vihet haza. A szakszervezetek már egy éve szorgalmazzák az új kollektív szerződés megkötését, de eddig nem sikerült megegyezniük a vezetőséggel – amely saját bevallása szerint egyébként nyitott a tárgyalásokra, de parttalan követeléseket nem teljesíthet. A tárgyalások egyik sarokpontja, hogy a színházi dolgozók hétvégén és ünnepnapokon is dolgoznak, a hétfő az egyetlen fix pihenőnapjuk. Ennek rendszere azonban a kollektív szerződés hiányával felborulhat, ami nem csupán a pénz, hanem a munkavállalók pihenése miatt is súlyos következményekkel járna. „Nem tekinthető pihenőnapnak például, ha valaki a szeptemberi erdélyi turnén egy napot a buszon utazva tölt” – magyarázza a szakszervezeti vezető, aki szerint igenis megszervezhető, hogy mindenkinek jusson pihenőnap, még ha az nem is hétfőre esik.

Rotter Oszkár hangsúlyozta: a július 31-én felmondott kollektív szerződést az Ókovács-éra alatt kötötték, s annak számos érdeme van. „Az Operaház jó munkahely, szeretünk itt dolgozni, hazai bérekhez mérten jól lehet itt keresni. Mindaz, amit a főigazgató úr kommunikál, tehát, hogy bemutató- és nézőszámban nemzetközileg is megsüvegelendő eredményeink vannak a hasonló rendszerű színházak között, vitathatatlan. Ezért viszont hihetetlenül sokat dolgoznak az emberek, akik továbbra is biztosítva szeretnék látni a megfelelő feltételeket.” A szakszervezeti vezetők szerint a szerződés híján a főigazgatói rendeletek az iránymutatók, ezek viszont nem jogszabály-érvényűek.

Az általunk megkérdezett független szakértők szerint a helyzet nem egyszerű, ugyanakkor az intézménynek érdemes megfontolnia: érdemes-e megkockáztatni, hogy a dolgozók az alacsonyabb havi összbevétel miatt máshol keressenek munkát – a villanyszámlájuk ugyanis nem lesz alacsonyabb. Emiatt akár az is megfontolandó, hogy a felújítás másfél évére valamilyen módon megfinanszírozzák a kieső pótlékokat. Magyarországon máris komoly a munkaerőhiány, így fennáll a veszélye, hogy mire kinyit a felújított Operaház, súlyos emberhiánnyal küszködik majd. Rotter Oszkár szerint ez valós rizikó, hozzájuk is érkeztek olyan visszajelzések, hogy a dolgozók egy része felmond, ha nem rendeződik a kollektív szerződés ügye. Ez az elöljáró szerint épp azokat a dolgozókat érintené, akiknek hiánya a legfájóbb volna.

Ókovács Szilveszter érthetetlennek nevezte az augusztusi – véleménye szerint kívülről szerveződő –sztrájkfelhívást, hiszen a dolgozók szabadságukat töltik. A rossz időzítésben külső szakértőink is egyetértettek. A szakszervezetek szerint sem optimális az időpont, ugyanakkor azt mondják: más eszközük nem lévén, a tárgyalások folytatása mellett elkezdték előkészíteni egy lehetséges sztrájkot. A főigazgató szerint a felhívás demoralizáló, a magyar valóságtól elrugaszkodott, ezért ő arra kéri a nyaraló kollégákat, szabadságuk után vegyék fel a munkát, és „ne üljenek fel a kibicek heccének”.

Nyíregyházára tart az „elnyomottak színháza”

Publikálás dátuma
2019.03.23 11:30
A fórumszínház a nézőket is bevonja az előadásba. Középen Adrian Jackson, a társulat vezetője
Fotó: NÉMETH DÁNIEL
A brit Cardboard Citizens társulat egy nyitottabb társadalomról és empatikusabb emberekről álmodott jövőt.
Képes a művészet hidakat építeni a társadalom különböző csoportjai között? Választ adhat a színház a mindennapok problémáira? – E kérdéseket veti fel a fórumszínház egyik úttörőjeként ismert Cardboard Citizens. Az Egyesült Királyságban 1990-ben alakult társulat a perifériára szorult emberek, közösségek történetein keresztül a színház erejével kívánja előmozdítani a társadalmi változást. Többek közt a hajléktalanokat szeretnék segíteni, hangot adva nekik, hogy elmondhassák a saját történeteiket.
 
A csoport februárban művészeknek, szociális szakembereknek, közönségszervezőknek, helyi közösségi vezetőknek és a társadalom peremén élőkkel foglalkozó drámaoktatóknak tartott workshopot Budapesten. Az általuk alkalmazott fórumszínház módszereit továbbadó képzésen többek közt a XXI. századi Roma Nők Egyesülete is részt vett, s az ott tanultakat hasznosítva a Parforum Részvételi Kutatóműhellyel, valamint a Káva Kulturális Műhellyel közösen mutatják be legújabb darabjukat március 24-én Nyíregyházán. Az előadásban 18 és 25 év közötti amatőr színészek jelenítik meg saját tapasztalataikat a pénz, az adósság és az adósságcsapda témájában, a színházi játékot a problémák megoldására irányuló közös gondolkodássá alakítva. A fórumszínház kitágítja a hagyományos színházi kereteket, az előadók a nézőket is bevonja, megadva a lehetőséget, hogy megváltoztassák az épp színre állított történeteket – mondta el lapunknak Adrian Jackson. – Emellett a társulat a hajléktalanságot megtapasztalt emberek nézőpontját megismerve olyan információk birtokába kerül, amit később partnerszervezeteikkel és a politikai döntéshozókkal megvitathatnak. Ezzel segíthetik a valódi, rendszerszintű fejlődést – részletezte a Cardboard Citizens társalapítója, vezetője.
 
A Cardboard Citizens már több mint huszonöt országban dolgozott, ám hazánkban most jártak először. Az Artemisszió Alapítvány megkeresésére a British Council People 2 People programjának keretében tartottak többnapos workshopot. – Nagyszerű volt együtt dolgozni a helyi szervezetekkel és sokat tanultunk abból, ahogyan a művészetet a társadalom jobbá tételére használják – beszélt tapasztalatairól Adrian Jackson. – Lenyűgözött minket a résztvevők elkötelezettsége, mind a workshopon való részvételüket, mind azt a törekvésüket tekintve, hogy a színházzal változást érhessenek el Magyarországon. A romák integrálása komoly helyi kérdés, és gyönyörű volt látni, ahogy ennek a közösségnek néhány tagja is részt vett a képzésen. Az előadás során számos nagyszerű ötlet felvetődött és rendkívül hasznos párbeszéd indult el. Reméljük, lesznek további közös együttműködéseink – tette hozzá a projekt vezetője. A fórumszínház jelentőségét Adrian Jackson többek közt abban is látja, hogy az előadók kapcsolatot alakíthatnak ki a jelenlévőkkel: beavathatják történeteikbe a közönséget, valamint gyakorlatot szerezhetnek az önkifejezés terén. A nézőknek pedig jó alkalmat kínálnak arra, hogy átéljék a megjelenített élethelyzeteket, és kialakuljon bennük az empátia – hangsúlyozta.
 
– A színház, különösen az Augusto Boal által megalkotott „elnyomottak színháza” betekintést kínál mások életébe és segíthet bennünket abban, hogy kialakítsuk az álláspontunkat a nemzeti és helyi döntéshozók politikájáról, az időnk és erőforrásaink kihasználásáról, valamint azokhoz az emberekhez való közeledésünkről, akikkel nap mint nap találkozunk – hangsúlyozta Adrian Jackson. – A társadalmunk jobban működik, ha nyitottabb, empatikusabb és együttműködőbb. Mindannyiunk hasznára válik, ha meghallgatjuk a szomszédainkat, ha megértjük az életüket és a küzdelmeiket.

A fórumszínház

Augusto Boal brazil származású művész, neveléselméleti és színházelméleti szakember, színházi rendező és író volt, az „elnyomottak színháza” elméletének, esztétikai, színházi nyelvének a kidolgozója. Neve sokak számára a fórumszínházról vált ismertté, azonban ez csak egy abból a hét technikából, amit az „elnyomottak színháza” magában foglal. A fórumszínház legelterjedtebb formájában az alkotók egy adott közösség tagjaival dolgozva hoznak létre a közösség problémájára reflektáló előadást, majd azt a helyi közösség előtt egyszer mutatják be.

Frissítve: 2019.03.23 11:30

Mikor szembejön velünk a legnagyobb ellenségünk - Jordan Peele újradefiniálta a horror műfaját

Publikálás dátuma
2019.03.23 10:30
Lupita Nyong’o játssza a foszerepet. A fi lmet a UIP-Duna Film forgalmazza
A magyar mozikban a Mi: a Tűnj el! rendezője, Jordan Peele előállt egy tökéletesre csiszolt, művészi horrorfilmmel.
Jordan Peele. Ezt a nevet már a 2017-es Tűnj el! című filmjénél érdemes volt megjegyezni, mert ez sokoldalú író-rendező kvázi laza könnyedséggel újradefiniálta a horror műfaját. Pedig nem csinált többet annál, hogy írt egy zseniális hátteret a karakterek mögé, méghozzá úgy, hogy belekódolta a rasszizmus kérdését is a cselekménybe. A műfajjal járó kliséket pedig így bőven elég volt a végkifejletben alkalmazni. Egyszóval, Peele már akkor tudta, mi a horror valódi lényege: nem a hang és vizuális effektekkel való sokkolás, hanem egy olyan élethelyzet megmutatás, mely a legbelső félelmeinket hívja elő.

A Mi ennek a koncepciónak a folytatása, mondhatni tökéletesre csiszolt alkotása. A nagybetűs művészhorror. Sajnos nem nekem jutott az eszembe a hasonlat, de alkalmazom: a Mi után egyértelmű, hogy Peele az amerikai Jean-Luc Godard, mert ugyanazzal szemiotikai módszerrel építi be a popkulturális utalásokat és referenciákat a filmbe, mint a svájci nagymester. Hogy csak egy példát mondjak: a műben szereplő nyulak által fémjelszett szimbolikát vagy Jeremiás könyve egyik fejezetének repetitív megidézését.

De hogyan is mesél rólunk a Mi? A történet középpontjában Adelaide Wilson (Lupita Nyong'o remek a szerepben) áll, a kétgyermekes családanya, aki nagyon nincs attól feldobva, hogy a családjával Santa Cruzba mennek nyaralni, mert ott történt valami vele gyerekkorában. A nyugtalansága rettegésbe megy át, amikor az este a nyaralójuk előtt megjelenik egy négytagú család. Akik pontosan úgy néznek ki, mint ők, csak éppenséggel piros egyenruha van rajtuk, jobb kezükön kesztyű, melyben gigantikus olló ékeskedik fenyegetően. Visszatérve a korábban említett popkulturális utalásokra, külön okfejtés érdemelne a Michael Jackson Thriller című, John Landis rendezte videóklipje, mely önmagában is a Peele által feszegetett kettősségre utal (hősszerelmesből farkasember lesz a klipben), de a nemrég megjelent Neverland elhagyása című dokumentumfilm is bizonyította, Jackson civilként is kettős életet élt.

Na, ezzel, aztán totális hatást ért el Peele a mozivásznon. A kettősség nem csak ebben mutatkozik be a filmben, hanem szimbólumként végigvonul a művön, a modern Amerika betűszavaként. (A film eredeti címe: US. ) Például, amikor megismerjük Adelaide családjának barátait, egy jómódú fehér famíliát – a rendező ezzel is a társadalmi egyenlőtlenségre akarta felhívni a figyelmet. A cselekményről többet nem árulok el, mert azzal súlyosan károsítanám a potenciális moziélményt, csupán talán annyit, hogy a hasonmások megjelenés a legalapvetőbb félelemeinkre hat: mi van akkor, ha a legnagyobb ellenségünk mi magunk vagyunk? Miközben, ahogy telnek a percek az egyszerű home invasion moziból, szilárd lépésekkel vezet minket Peele az apokaliptikus hangvétel és mondanivaló felé. A Mi nagyon okos film.

Infó:
Mi
Rendezte Jordan Peele
Forgalmazza a UIP-Duna Film
Frissítve: 2019.03.23 10:30