Befejeződött a budapesti és balatonfüredi vizes-világbajnokság, a résztvevők hazamentek, a hivatalos kommunikáció szerint sikerült megrendezni minden idők legjobb, legsikeresebb sporteseményét. Minden világverseny után ezt mondják, ahol nem történik tragédia, nem csúszik órákat a program, és nem követnek el olyan hatalmas hibákat a szervezők, amelyek mellett már nem lehet elmenni szó nélkül.
A magyarországi vb ilyen volt, ezért a záró ünnepségen Julio Maglione, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet, a FINA elnöke is elmondta ezt az ominózus mondatot. A valóság az, hogy nagy bakiktól mentes volt a vb, de bosszantó hibák azért akadtak. A Hajós Alfréd Uszodában a vízilabda-meccseken a szerencsén múlt, hogy működik-e a wifi a sajtóhelyen, olimpián - amelynek megrendezéséről (vagyis a hozzáférésről az ehhez kapcsolódó forint tízmilliárdokhoz) sokáig álmodoztak a tűz közelében lévők – ilyesmi nem fordulhatna elő. Néhány rendező nem tudta, hol vannak az adott ülőhelyek, szerencsére a nézők megoldották a helyzetet, addig keresgéltek, amíg rá nem jöttek, hol kell helyet foglalniuk a lelátón.
A BKK sűrített járatokat ígért, amit a magyar pólóválogatott mérkőzései idején betartott, de a 22:45-kor befejeződött találkozók után - a magyarok 20:15-kor játszottak, a csoportkörben utána minden nap volt még egy mérkőzés 21:30-kor – már nem. Aki kint maradt a Margitszigeten, annak igazi tortúra volt a hazajutás az éjszakai menetrend szerint érkező járműveken. Igaz, ebben is volt pozitívum, nem üresen közlekedett a 4-6-os villamos…
„Nehéz volt, de gyönyörű. Kedvet kaptunk hozzá. A magyar kormány nevében is kijelenthetem, önöket bármikor, bármely új kihívás esetén tárt karokkal visszavárjuk” – mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, a szervezőbizottság elnöke a vb záró ünnepségén.
Hiszek neki: ennyi közpénzt ellenőrizetlenül és felelőtlenül kevés másik eseménynél lehetett elkölteni; aki részesült ebből a lehetőségből, annak valóban gyönyörű volt ez a gigaprojekt. A 20 milliárd forint körüli költségvetéssel megálmodott esemény több mint 140 milliárdba került, a vizes vb-k történetének legköltségesebb eseményét sikerült megrendezni, de az sem jelentene meglepetést, ha később kiderülne, az eddig ismertnél is drágább volt. Ehhez hasonló lehetőségeknek mindenki örül, aki a húsos fazék közelében sündörög. Hetente nőttek a költségek, folyamatosan felbukkant egy-egy váratlan kiadás, az idő rövidségére hivatkozással közbeszerzés nélkül, az állami vezetőkhöz közel álló baráti cégek kaptak megbízásokat a piaci ár többszöröséért.
Ennyi mellébeszélés, hazudozás még egyetlen sporteseményt sem kísért Magyarországon. Csak egy konkrét példa a nyilvánvaló hazugságra: a szervezőbizottság közleményekben cáfolta az Index és a 444.hu fényképes beszámolóit arról, hogy nem fejeződött be időben a margitszigeti Casino felújítása. Ez lett volna a szervezőbizottság főhadiszállása. A Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. közbeszerzés nélkül – amit a rendkívüli sürgősséggel indokoltak – idén májusban bízta meg a miskolci BO-TO BAU Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t 935 millió forintért a munkálatok elvégzésével. Az épület nem készült el a vb idejére, amit az is egyértelműen bizonyít, hogy a késlekedést folyamatosan tagadó szervezők július 24-én, a vb tizedik napján (!) sajtótájékoztatón jelentették be, hogy elkészült a Casino. Saját hazugságukat buktatták le a szervezők sajtótájékoztatóval, az ország nyilvánossága előtt megünnepelve a késedelmes átadást.
A versenyek felvezetése, a háttérben végzett marketing- és kommunikációs munka valóban világszínvonalú volt. Olyan viadalok – szinkronúszó, műugró – zajlottak tömött lelátók előtt, melyek szabályait a nézők többsége nem értette, a helyszínen lévők nagy része korábban sosem látott ilyen versenyt. Szintén a kiválóan előkészített kommunikációnak volt köszönhető, hogy a más sportági eseményeken rendkívül kritikus magyar szurkolók minden hazai indulót győztesként ünnepeltek, még akkor is, ha valaki csak két riválist tudott megelőzni. Ez mindenképpen nagyon komoly pozitívuma volt a világbajnokságnak, ahogy az is, hogy minden helyszínen sportszerűen buzdította a közönség a hazaiakat, és tisztelte az ellenfeleket, amiről sok sportág vehetne példát. Fantasztikus lenne továbbvinni ezt a hozzáállást! Óriási előrelépés lenne, ha nemcsak az olimpiai bajnokok, hanem az érmesek, helyezettek is megfelelő anyagi és erkölcsi elismerésben részesülnének.
Az már más kérdés, hogy kicsit a sportági szakembereket is megfertőzte „a minden rózsaszín” hangulata, a hazai rendezés okozta eufóriában a többség „túlálmodta” magát. Miközben ugyanis az ezüstérmes férfi vízilabda-válogatott kivételével a többi sportágban a magyarok nem teljesítették az előzetes célkitűzéseket – még az úszók sem, akik tíz éremre, közte öt aranyra számítottak a rajt előtt, ebből lett két arany, négy ezüst, két bronz –, ennek ellenére senki sem volt csalódott, vagy, ha igen, akkor ezt jól titkolta… Ami egyébként nem baj, hiszen az kétségtelen: minden magyar sportoló igyekezett a maximumot nyújtani, senkire sem lehetett azt mondani, hogy ne próbált volna meg mindent.
A teljesítetlen célkitűzések ellenére voltak emlékezetes pillanatok, nyilatkozatok. Kozma Dominik lazasága és szenzációs úszásai, a fiatal Milák Kristóf ezüstje 100 m pillangón vagy a férfi 4x100-as gyorsváltó bronzérme felejthetetlen élményt jelentettek, de a közösségi oldalakon óriási sikert aratott az úszó Molnár Flóra tánca is a nyár slágerére, a Despacitora a medence partján, az interjúzónában. Természetesen nem szabad megfeledkezni Hosszú Katinkáról, aki két arannyal, egy-egy ezüsttel és bronzzal a legeredményesebb magyar úszó volt, s a medencében nyújtott teljesítményéért maximális tisztelet jár neki. Nagy kár a „pályán kívüli megnyilvánulásaiért”, ahogy például klubja, az Iron Aquatics önkényesen és szerződés nélkül kisajátította magának a Duna Arénát. Az ellenszenv akkor is Katinka ellen irányul, ha ezt nyilván nem ő találta ki, az ötletgazdák azonban a háta mögé bújva azt gondolják, bármit megtehetnek. Ha úgy gondolják, szövetségi elnököt buktathatnak, vagy éppen elfoglalhatnak egy uszodát. Edző-férjének, Shane Tusupnak a szakértelmét az eredmények igazolják, viselkedése, ahogy mindenkit semmibe vesz - mindenen és mindenkin átgázol, írott és íratlan szabályokat sért -, azonban rengeteget ront a megítélésén. Egyszerűen nem lehet őt kedvelni, ami – ha brandet akar építeni – nem ideális állapot.
Nagyon lehetett sajnálni Kiss Szofit, aki az egyéni technikai selejtezőben 13. lett a szinkronúszók versenyében, ezért nem jutott be a tizenkettes döntőbe, ami felveti azt a kérdést, minden rendben van-e a magyar sportdiplomáciával? Pontozásos sportágban szinte minden világbajnokságon akad egy hazai sportoló, akinek sikerül ott lenni a döntőben, nálunk ez nem jött össze.
A műugróknál ez a kérdés nem merült fel, náluk nem múlt a pontozókon semmi, ők voltak az egyetlenek, akiket agyonnyomott a hazai rendezés és a felfokozott várakozás, sajnos olyan hibákat követtek el, melyek kizárták az esélyét a fináléba kerülésnek.
Nem szereztek érmet, pedig kettőben is bíztak a nyílt vízi úszók, itt feltehetően a szakvezetés volt túlságosan derűlátó. A sportág nagy hátránya, hogy a helyszínen egyáltalán nem, a televízióban pedig rendkívül nehezen nyomon követhető. Volt magyar sportoló – Rasovszky Kristóf – aki a 25 km-es távot azért nem teljesítette, mert verekedésbe keveredett, ahol elmondása szerint olyan rúgásokat kapott, hogy nem tudta folytatni a versenyt. A nézők ebből nem láttak semmit, de nincs okunk kételkedni a versenyző szavaiban.
Más a helyzet a Duna Arénával, amellyel kapcsolatban nagyítóval kell keresni azokat az állításokat, melyekről később nem derült ki, hogy nem igazak. Fürjes Balázs, egyes kiemelt fővárosi beruházásokért felelős kormánybiztos az ATV-ben ismerte el, hogy az aréna első, valóban lenyűgöző látványterve egy blöff volt. Szerinte nincs abban semmi rendkívüli, hogy az ékszerdoboznak álmodott létesítmény úgy néz ki kívülről, mint egy parkolóház. A költségek drasztikus emelkedése is normális, az első tervek még 7,5 milliárdról szóltak, végül 49 milliárd forintért készült el, ami akkor is hatalmas összeg, ha Fürjes lapunknak március 20-án azt mondta, ebből az összegből 10 milliárd az áfa, ami tehát nem költség, mert visszakerül az államkasszába.
Az Arénának a hónap végéig van üzemeltetője, azt viszont nem tudni, hogy szeptember 1-től ki viseli gondját a létesítménynek, amelynek éves fenntartási költsége 1 milliárd forint, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. áprilisban kiírt üzemeltetési pályázatára ugyanis senki sem jelentkezett. Erre vonatkozó kérdéseinkre – pedig többször feltettük őket, ahogy más médiumok is –, semmilyen válasz nem érkezett...