- Fél lábbal már az Unión kívül

- Brüsszelt természetesen nem lehetett "megállítani" - amint a Fidesz-kormány úton-útfélen propagálja. A következő uniós gazdasági ciklustól valóban nehezebb lesz támogatáshoz jutni?

- A 2020 utáni korszakot nem látom sötéten, persze sok függ az akkori világgazdasági helyzettől. Van esély arra, hogy akkor már az Európai Unió egy erős növekedési periódusban lesz. Mindamellett az uniós finanszírozás részletei még nem ismertek. De lehet, hogy nem is a támogatások szűkülése jelenti majd a fő gondot Magyarország számára. Ennél súlyosabb probléma az, hogy a kormány a lakosság oktatásába, képzésébe alig fektet be pénzt. Az iskolák gyenge állapotban vannak, a diákok felkészítése olyan, hogy emiatt a magyar munkaerő már nem tud lépést tartani a nemzetközi versennyel. A multik befektetési szándékainak a jövőben a legnagyobb korlátja éppen a képzett munkaerő hiánya lesz, aminek az oka kettős: a nem megfelelő képzés, és emellett az, hogy a felkészültebb munkaerő elmegy az országból.

- Amíg a kormány küzdeni próbál az Európai Unióval, addig az európai integráció elől vajon elbújhatunk-e?

- Az európai integrációt teljes mértékben támogatom, ugyanakkor hibának tartom, ha ebből az egészből csak egy-egy elemet ragadnak ki, ugyanis az integrációt szolgáló elemek együttesét egyszerre kell nézni. Most azonban Magyarország számára alapjában véve a 2018-as választás tétje a legjelentősebb tényező. A választópolgároknak el kell majd dönteniük: kívánnak-e továbbra is az Európai Unió tagjai lenni vagy nem! Ez ilyen egyszerű: igen vagy nem! Ugyanis az Orbán-kormány politikája nem szolgálja a tagságot. A magyar lakosság magatartása ugyanakkor ellentmondásos, ugyanis nem érzik, hogy már fél lábbal már az Európai Unión kívül vagyunk. Azt a tényt, amit én mindennap érzékelek Nyugat-Európában járva, hogy Magyarország már egy nem kívánatos tagja az Európai Uniónak, a magyar társadalom nem érti. Pedig ennek Berlin, Bécs, Párizs, Róma és Brüsszel rendszeresen hangot is ad, aminek kommunikálása a magyar sajtóban viszont meglehetősen gyér.

- Mennyiben hat ez ki a külföldiek befektetési szándékaira?

- Kevésbé befolyásolja, mert az egy más dolog. Alapjában véve arról szól, hogy az alacsony hozzáadott értéket termelő viszonylag gyengén képzett, és nemzetközi összehasonlításban kifejezetten olcsó magyar munkaerő a nemzetközi cégek érdekeinek megfelel. A multinacionális cégeknek mindaddig megéri a befektetés, amíg a magyar bérek nemzetközi összehasonlításban jóval az európai átlag alatt vannak. Magyar szempontból az a gond, hogy mi bebetonoztuk magunkat ebbe a viszonylag alacsony hozzáadott értéket termelő gazdasági struktúrába. A multinacionális cégek - egy-két kivétellel - olyan műveleteket helyeznek ki Magyarországra, amelyekre ez a jellemző, a magas hozzáadott értéket termelő tevékenységet nem hozzák ide! Sőt a sokszor büszkeségnek tartott szolgáltatóközpontoknak sincs komoly hozzáadott értéke, ami van azt a multinacionális cégek lefölözik azzal, hogy a szolgáltató központ informatikájának az értékét külföldre viszik. A módszer: a szolgáltató cég idejön működtet egy olyan informatikai rendszert, ami nem az övé, hanem valamelyik off-shore cég tulajdona. A magyarországi szolgáltató cég ennek a használatáért royalityt fizet a rendszer tulajdonosának, tehát itt nem marad semmi, csak a bér.

- Oxfordi egyetemi tanárként a brit viszonyokat közvetlenül követheti. Hol tart a szigetország távozása az Európai Unióból?

- A brexitet a brit kormány elképzelhetetlenül rosszul csinálja. De minden valószínűség szerint el fogják hagyni az Európai Uniót. Londonnak, mint a világ egyik nagy pénzügyi központjának a szerepe így csökkenni fog. Ez egy komoly dolog, mert itt egymillió munkavállaló sorsáról van szó, ennek legalább a harmadát el fogják veszíteni, de lehet, hogy többet. Ettől azután London gazdasága jelentős zsugorodáson megy majd keresztül. Azt tudni kell, hogy a kiváló londoni vendéglők, koncertek, színházak és mások jelentős részben a pénzügyi szektor alkalmazottainak a látogatásától függenek. Ha ez a pénzügyi szektor zsugorodik, akkor értelemszerűen mindezek a kulturális létesítmények nehéz helyzetbe kerülhetnek. A pénzügyi szektor dolgozója az, aki megengedheti magának, hogy ilyen drága helyekre elmenjen, és költsön. Ha viszont ő elköltözik Frankfurtba, Párizsba, Amszterdamba, Dublinba vagy máshová, akkor ő ott fogja költeni a pénzét, és nem Londonban, ami jelentős kulturális átalakuláshoz is vezet.

- Hogyan alakulhat ennek folytán a jövőben London és Európa kapcsolata?

- A kilépést követően az Európai Unió és Nagy-Britannia közötti szabadkereskedelmi megállapodások megkötését nem tartom valószínűnek. Nagy-Britannia az Európai Unió integrációjának eddig is a legnagyobb kerékkötőjének bizonyult. Klasszikusan, tehát már a 15. század végétől kezdve axiómajellegű volt a brit külpolitikában, hogy ahhoz, hogy Nagy-Britannia erős legyen, és meg tudja védeni magát, meg kell osztania Európát. Ők mindig is az európai úgynevezett egyensúlypolitika szorgalmazói voltak. Ha a franciák túl erősnek bizonyultak akkor elkezdték támogatni a Habsburg-birodalmat. Ha viszont a Habsburgok és a németek voltak erősek, akkor a franciák mellé álltak, és így tovább. Az évszázadok folyamán folyton ez ment, vagyis hogy meg kell osztani Európát. Azzal, hogy most azt mondták, hogy ki akarnak lépni, ennek vége. Nem tudják megosztani kontinensünket. Én azt látom, hogy Európán belül egy markáns integrációs folyamat indult újra a brexit megszavazása után. Amiből bizonyos országok, amelyek jelenleg tagjai az Európai Uniónak, kimaradnak. Brüsszel ezt a tényt már el is könyvelte, és nagyon udvariasan két vagy három sebességes Európai Unióról beszélnek, ahol van az első sebességes tagországok világa, és van a második, harmadik sebesség, amelyik a periféria, a lemaradók terepe. Alapvetően ezek a lemaradók mellékvágányra kerülnek, és nem integrálják őket az európai gazdasági rendszerbe, hanem "cselédudvari" státuszban fognak szerepelni, csak amolyan hátsó udvari, kiszolgáló szerepük lesz az európai gazdaságban. Azt a szerepet fogják tartósan betölteni, amit ma Magyarország betölt. A multikat kiszolgálják, és kész.

- Kaphatunk ezért erőteljes figyelmeztetéseket?

- Én azt látom, hogy az uniós nagyhatalmak már nem is akarják megfontolni a kérdést, hogy Magyarország az Európai Unió magországain kívül maradjon-e. Azt nálunk kevesen érzékelik, hogy az Európai Uniónak mennyire "tele van a zoknija" velünk. Teljesen betelt a pohár, és ez a helyzet a menekültekkel kapcsolatos politika kapcsán teljesedett ki. Magyarország a menekülteket átkeresztelte migránsokká, és valamennyiüket kivétel nélkül elutasította. "Ne jöjjön ide senki!" Ez azt jelenti, hogy Magyarország nem óhajt Európával szolidaritást vállalni, amikor arra szüksége lenne. Értelemszerűen, innentől kezdve egy német, egy olasz, egy spanyol vagy egy francia állampolgár azt mondja: hátha így gondolkoznak a magyarok, akkor viszont az én adóbefizetésemből ne menjen egy fillér se oda! A britek kilépésének a következménye a perifériás országok hátán fog csattanni. Ebből a nehéz helyzetből az egyetlen esetleges, nagyon nehéz kiút az Orbán-kormány leváltása lehet. Ha ez nem következik be, akkor Magyarország az Európai Unió holtvágányára kerül. Egy kormányváltás esetén radikálisan más hozzáállásra van szükség az Európai Unióval kapcsolatban. A közösség alaptézise az európai országok közös sorsának az alakítása. A közös sors fogalma összeegyeztethetetlen az orbánizmus szuverenitás elméletével.

A közös sors arról szól, hogy együtt sírunk, együtt nevetünk, és nem különcködünk. Ebben a közös sors fogalmában, amit gyönyörűen megfogalmazott annak idején, 1962-ben a reimsi katedrális ünnepélyes eseményén Konrad Adeauner nyugat-német kancellár és Charles de Gaulle francia köztársasági elnök. Magyarország uniós csatlakozáskor arra kapott meghívást, hogy vegyen részt ebben a közös sorsban, de Orbán Viktor ezt nem kívánja. Tagadja, és azt mondja: márpedig a nemzet, a nemzeti szuverenitás a legfontosabb dolog a világon, ő közös sorsot nem vállal. Ugyanakkor érdemes azon elgondolkodni, hogy ott vannak az olaszok. Óriási teher hárul rájuk, de azért minden éjszaka kimennek a tengerre és kihalásszák a vízből a fuldokló szerencsétleneket. Mire Orbán Viktor vagy Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és a többiek azt mondják: ezekhez az emberi sorsokhoz nekünk semmi közünk. Ki tudja megmagyarázni az átlag olasz állampolgárnak, ezek után, hogy miért adjon egy fillért is az Európai Unió Magyarországnak? Nekem gyakran felteszik ezt a kérdést a külföldiek, de nem tudom mi erre a válasz. Orbán Viktorék viselkedése a nyugat-európaiak szemszögéből nézve egyszerűen vérlázító, mert ellentétes az Európai Unió szellemiségével. Azt senki sem vitatja, hogy egy országnak joga van a határait ellenőrizni, eldöntheti hogy kit enged be az országba, és kit nem, Magyarország esetében azonban csak 1294 főről van szó, ráadásul mi választhatjuk ki, hogy kik is legyenek azok.

- A magyar külpolitika alaptézise, hogy külgazdasági érdekeink által vezérelt. Hogy is van ez?

- A gondolat alapvetően hibás, bár a külgazdasági és a nemzetgazdasági kérdések nagyon fontosak, de egy ország egészséges külpolitikája nem csak ebből áll. Sőt, óriási tévedés ezt a kérdést ilyen mértékben előtérbe helyezni. Ugyanis létezik a biztonságpolitika, meg az értékszövetség is, és vannak a kulturális kapcsolatok, no meg a szabad utazás az Európai Unión belül. Egy ország nemzetközi érdekeinek a listája sokrétű, és megkívánja nemcsak a széles körű kapcsolatok létrehozatalát, de ápolását is. Ha nincs megfelelő együttműködésünk a nyugat-európai országokkal, akkor például milyen mértékű együttműködést várunk el az Európai Uniótól a bűnüldözés területén? Köztudomású, hogy a biztonsági kérdésekben Magyarország komoly törekvéseket hangoztat Vlagyimir Putyin irányába, ami nagyon komoly aggályokat ébreszt a NATO-n belül. Mi van akkor, ha azt mondják a NATO-n belül, hogy bár Magyarország a tagunk mégse gondolják azt; ha szükségük lenne a segítségükre úgy hiszem, hogy nem fognak segiteni! A hagyományos demokrácia fogalom világszerte sokfelé nyomás alatt áll, Magyarországon is, de az Egyesült Államok sem kivétel. Nem beszélve Törökországról vagy Lengyelországról. A magyar társadalom a demokrácia tekintetében nem képes megvédeni a rendszerváltás hozta lehetőségeket. Ugyanakkor a lakosság tekintélyes részéről sajnos minden demokráciaellenes lépés, amit az elmúlt hét évben nálunk elkövettek lepereg, sajnos úgy látszik, hogy belenyugszanak.

Ennek természetesen kedvezőtlen következményei lehetnek. Ugyanilyen támadás alatt volt a demokrácia Hollandiában, Németországban, Franciaországban és Ausztriában is, de ezek az országok mind kivédték az ilyen törekvéseket. Az Orbán által vizionált európai lázadás éve lett volna 2017, ebből azonban nem lett semmi. A szélsőjobboldali pártok mindenütt vereséget szenvedtek, és paradox módon Nagy- Britanniában, ahol megszavazták a brexitet, ennek a legnagyobb támogatója az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) ma már nem is létezik. Az a jobboldaliság, amit Orbán, a lengyel Kaczynski és a török Erdogan sikerre vitt, Európában megbukott. Az Egyesült Államokban nem, ott egy nagyon elképesztő helyzet alakult ki, aminek még nincs vége.

- Gyakran felmerül, a napokban is, hogy Ön egyfajta integrátori szerepet vállal a mai kormányellenes pártok megbízásából. Megalapozottak ezek a hírek?

- Nem kívánok politikai szerepet vállalni.