Marcel hatszor próbálta megmászni az észak-afrikai spanyol enklávét, Ceutát körbevevő falat, de egyszer sem járt sikerrel. „Nem jött össze, csak annyit értem el, hogy megevertek [a marokkói hatóságok emberei]. A csontjaim is eltörtek… egy alkalommal már a kerítésen másztam felfelé, amikor elkezdték ütni a lábamat, hátha leesek” – idézi a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet jelentése a 34 éves kameruni férfi szavait. Marcel végül feladta, hogy Ceutába átmászva kérjen menekültstátuszt Spanyolországban: helyette a tengeri útvonalat választotta. Mint oly sokan az elmúlt hónapokban.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint idén közel 8000 menekült ért partot Spanyolországban, míg a tavalyi év hasonló időszakában 2476-an választották ezt a migrációs útvonalat. Az Európai Határ-és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) szerint ennek három fő oka van: a keletebbre húzódó földközi-tengeri útvonalakkal szemben itt „könnyebb” az átkelés; a marokkói és a spanyol partok közelsége miatt egyre több embercsempész használ motorcsónakokat, amiket ekkora távon – mintegy 30 km – könnyen be tudnak vetni; Marokkóban és Algériában több menekülttábort is felszámoltak az utóbbi időben. A spanyol Vöröskereszt figyelmeztetett, hogy a nyugodt nyári időszakban még több menekült fogadására kell felkészülniük a spanyol hatóságoknak.
Az El País beszámolója szerint a forgalom növekedéséhez máris alkalmazkodtak az embercsempészek, akik a tavalyi év duplájáért szállítják Spanyolországba a menekülteket. Minél biztonságosabb a közlekedési eszköz, annál drágább a fuvar, amelynek ára 100 és 3000 euro között mozog. A motor nélküli felfújható gumicsónakok a legolcsóbbak, a jet-skik pedig a legdrágábbak, hiszen alig fél óra alatt meg lehet velük tenni az utat. A mentőmellényért fizetni kell, akiknek nem telik rá, azok kerékpár gumit tesznek a derekuk köré. „Az embercsempész a partoknál leteszi a menekültet, majd visszaszáguld az észak-afrikai partokhoz”– olvasható a Frontex jelentésében, amelyet a spanyol napilap idézett.
A táv hossza ellenére az átkelés így is rendívül veszélyes. Az IOM becslései szerint az év eleje óta 119-en vesztették életüket. A lélekvesztők többsége éjszaka indul, s gyakran 24 órát is a tengeren töltenek, míg a spanyol mentőegységek a partra nem szállítják a menekülteket.
A megpróbáltatásoknak azonban ekkor még koránt sincs vége. Azonosítás céljából három napra őrizetbe veszik őket, majd egy befogadóállomáson kell várakozniuk maximum 60 napot, míg döntenek az ügyükben.
A HRW a közelmúltban ellátogatott azokba a motrili, almeriai és malagai kapitányságokra, ahol őrizetben tartják a menekülteket: volt, ahol a földalatti cellákba nem jutott be természetes fény, nem volt szellőzés, sőt, egyes cellákban mosdó sem. Egyes kapitányságokon csak az orvosi vizsgálat, az ujjlenyomatvétel és a kihallgatás idejére engedték ki a menekülteket, pedig az intézményekhez tartoznak szabadtéri területek.
Tarifában egy hatósági személy azt mondta, azért veszik a menekülteket őrizetbe, hogy eltántorítsák a többieket attól, hogy útra keljenek. A HRW aonban figyelmeztet: a nemzetközi és európai jogok értelmében csak akkor lehet egy menekültet őrizetbe venni, ha nincs más megoldás. A menekültek arra is panaszkodtak, hogy – aligha véletlenül – nagyon kevés információt kaptak a menekültügyi eljárásról és a lehetőségeikről, s gyakran csak az első 72 órát jelentő regisztrációs időszak után. Volt, aki azt sem tudta, hogy folyamodhat menekültstátusért. „A három nap alatt kaptunk enni, mosakodni azonban csak egyszer lehetett. Végig a cellában voltam. Találkoztam az ügyvéddel és a bíróval is, akik ugyan mindent elmagyaráztak, de a menekültstátust nem említették. Azt mondták, hogy vissza akarnak minket küldeni, de kaphatunk egy ügyvédet, aki képviseli az érdekeinket” – számolt be az emberi jogi szervezet munkatársainak egy elefántcsontparti férfi.
