étteremkritika;Robinson Étterem;

2017-08-05 09:20:00

Mesebeli sziget

Az 1989-ben nyitott Robinson Étterem főleg este, vonzó fényeivel hívogató látványosság az eléggé sötét Városligetben, ahol naplemente után már alig van élet. Nincsenek szépen kivilágított, nyüzsgéssel teli sétányok, nincs korzózás, sokáig nyitva tartó árusok, legfőképpen a szomorú kihaltság jellemző. De a Robinson, ami egy mesterséges szigeten tanyázik a tavon, biztos pont. A víznek a körülötte lévő részét kis gát választja el a többitől, valószínűleg külön tisztítják, mert jóval tisztább mint máshol. Emlékszem, volt olyan időszak, amikor a mederben hosszú ideig szégyenszemre nem volt víz, a vendéglő körül viszont igen, mert ezt László Árpád tulajdonos kibrusztolta. Gondja volt rá, hogy megfelelő környezetben fogadhassa vendégeit. És hát tényleg mesebeli a környezet. Ilyenkor nyáron, szép időben, mindenki a víztől övezett teraszon szeret ücsörögni. Állandóan bugyborékol a víz, először azt hiszem, hogy tán csöpög az eső, mert nem feltételezem, hogy ennyi hal van, de aztán megtudom, hogy de bizony. Rengeteget telepítettek, hogy megakadályozzák az algásodást. Tőkés récék is úszkálnak körülöttünk, persze sokan nézik őket vadkacsáknak, és jó néhányan tudakolták már morbid szarkazmussal, hogy vadkacsa szerepel-e az étlapon? Egyébként nem szerepel, a tőkés récéknek pedig élvezhetetlenül száraz a húsuk, tehát biztonságban vannak.

Annak idején temérdek bürokratikus útvesztőn kellett keresztülmenni, mire létrejöhetett az étterem, földdel kellett feltölteni a tónak ezt a területét, hogy a zavartalan kilátást biztosító, üvegfalú, mutatós létesítmény megnyílhasson. Négy-öt éve emelet is került rá, ami gusztusos látványkonyhájával a nagy méretű, akár brutálisnak is nevezhető, minőségi húsok, pazar steakek lelőhelyének készült. Lent a szokásos külön étlap volt, de aztán a vendégek kikényszerítették, hogy változzon ez a szisztéma. Aki lent ült, persze, akart valamit a fenti választékból, és fordítva, így esténként most már azonos az étlap. A fenti rész, aminek szintén van külön terasza is, délután ötig már kávéházként üzemel.

Népszerű a hely, ottjártunkkor a vendéglátás szempontjából egyáltalán nem kiemelkedő időpontban, hétköznap este is szinte tele a jókora terasz. A termetes állólámpák, miközben vonzzák a bogarakat, hangulatvilágításnak is beillő kellemes fényt biztosítanak. László Árpádnak fontos a miliő, valaha övé volt a kultikus helynek számító, Dunán horgonyzó étteremhajó, a Spoon, azóta olasz vendéglőt nyitott a belvárosban, a vészesen hangzó Vendetta néven. És újabb nagy dobásra készül, megint akar nyitni egy vadonatúj étteremhajót a Dunán. De szinte lehetetlen összeszedni hozzá manapság a szakácsokat, pincéreket, mert az itthoninál sokkal, de sokkal jobb pénzért, mind többen dolgoznak külföldön. Ezért jóval kisebb személyzet-igényű szállodahajó lesz a végeredmény.

Naná, hogy a Robinsonban is volt fluktuáció, a séf, Hadzsala Krisztián például elment és visszajött, a minket kiszolgáló Masciuch Béla viszont masszívan, tizenegy éve van itt. Végzettségét tekintve szakács, pincér, üzletvezető, és jó ideje sommelier, az utóbbi időszakban leginkább ebben a minőségében dolgozik. De az emberhiány miatt újfent felszolgáló is, és lerí róla, hogy imádja csinálni. Egyforma élvezettel és szaktudással beszél borokról, ételekről, nagy gyakorlottsággal sasszézik az asztalok között, és mindenütt könnyed természetességgel szóba elegyedik.

A séf éppen nincs bent, nekünk Lovász Szabolcs séfhelyettes főz, arról diskurálunk vele, hogy egy ekkora helyen, bár azért kicsit próbálkoztak vele, nem lehet fine dining konyhát vinni, nyolc-tíz összetevőjű, viszonylag lassan készíthető ételeket csinálni. Megelégszenek minőségi alapanyagokból készülő, négy-öt összetevőjű fogásokkal, szépen szervírozott bisztrókonyhával, hiszen nyáron akár háromszáz vendégre is főznek naponta. Alapvetően korszerűsített magyar konyhát visznek, de azért van például egy kis ázsiai beütés.

Vegyes hidegtál ízelítővel kezdünk, érdekes párosítás a tonhaltatár avokádókrémmel, vajpuha a libamájpástétom, jól passzol hozzá a bagel, a hibiszkusz zselé és a szőlősaláta. A lágy burratát paradicsomlekvár, olívamorzsa teszi még finomabbá. A kolbászra, füstölt és érlelt sonkára, körözöttre sem lehet panasz. A kukorica-krémlevesben csilis garnélák lubickolnak. A gulyásleves sűrű, ízes, erre szokták mondani, hogy van benne bőven anyag, egyáltalán nem a nagyon elkönnyített, diétásított, turistáknak szánt, sokszor élvezhetetlenné tett változat. A fogas gyönyörűen hófehér, meglehetősen fantáziadús a körítése, zsenge tök, lecsó és egy szép szál kolbász. A karakteres tésztaféleséget, a linguinit messzire illatozó szarvasgombával és Angus bélszíncsíkokkal tálalják. A mézes, zaftos báránycsülökben ideálisan elegyedik az édes és a sós, hozzá roppanósan friss a kínai kel, ez a fogás erős ázsiai beütést tartalmaz.

Laza, nyárra való, süveg alakú, a könnyed citromos desszert, citromkompóttal, és, hogy még jobban essen a nagy hőségben, citromfagylalttal.

A Robinson nem messze a zajos várostól egy csendes sziget. Jólesik ott megpihenni és hódolni a gasztronómiai élvezeteknek. Csak aztán sajnos vissza kell menni a bűzös, káosszal teli, idegölő városba.

* Sorozatunkban az ország legjobb éttermeit mutatjuk be a séf kalauzolásával