„Zaklatott álmából ébredve egy áprilisi hajnalon Z. rettenetes felfedezést tett.” A sóbálvány című novelláskötet első mondata olyannyira meghatározó több szempontból is, hogy a Bedecs László vezette beszélgetés a Kezdőmondat Takács Zsuzsával címet kapta. A novellák az Élet és Irodalom tárcarovatában jelentek meg az elmúlt évben, majd kötetté szerveződtek. Takács Zsuzsa elmondta, hogy egy versesköteten dolgozott, amikor felkérték a feladatra, amelyre azonnal igent mondott. Úgy látja, tekinthetjük úgy is a novellákat, mint egy napló részeit, vagy mint egy minden hónapban leadandó témát.
„Egyáltalán nem volt sorrend kiépítve, nem gondoltam azt, mint egy vérbeli prózaíró, hogy a regény így fog kezdődni és így fog végződni, teljesen az ihletre bíztam a dolgot, a holnapok ihletésére.” – felelte arra a kérdésére, volt-e előzetes koncepciója. Elmondta, hogy a tévét, rádiót nézve, hallgatva, a mindennapi híreket és történelmi fordulatokat követve mindig témák bővében volt. Akadtak egészségügyi, az irodalomoktatással, a színházzal kapcsolatos tapasztalatai is. A tárcanovellák főszereplője Z., aki különböző foglalkozásokat űz; ezek közel állnak az írónőhöz: tanártól kezdve orvosig, nemzetközi diplomáciatörténészig, sokféle szerepben láthatjuk a főhőst. Takács bevallotta, az utolsó novella az egyik kedvence, amely arról szól, hogy egy metrószerelvény kigyullad, és Z. bent ég a kocsiban. A szerző szerint azonban ez egy vidám, Kosztolányi Hajnali részegségére emlékeztető bódító állapot, szerinte így is kell, hogy a főszereplő az első novellában szülessen, majd a végén megsemmisüljön.
Bedecs visszakérdezett, hogyan érti, hogy a halál nem tragikus a novellában, amelyre Takács Zsuzsa kézenfekvő válasszal szolgált: „Tekintettel, hogy én még élek, úgy gondolom, hogy a halál nem tragikus, hogy valóban nem jelenti a végső elmúlást. Én egyrészt hívő ember vagyok, nem érzem azt, hogy a halállal lezárul az életünk. Az, hogy milyen mértékben zárul le, azt nem tudom. Azt hiszem, hogy az ember tovább él a könyveiben, tovább él a génjeiben, az unokáiban.” A szerző személyes élményeiből táplálkozott A könyvek felszámolása című novella írásakor is – amelyet az est folyamán fel is olvasott –, a novellában szereplő gyík valóban előbukkant a könyvek közül.
Felvetődött még a tárcakötet címének talánya is, amely az Ószövetségből Lót történetét sugallja, azonban Bedecs meglátása szerint arra nincs konkrét utalás a kötetben, ennek jelentéséről is faggatta a szerzőt: „Én azt hiszem, hogy bizonyos értelemben a főhős Z. maga a sóbálvány. Visszanéz a városára, ez Budapest, nem Szodoma és Gomorra, szeretetet és nosztalgiát érez, az egyébként szerinte pusztuló városa iránt. Ez gyakran megtörténik vele, sóbálvánnyá csak időlegesen válik. Semelyik történet nem tragikus, inkább úgy gondoltam, hogy ez optimista könyv lesz, reményt adó; nekem mindenesetre reményt adott, tehát, hogy visszanézek a városra, és elámulok.” – mondta.
Az első mondat többször előkerült, több szempontból is jelentőséggel bír a kötetben. A zaklatott álom nem csupán Kafkára való utalás, hanem meghatározó, kötetszervező tényező is. Takács Zsuzsa bevallotta, hogy olyannyira saját tapasztalatokra, élményekre építkeznek a novellák, hogy ő maga is sokat álmodik, és ezeket hasznosítja: „mondhatni nekem dolgoznak, még a rémálmok is” – tette hozzá. Mintha az álmaink a tudatalattihoz, annak megismeréséhez vezetnének – mondta Bedecs László.
„Az biztos, hogy az álmaink őrzik az előző napok tapasztalatait, nekem az a munkamódszerem, hogy leírom az álmaimat. Ott van az ágyam mellett egy toll és egy köteg papír, természetesen egy kötegnyi papírt írok tele, lejegyzem az álmaimat, és azok hasznomra válnak, azokból építkezem. – reagált az írónő. A szövegek általában úgy szerveződtek, hogy egy álomrész után annak megfejtése következik. Az álmok változatos megjelenése, a nyugodt alvásért, vagy ébredésért folytatott harc mellett fontos jellemzője a kötetnek, hogy egy sokidentitású elbeszélővel találkozunk, akiről nem is tudjuk pontosan kicsoda.
