Horváth János;földárverés;Bábonymegyer;

2017-08-10 07:05:00

Börtön vár az ártatlan gazdára

A börtönbehívóját várja Horváth János bábonymegyeri gazdálkodó. Várhatóan három napra kell bevonulnia, amiért nem fizetett be egy szabálysértési bírságot – mivelhogy nem követett el semmit és erről még bírósági papírja is van. A hatóságokat, s a hatóságokat felügyelő minisztereket azonban ez hidegen hagyja.

Mint arról már írunk, 2015 őszén, az állami földek árverésének kezdetekor Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő (LMP) egy IFA-platónyi bábonymegyeri birka- és marhatrágyát borított Kaposváron a megyei kormányhivatal épülete elé. Ugyanott több olyan somogyi gazda is demonstrált, akinek kellő tőke híján esélye sem volt felvenni a versenyt a földekre licitálókkal. Az első sorban tiltakozott Horváth János is, akinek már ekkor is „sok volt a rovásán”. Földfoglaló és egyéb más demonstrációkat szervezett az állami földek bérbeadásakor is, felhívva a figyelmet arra: a kormánypropagandával ellentétben éppen a kis családi gazdálkodók nem jutnak földhöz.

Horváth nem sokkal a trágyaborítás után először olyan rendőrségi értesítést kapott, amiben az állt, hogy ő vezette a trágyaborító IFÁ-t. Ez a vád később kikerült a papírokból, s elsőre úgy módosult, hogy a bábonyi gazda segített a képviselőnek a trágyaborításban. (Sallai R. Benedek már rég megkapta a maga 30 ezer forintos büntetését, amit ki is fizetett) Ezt azonban nem volt hajlandó elismerni, az ekkor kiszabott 15 ezer forintos szabálysértési bírságot nem fizette be. Végül a Siófoki Járásbíróság megszüntette az eljárást, ügydöntő határozatában kimondva: Horváth János nem követte el a terhére rótt szabálysértést, tehát nem kell fizetnie.

Néhány hónapot örülhetett azonban csak a gazda: újabb szabálysértést róttak a terhére, ezúttal – ugyancsak a trágyaborításra hivatkozva – környezetszennyezésért szabott ki rá 15 ezer forintos büntetést a megyei kormányhivatal tabi járási hivatala. – Ezt se fizettem be, hiszen bírósági papírom van arról: nem követtem el semmit – így Horváth. – Csakhogy ezt az ügyet nem tudom bíróságig vinni, mert a fellebbezésemre azt válaszolták: elkésett. A tabi járási hivatal egy hónappal ezelőtt szólította fel a Siófoki Járásbíróságot: intézkedjen a be nem fizetett büntetésem elzárásra változtatásáról. Úgy látszik, Horváth Jánost valami miatt mindenképpen meg kell büntetni, addig nem nyugszanak. – Még az elején egy rendőrségi meghallgatáson megsúgták nekem, hogy hiába ugrálok, úgyis meg leszek büntetve… – eleveníti fel a gazda.

Előfordulhat-e az , hogy bár bírósági papírja van róla, hogy nem volt vétkes a demonstráló gazda, mégis börtönbe kell vonulnia? Írásban tette fel ezt a kérdést Sallai R. Benedek az illetékes minisztereknek. A Miniszterelnöksége vezető Lázár János válasza: a tabi járási hivatal eljárása mindenben megfelelt a törvényi előírásoknak. Pintér Sándor belügyminiszter lényegében ugyanezt írta Sallainak: „a rendőrségi eljárás során jogi alapelvek megsértése nem állapítható meg”. Pintér hozzáteszi: „a szabálysértési eljárás feljelentésre indult, amely alapján a hatóságok a cselekményt politikai nézetektől mentesen vizsgálják ki”.

"Ha pofáztok, megdögletek"
Nem fél – válaszolta érdeklődésünkre a somogyi gazda, aki csak másodállásban műveli kevéske földjét, főállásban évtizedek óta mentőápoló, s annak a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének a Somogy megyei képviselője, mely néhány hónapja a mentődolgozók béremelését követelő demonstrációt szervezett az Országos Mentőszolgálat Markó utcai székháza elé. – Nem félek és nem fogom be a számat – tette hozzá. – Se mentős érdekvédelmisként a becsapott kollégáim, se gazdálkodóként, annak ellenére sem, hogy amikor bábonymegyeri gazdatársammal, Gál Ferenccel először felemeltük a szavunkat az állami földek elherdálása, csókosoknak juttatása miatt, egy reggelre kiírták Gál kapujára: „Ha pofáztok, megdögletek”…