Sztrájk a hőség miatt a makói Continentalnál

Publikálás dátuma
2017.08.05. 16:36
Forrás: Google Street View
Beszüntették a munkát a kazánosok pénteken délután a város legnagyobb üzemében, a gumigyárban.

– Most, kánikula idején embertelenek itt a körülmények: a kazán fala 150 fokos, a levegő, amit belélegzünk, néha szó szerint fájdalmat okoz a tüdőnkben – mondta egyikük névtelenül a Délmagyarországnak. Hozzátette: úgy látták, ilyen körülmények között dolgozni már az egészségüket veszélyezteti. Előző nap többen rosszul is lettek, volt, akinek vérzett az orra. Hangsúlyozta: szeretnének dolgozni, de így nem lehet.

A kazánosok egy műszakban nagyjából százan vannak a több mint 2 ezer embert foglalkoztató gyárban. Az esetre a vegyipari dolgozók szakszervezetének elnöke, Székely Tamás hívta fel a lap figyelmét, aki azt is elmondta, a szakszervezet helyben megpróbált közvetíteni a dolgozók és a vezetés között, de nem jártak sikerrel.

A Continental cégvezetője, Nagy Mihály azt mondta, mindig maximálisan figyelnek a munkakörülményekre. Minden dolgozónak védőitalt biztosítanak, óránként 10 perc szünetet tarthatnak klimatizált pihenőhelyen, és műszak közben tusolni is lehet. A kazánosoknak ezenkívül – beosztástól függően – kifizetve elengedtek 1-2 műszakot. És a kiszállításokhoz feltétlenül szükséges műszakokat rendelték csak el, a többit későbbi időszakokra tolták. Az előre be nem jelentett akció szerintük jogellenes, komoly kockázatot és kárt tud okozni a munkaadó számára.

Zűrös gumigyár

Néhány napja a Népszava is megírta: az alapjogi biztoshoz fordult a VDSZ, véleményük szerint ugyanis személyiségi jogokat sért az, ha a makói gumigyárban járőröző biztonságiak a kijelölt helyen cigarettázókat lefotózzák. Közleményük szerint a Continental 2011 óta próbálkozik a dohányzás visszaszorításával – akkor a dolgozók ellenállásán bukott meg, hogy a gyárat füstmentessé nyilvánítsák - számolt be róla a Délmagyarország. A gyár azóta beszüntette a dogozók fotóztatását.

Szerző

Ördögkatlan fesztivál - Fotók!

Publikálás dátuma
2017.08.05. 15:20

A Nagyharsányba, Kisharsányba, Beremendre és Villánykövesdre látogatókat számos kulturális programmal várták a szervezők az ötnapos rendezvény alkalmával.

Az első fesztivál megszervezésének ötletét a kényszer szülte, amikor kiderült: a Művészetek Völgye egyik falujának programjára nincs pénz.

Dinyés Dániel zeneszerző a mostani fesztivál egyik díszvendége a komolyzenei programok közül kiemelte a beremendi nagykoncertet, amelyen 4 ezren is részt szoktak venni hallgatóként, szénabálákra kifeküdve hallgathatják a zenét az augusztusi ég alatt.

Szerző

Egy árokban találtak rá a halott sofőrre

Lesodródott az úttestről, és árokba hajtott egy személygépkocsi szombatra virradó éjjel Tolna megyében, a 65-ös főút Szekszárd és Zomba közötti szakaszán. A balesetben - mint később a helyszínelés során megállapították -  a gépkocsi vezetője a helyszínen meghalt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Az érintett szakaszon félpályás útlezárás mellett végzik a helyszínelést és a műszaki mentést.

Szerző