Nyomortelepek - Van, ahol rosszabb lett a helyzet

Két éve hirdette meg a kormány a hazai romatelep-rehabilitációs programot: a nagyjából 1600 hazai szegregátum hetedét szüntetnék meg. Az eredmények elmaradtak, van, ahol a helyzet még romlott is.

A cigánytelepek felszámolásának terve messze nem új: 2004-ben a szocialista-szabad demokrata kormányzat határozott először a rehabilitációról, akkor országosan 460 ilyen területet vettek nyilvántartásba. A program 2005-ben kezdődött, 2006 végére a telepek 45 százalékát kellett volna megszüntetni, ám négy év alatt hárommilliárd forintból országosan talán tucatnyit sikerült felszámolni. Az egyik leginkább érintett megyében, Somogyban egyedül a táskait – a csaknem hatvanból. A Balaton hátországában található falu 55 millió forintot nyert, s az önkormányzat egy alapítvánnyal közösen 2006 karácsonyára tíz roma családnak tudott új otthont biztosítani.

A projekt aztán a gazdasági válság miatt kifulladt, a költségvetésből nem futotta a telepek egyenként átlagosan 80–170 millió forintos felszámolására – csak Somogyban 6,5–7 milliárdra lett volna szükség. Ráadásul szakemberek rávilágítottak, az akkori cél szerint csak jobb lakhatási körülményeket akartak teremteni a rászorulóknak, ám a kérdés ennél összetettebb: azzal ugyanis, hogy valakinek új házat építenek, még nem oldódnak meg az egyéb gondjai, nem lesz munkája, nem sikerül integrálódnia a többségi társadalomba, nem változik meg a szociális helyzete.

A számozott utcák házait a tiltakozás ellenére eldózerolták

– A hazai és külföldi példák azt bizonyítják, addig sikeres az integráció, amíg akadnak jelenléti szintű programok – jelentette ki Szabó János szociológus. – Vagyis, ha egy csoport nemcsak új otthont kap, hanem a mindennapi élethez is megfelelő segítséget. Tehát nemcsak infrastrukturálisan, hanem egészségügyi, kulturális és gazdasági értelemben is. Utóbbin persze nem a segélyt értem, hanem képzések után munkalehetőséget. A szociális szakemberek jelenléte nagyjából negyedével-harmadával növeli meg a projektek költségeit, ám a befektetés már középtávon is megtérül. Más kérdés, ha komolyan gondolják a szegregátumok komplex felszámolását, több szakemberre lesz szükség, ugyanis jelenleg rendkívül alulfizetett a terület, s óriási a szakemberhiány.

A Heves megyei Tarnabod jó példa arra, hogy segítséggel és folyamatos jelenléttel egy 95 százalékban romák lakta falut – egy már önmagában is szegregátumnak számító települést - miként lehet feléleszteni tetszhalott állapotából. A Máltai Szeretetszolgálat 2004-ben vette szárnyai alá a közösséget: működtetik az óvodát, iskolát, beindítottak egy bontóüzemet, ami értelmes munkát ad a helyieknek, játszóházat, tanodát, ifjúsági irodát. Tarnabodon ekkor indult el befogadóprogram, amely ismertté tette a Heves megyei kis község nevét. Hajléktalan családokat költöztettek ide és később a szomszédos Erkre. Házakat vettek nekik, szaktanácsot adtak konyhakertek művelésére, segítettek, hogyan osszák be a pénzüket. A szülőknek igyekeztek a helyi bontóüzemben vagy a környéken munkát találni, miközben a gyerekeknek ingyenes óvodai, iskolai ellátást nyújtottak.

Nemcsak a szeretetszolgálat próbálta meg felszámolni ilyen módon a szegregátumokat: 2010-ben kormányprogrammá tették a roma-telepek komplex felszámolását. Ez először kísérletképpen nyolc településen indult el, köztük a Somogy megyei Zákányban. Itt öt házat vásároltak és újítottak fel, melyekbe roma családokat költöztettek, tanfolyamokat, közmunka-programot indítottak számukra, s mentor segítette beilleszkedésüket. Miután a projektet sikeresnek ítélték, a helyi közösségekkel, civil szervezetekkel, egyházakkal összefogva országosan ötvenöt helyen lett folytatása.

A két évvel ezelőtti bejelentés szerint több mint kilencvenmilliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre a szegregált roma-telepek felszámolására a jelenlegi pénzügyi ciklusban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma számításai szerint országosan 1300–1400 olyan telep lehet, ahol elkerülhetetlen valamiféle beavatkozás, konkrétabb adat azonban nincsen, a szegregációs mutató – a 15–59 év közöttiek közül hánynak van maximum nyolc általánosa, s nincs munkajövedelme – alapján nem készült komplex felmérés. Somogyban a Debreceni Egyetem tanulmánya alapján 30–35 település felel meg a hivatalos definíciónak, noha a szakemberek úgy vélik, ennél jóval több helyen léteznek szegregátumok, ahol több mint tízezren élnek. Ez Somogy lakosságának 3 százaléka – igazából a Balaton-part kivételével minden településen akad olyan rész, amelyet fejleszteni és integrálni kellene, s csak a lakhatási körülmények megváltoztatása 8-10 milliárdba kerülne a megyében.

– Az érintett nagyjából harmincból Somogyban tíz pályázott a telepfelszámolásra – mondta Balogh Imre, a megyei roma önkormányzat elnöke –, sajnos éppen a leginkább fejlesztésre szorulók, mint Istvándi, Marótpuszta, Böhönye, Barátihegy, Somogyaracs, Rinyaszentkirály nem adott be anyagot. A pályázati feltételrendszer ugyanis meglehetősen szigorú és bonyolult, s ezek a falvak nem tudtak megfelelni neki. Így viszont bízom benne, hogy akik pályáztak, mind nyernek is, s élni tudnak a lehetőséggel. A roma vezető hozzátette: a legnagyobb probléma, hogy a leszakadó településrészek aránya az idővel nem arányosan, hanem hatványozottan növekszik. Ráadásul megfelelő gazdasági háttér nélkül a komplex programokat is nehéz megvalósítani.

– Úgy tudom, településenként 50-90 millió forint jut – jegyezte meg Balogh Imre –, a település és a szegregátum nagyságától függően. A pénz megvan, így az eredmény igazából a programban dolgozókon múlik. A legfontosabb, hogy az érintett roma közösség és a többségi társadalom is akarja a változást, hiszen a telepeken élőket csak így lehet integrálni. Az első lépés a normális lakás, az egészséges ivóvíz, aztán meg kell szüntetni a gazdasági kirekesztettséget, ehhez munkahelyre van szükség, no és képzésekre, hogy az érintetteknek legyen esélyük betölteni az állásokat. Külön figyelni kell a gyerekekre, hogy fiatal korban ne szakadjanak le végérvényesen. Éppen ezért hárul komoly feladat a szakemberekre, ám félő, nem lesznek elegen: a szociális munkás például hiányszakma. Ám hiába minden igyekezet, ha nincs koordinátor a közösségekben, aki a legegyszerűbb életviteli helyzetekben is segít és tanácsot ad, lehet bármennyi pénz a programra, nem lehet sikeres.

Miskolc: az elrettentő példa

A város fideszes vezetése évek óta próbálja kiszorítani – de legalábbis látótávolságon kívülre küldeni – a cigányokat. Ennek egyik jelképei lettek a számozott utcák hajdani vasgyár házai, ahol zömmel romák éltek, határozott vagy határozatlan idejű bérleti szerződéssel. A diósgyőri stadion építésének kezdetén azonban sorra kapták meg az önkormányzat ingatlankezelő cégétől a felmondó leveleket. Kriza Ákos polgármester pedig a humanitárius szempontokat félresöpörve arra hivatkozott: a miskolciak 35 ezer aláírással fejezték ki, hogy egyetértenek a nyomortelepek felszámolásával.

Csakhogy ennek nem a cigányok elüldözését, hanem a lepusztult szegregátumok tervszerű felszámolását és egy új, élhetőbb környezet kialakítását kellene jelentenie. Itt azonban a jellemzően alacsony nyugdíjból vagy közfoglalkoztatásból tengődő romák zöme az utcára került, s a városszéli, magára hagyatott kertek viskóiban, a Tetemvárban, a Hideg-soron és a Lyukóvölgyben kötött ki. A falvak is bezártak előttük: Rudabánya, Vilyvitány, Abaújszántó, Sátoraljaújhely, Sajókaza, Szerencs, Hangony és Monok külön rendeletet alkotott, hogy távol tartsa a Számozott utcákból elűzött családokat. A rendeletről előbb a TASZ, később az illetékes kormányhivatal, majd a bíróság is megállapította, hogy embertelen és jogsértő, ám végül is elérte alantas célját: nem költöztek cigányok e falvakba, ottragadtak a miskolci peremvidéken.