Simicska pillantása

Fecsegő csend után lépett megint a Simicska–Orbán háborúban az egykori Fidesz-testvér. Simicska Lajos egyik cége korábbi önmagát jelentené fel, így hoznák kínos helyzetbe az oligarcha árulóvá lett bizalmasát, a Fideszt ma a Mészáros sajtóbirodalomban szolgáló Liszkay Gábort, vele a kormánypártot. Nem találják ugyanis a 2010-es kampányt szervező cég, a Liszkay vezette Hír Tv Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt. Fidesznek küldött számláit a plakátköltségekről. Gyanúja ez a tiltott pártfinanszírozásnak és adócsalásnak.

A Fidesz hallgat. Pedig, ha nincsenek számlák, azt Simicskának tudnia kell. Ott volt. Ha, mint mondja, „csakis” mint opciós joggal bíró kisebbségi tulajdonos, akinek nem volt beleszólása az ügyekbe. Talán akad, aki ezt elhiszi arról az emberről, aki nyolc év kemény ellenzéki építkezés után egy anyagilag stabil pártot juttatott ismét hatalomra. Egy megroggyant baloldallal szemben, amelynek haloványságáról legalább annyira tehetett saját kormánya, mint a pénzt szóró jó barát, a gazdasági zseni "politikai zsenije", Orbán Viktor.

Ha valaki 2002-ben nem hallotta meg a bukásában vérig sértett Orbán hangját („a haza nem lehet ellenzékben”) és nem látta a kettős hatalom polgári körös kiépülését, 2006-ig még azt gondolhatta, hogy a Fidesz tartja magát a kétpárti politikai váltógazdaság nyugati hagyományaihoz. Gyurcsány Ferenc (MSZP) 2006-os, Orbánt a tévévitában lemosó győzelme után ezt már nem gondolhatta, a 2009-es kötcsei beszédet olvasva pedig szinte biztos lehetett benne, lezárult a rendszerváltás első korszaka. 2010-ben meg is kezdődött a centrális erőtér, az egypártrendszer totális kiépítése, a dadogó parlamentarizmus beszántása. Talán egyszer fény derül arra is, a Fidesz-MSZP „mutyik”, amelyek a letűnt politikai váltógazdaság pártfinanszírozási lenyomatai voltak, mekkora szerepet játszottak Gyurcsány megbuktatásában, s hogy ki mikor ébredt rá a baloldalon, ha ráébredt egyáltalán: ennek a világnak befellegzett.

Hogy mit gondol erről Simicska, nem tudjuk. Csak annyit látunk, hogy a másodszori kétharmados mindenhatóság eufóriájában a kormányfő elszállt, ez pedig nagyon nem tetszett a pénzügyi mágusnak. 2014 tavaszán elhangozhatott a soha nem cáfolt mondat az oligarcha szájából: „nem azért bontottunk le egy diktatúrát, hogy felépítsünk helyette egy másikat.” Elhangzott vagy sem, mindegy, jelképként csak erősíti, hogy Simicska nem ellenfele, hanem elszánt ellensége lett Orbánnak.

Az oligarchát komolyan kell venni, s azt gondoljuk, a kormányfő nagyon is komolyan veszi. Nemcsak körbebástyázott, rendszerellenes médiabirodalma, hanem halálos elszántsága miatt, hogy egykori barátja bukott arcára tekinthessen. Orbán nem fél senkitől, ettől a szempártól viszont retteg. Simicska elkötelezte magát. Sajtója Vona Gábor Jobbik-elnököt mint Orbán egyetlen potens kihívóját mutatja fel. Nem biztos, hogy nagy tétet tenne a középre húzott nemzeti radikálisok győzelmére, de arra alighanem igen, hogy 2018-ban patthelyzet alakulhat ki a Fidesz, a Jobbik és a baloldali pártok között. Ami egy megvető szempillantásra - már és még - éppen elég.

Szerző

Késő bánat

Ne legyen illúziója senkinek, a külhoni magyarok voksai 2018-ban, szoros esetben akár el is dönthetik a magyarországi választások sorsát. Négy éve nagy „pofára esés” volt a „nemzeti oldalnak” a nagyon alacsony külhoni részvétel, a kormányzat azóta is dolgozik a hibaelhárításon. A kitartás mindig meghozza eredményét, s ha nem is egymillió új állampolgárt, de néhány százezret sikerül majd urnákhoz csalogatni, ami elég lehet ahhoz, hogy rajtuk múljék, merre billen a mérleg nyelve.

És ezen már semmi sem fog, semmi sem tud változtatni. A baloldal számára ez a vonat elment, merthogy mindent megtett azért, hogy így legyen. A határon túli magyarság kérdését és pályáját teljesen átengedte a Fidesznek kezdettől fogva, és ezt a terepet Orbánék megfelelő érzékkel saját politikai homokozójukká alakították. A „23 millió román” elárasztja Magyarországot kampány után 2004-ben a balliberális kormányzat vezényletével megkezdődött a mai migráncsozás pepitában – a munkahelyek, nyugdíjak, ellátórendszer féltése „ezektől”, akik majd jönnek és eleszik a magyar kenyeret. Nemzedékeknek kell felnőniük, hogy ez a trauma feledésbe merüljön. Határon túl ugyanis a nemzeti identitás kérdése általában mindent felülír, így Orbán Viktor két lábbal tiporhatja tovább az emberi jogokat, saját kezével bonthatja a demokratikus jogállamot, akkor is megbocsátják neki, mert ő az egyedüli magyar vezető politikus, aki „magyarnak” tekinti azokat, akiket épp magyarságukban sértett vérig, alázott porig a magyar baloldal.

A magyar-magyar kapcsolatok jövőjén semmit sem változtat már az sem, ha külhoni voksokkal újrázhat az Orbán-rezsim, hiszen ennél nagyobb gyűlölet magyar és magyar között, mint ami ma a virtuális teret is elárasztja, úgysem lehet.

Ideje felébredni, következetesen, fokozatosan visszavenni a pályát azoktól, akik lenyúlták. A könnyített honosítás törvényét az MSZP is megszavazta, és már soha senkinek nem lesz bátorsága a visszavonására. S talán azzal kellene kezdeni az új fejezetet, hogy egyenrangú magyarnak, egyenrangú embernek tekintjük azokat, akiket politikai érdekből egyenrangú állampolgárrá tettünk.

Szerző

Késő bánat

Ne legyen illúziója senkinek, a külhoni magyarok voksai 2018-ban, szoros esetben akár el is dönthetik a magyarországi választások sorsát. Négy éve nagy „pofára esés” volt a „nemzeti oldalnak” a nagyon alacsony külhoni részvétel, a kormányzat azóta is dolgozik a hibaelhárításon. A kitartás mindig meghozza eredményét, s ha nem is egymillió új állampolgárt, de néhány százezret sikerül majd urnákhoz csalogatni, ami elég lehet ahhoz, hogy rajtuk múljék, merre billen a mérleg nyelve.

És ezen már semmi sem fog, semmi sem tud változtatni. A baloldal számára ez a vonat elment, merthogy mindent megtett azért, hogy így legyen. A határon túli magyarság kérdését és pályáját teljesen átengedte a Fidesznek kezdettől fogva, és ezt a terepet Orbánék megfelelő érzékkel saját politikai homokozójukká alakították. A „23 millió román” elárasztja Magyarországot kampány után 2004-ben a balliberális kormányzat vezényletével megkezdődött a mai migráncsozás pepitában – a munkahelyek, nyugdíjak, ellátórendszer féltése „ezektől”, akik majd jönnek és eleszik a magyar kenyeret. Nemzedékeknek kell felnőniük, hogy ez a trauma feledésbe merüljön. Határon túl ugyanis a nemzeti identitás kérdése általában mindent felülír, így Orbán Viktor két lábbal tiporhatja tovább az emberi jogokat, saját kezével bonthatja a demokratikus jogállamot, akkor is megbocsátják neki, mert ő az egyedüli magyar vezető politikus, aki „magyarnak” tekinti azokat, akiket épp magyarságukban sértett vérig, alázott porig a magyar baloldal.

A magyar-magyar kapcsolatok jövőjén semmit sem változtat már az sem, ha külhoni voksokkal újrázhat az Orbán-rezsim, hiszen ennél nagyobb gyűlölet magyar és magyar között, mint ami ma a virtuális teret is elárasztja, úgysem lehet.

Ideje felébredni, következetesen, fokozatosan visszavenni a pályát azoktól, akik lenyúlták. A könnyített honosítás törvényét az MSZP is megszavazta, és már soha senkinek nem lesz bátorsága a visszavonására. S talán azzal kellene kezdeni az új fejezetet, hogy egyenrangú magyarnak, egyenrangú embernek tekintjük azokat, akiket politikai érdekből egyenrangú állampolgárrá tettünk.

Szerző