Egerszalók felé tartva egy három autóból álló karaván kanyarodott le a kerecsendi főtérre, ahol Pitykó jó hírű falodája üzemel. Pitykó sztrapacskájának, csülkös pörköltjének, pacaljának a híre messzebbre eljut, mint Rácz József bűzgyárának, a Korona Gombaipari Egyesülésnek a szaga, amely legfeljebb a falut burkolja be pöcegödör szaggal. Ezúttal is az történt, mint ami oly sokszor: az utasok kiszálltak, beleszippantottak a levegőbe és fintorogva továbbálltak. Kinek volna kedve trágyaszagban ebédelni?
Innen nézve igaza is volna mindenkinek, aki finnyázva, befogott orral közlekedik Kerecsenden. Az itteniek a legmelegebb nyári estéken is magukra zárják a lakásuk ablakait, és azt is meggondolják, kimenjenek-e egyáltalán a kert végébe összeszedni a lehullott almát a másnapi réteshez. De ez a legkevésbé sem érdekli a gombásokat, nem törik magukat, hogy ne a szabad ég alatt "kezeljék" a szalmát a trágyával, netán végre befejezzék az erre tervezett bunkerek építését és beindítsák a szagelszívókat. Pedig egy évekkel ezelőtti közmeghallgatáson Rácz maga mondta: egy uniós pályázat segítségével olyan korszerű, holland technológiát „ültetnek át” a kerecsendi telephelyre, ami egyszer s mindenkorra megszünteti a szagokat. Az akkori ígéret szerint már réges régen el kellett volna készülnie a másfél milliárdos beruházásának, ám a pénz jobb helyre került. Termálfürdőt épített belőle imitált tengerparttal, meg barlangfürdőt ásatott a hegy gyomrába. Azok legalább pénzt hoznak neki, míg a szagelszívó filter legfeljebb a nyereségét csökkentené. A kerecsendiekkel, meg Pitykó falodájának üzletmenetével az történik, ami a gomba alá kerülő szalmával: le vannak…
De miért kellene Rácz gombásnak törnie magát, hogy ne legyen büdös Kerecsenden, amikor az országban másutt is trágyaszagot „szívatnak” a pórnéppel? Évek óta hadakozik Cegléd polgármestere is egy közeli bűzgyárral, amely elviselhetetlen szaggal „lengi teli” a városát. A hivatal embereinek alighanem „rossz a szaglása”, mert ha kiszállnak vizsgálódni, ők nem érzik a büdöset. A Debrecen közeli Nagymacson a sertéstelep tulajdonosa „csak úgy” kilocsoltatja a faluszéli földekre a trágyalevet, ott ettől legalább olyan büdös van, mint Kerecsenden, vagy Cegléden. Ott is panaszkodnak az emberek, s amikor már nagyon ideges a nép, akkor büntetésről beszél a hivatal, de nem történik semmi. A telep tulajdonosa tesz az egészre. A panaszkodóknak nemes egyszerűséggel azt üzente: dögöljetek meg!
Ezek a történetek igazából nem is a szagról, nem is a Rácznak fizetett uniós másfél milliárd sorsáról szólnak. Nem is a gomba- vagy a sertéstelepekről, sokkal inkább arról, hogy akiknek pénzük, kapcsolatuk van, azok akkor eresztik ki a környező nyílt csatornákba, vagy a földekre, a levegőbe - az orrunk alá - üzemük pöcegödör szagú végtermékét, amikor úri kedvük tartja.
Ha nem is mondják a ceglédieknek, a kerecsendieknek, meg Pitykó vendéglősnek azt, amit a nagymacsi „gazda” egyenesen az emberek képébe vágott. Enélkül is tudják.
