Gerendai Károly;Sziget Fesztivál;Andy Vajna;

2017-08-19 07:21:00

Gerendaiék visszavásárolhatják a Szigetet

Gerendai Károly határozottan cáfolta lapunknak azt a sejtetést, hogy fideszes gazdasági körök kerülgetnék a Szigetet. 

Azt ugyan természetesnek nevezte, hogy új, 70 százalékos tulajdonosuk, az amerikai Providence Equity Partners, mint bármely más befektető, akár értékesítheti is részesedését. Ellenben úgy fogalmazott: a Sziget jelenlegi szervezői bizonyosan nem látnák szívesen, ha valamely homályos, politika-gyanús befektető jelenne meg házuk táján. Sietett hozzátenni, hogy e tárgyban nem csak a Fideszre céloz. (Gerendai Károly sose rejtette véka alá a jelenlegi kurzus politikai értékrendjével kapcsolatos ellenérzéseit, ugyanakkor annak számos képviselőjével látványosan jó személyes kapcsolatot ápol.)

Noha egy politika-közeli tulajdonos esetén szerinte a szervezők „lelkesedése is alábbhagyna”, ennél keményebb biztosítékokat is beépítettek az év eleji szerződésbe: egy cégeladás esetén ugyanis jelenlegi kistulajdonosokként elővásárlási joguk van – árulta el lapunknak a Sziget-alapító. A Providence amúgy feléjük semminemű politikai igényt nem támasztott, pusztán további korrupcióellenes biztosítékokat kértek.

Mint arról korábban beszámoltunk, az év eleji szerződés 2020-ig garantálja a jelenlegi Sziget-vezetők irányítói posztját. Ezt követően a Providence már leválthatja és ki is vásárolhatja őket. Ennek pontos esélyeit és feltételeit firtató kérdéseinkre a befektető nem reagált, a Sziget Kft.-nél pedig azt nyomatékosították, hogy ez csak egy lehetőség. Míg a cég tavalyi, kiugró, másfélmilliárdos nyereséget még Gerendaiék vihették haza, az idei, várhatóan félmilliárd alá csökkenő eredmény 70 százalékáról már a Providence dönthet. Bonyolítja a képet, hogy Gerendai Károly már idén látványosan kivonult a fesztiválszervezésből és inkább más üzletei, illetve a megérdemelt pihenés iránt táplál érdeklődést.

Gerendai Károlynak a Sziget-többség ez év eleji eladásából számítások szerint több mint ötmilliárdos bevétele származhatott. A fennmaradó, hasonló összegen szervezőtársai, Takács Gábor, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert osztozhatnak. Gerendai Károly – aki egy félreértés nyomán idén csak egy kisebb trükkel juthatott be a szerdán zárult rendezvényre - korábban azt is felfedte, hogy az összeg jó részét nem nagyberuházásra szánja, azt befektetési szakértőkre bízta. Igaz, a Lupa-tó melletti strandövezet kialakítására már több mint egymilliárdot fordított, de ennek nagyságrendjét maga se hasonlítja a Szigetéhez.