Hirtelen választási riadtságában és naiv kapitalizmusellenességében a Párbeszéd európai robotadót vezettetne be, mert belátható időn belül tömegek veszíthetik el munkájukat, amit majd a robotok végeznek helyettük. A gépeket pedig a gaz tőkések majd jobban kizsákmányolják, mint a munkásságot, s még csak tiltakozni sem tudnak a 24 órás robot ellen.
Pőre agyunkban a géprombolók képe sejlik fel. Az emberiség boldog jövője, amely a XIX. század elején, a szövőszékkel örökre elveszett, pedig mily önfeledten melózhatnának most is a takácsok, ha le nem verik őket Lyonban.
A helyzet azért persze nem ennyire komolytalanul keserű. A robotadót egyszer már elvetette az év elején az Európai Parlament, ami jelzi, a robotok másnak is komolyan bökik a hátsóját. De megszólalt a planétán többnyire leggazdagabb Bill Gates is, aki kisujjának egyetlen mozdulatával csak a tömegkommunikációban több szakmát tett feleslegessé, mint amennyit Gutenberg megteremni remélhetett volna valaha. Érteni véljük persze a jó szándékot, a robotadóból befolyó pénzt átképzésre fordítanák. Értékelnénk is, ha nem tudnánk, hogy a tőkés termelés tesz a jóindulatra. Láttuk, amint az utóbbi évtizedekben fejlett nyugati gazdaságok roggyantak meg, mert egész iparágak haltak ki. Olcsóbb volt ugyanis a Távol-Keletre költöztetni a könnyűipart vagy az autógyártást, esetleg Indiába az amerikai cégek teljes adminisztrációját. A megroggyanást fékevesztett jajgatás kísérte, de nem tudta betölteni az űrt, amit az teremtett, hogy előrelátó államférfiak és közgazdászok nem törték eleget a fejüket, és nem találták ki, milyen lesz a jövőben a munka, amiről csak XIX. századi fogalmaink vannak.
A XXI. század elejére még mindig ott tartunk, ahol a XIX. elején: félünk, hogy elér bennünket saját negyedik ipari forradalmunk, mert a technológiánk robbanásának kezeléséhez nem találjuk a társadalmi módszereket. Ehhez kevés a robotadó, de az a tudásellenes, bezárkózó politika is, amit ma oly sokan javasolnak nekünk Washingtontól Budapestig.
