bezárás;szórakozóhely;VIII. kerület;Auróra Kioszk;

2017-08-23 16:17:00

Törvénysértő volt az Auróra bezáratása

Akár már ma is kinyithatna az Auróra Kioszk, a VIII. kerületi jegyző általa bezáratott népszerű közösségi és szórakozóhely – döntött a fővárosi kormányhivatal. Szó sem volt ugyanis olyan büntetőeljárásokról, amelyek alapján törvényesen bezárathatták volna a helyet. A működtető Marom Klub Kft. üdvözli a jogerős döntést, noha az újranyitásra még heteket kell várni. A cég megfontolja, hogy a leállás miatt kiesett bevétele kompenzálása érdekében beperelje-e a józsefvárosi önkormányzatot. Az Aurórát a Magyar Helsinki Bizottság képviselte az eljárásban.

A Magyar Helsinki Bizottság közleménye:

Mint ismeretes, az Auróra közösségi házban működő Kertet és Kioszkot június végén azonnali hatállyal záratta be a VIII. kerületei jegyző. Mindezt azzal indokolta, miszerint a két héttel korábbi rendőri razzia során bűncselekmény gyanúja merült fel, egyes vendégeknél csekély mennyiségű kábítószert találtak. A bezáratás nem csak presztízsveszteséget jelentett az Aurórának, hanem anyagi kár is érte. Az étel- és italszolgáltatás bevételeire a közösségi háznak már csak azért is szüksége volt, mert közösségi programjait részben ebből finanszírozta.

A Magyar Helsinki Bizottság vállalta, hogy képviseli az üzletet működtető Marom Klub Kft.-t a jogi eljárásokban. Sok jel mutatott arra ugyanis, hogy az Aurórával igazából nem „településképi, köz- vagy zajrendészeti" problémái voltak a hatalomnak és a helyi hatóságnak. Erős volt a gyanú, önkényesen, jogalap nélkül tiltották be az Auróra Kioszkot.

A Budapest Főváros Kormányhivatalának minap kézbesített jogerős határozata igazolta az aggályokat. A döntés a jegyzői bezárató határozatot megsemmisítette. A felmerülő körülmények alapján az üzletet nem lehetett volna közbiztonsági érdekből ideiglenesen (legfeljebb egy évre) becsukatni, noha azt a kerületi rendőrség valóban javasolta. A jogszabály szerint ugyanis a vendégek csekély mennyiségű kábítószer birtoklása vagy fogyasztása nem alapozza meg a szórakozóhelyek bezárását. Ez magától értetődő is, hiszen egy hely működtetője nem viselhet mindenben felelősséget vendégei magatartásáért. A kormányhivatal döntéséből világosan kitűnik, a rendőrség olyan szabálysértési és büntető törvénykönyvi tényállásokra hivatkozott, amelyek nem indokolják a bezáratást, ugyanis nincsenek felsorolva a bezáratás alapját képező, egyébként a szervezett bűnözés visszaszorítása érdekében alkotott törvényben. Ehhez képest a jegyző ezeket emelte be a határozatába, sőt, a hely azonnali – fellebbezésre tekintet nélküli – bezárását rendelte el.

Schönberger Ádám, a Marom vezetője természetesen örül a döntésnek, és köszönetet mond a Helsinki Bizottság jogi segítségéért; viszont azt még nem tudja, mikor indulhat újra a Kioszk. Az azonnali bezárás után szélnek kellett ereszteni a stábot, és kénytelenek voltak az árukészletet is értékesíteni. Az sem könnyíti a helyzetet, hogy a kerthelyiség ügyében csak októberben várható döntés.

Győző Gábor, a Helsinki Bizottság ügyvédje elégedett a jogerős határozattal. „Megnyugtató, hogy a másodfokú hatóság a rossz elsőfokú döntést megsemmisítette. Egy több elemében törvénysértő jegyzői határozatról volt itt szó. Olyan büntetőeljárások miatt akarták szankcionálni az Aurórát, amelyeket a törvény nem sorol fel. Más kérdés, hogy a bezárást kezdeményező rendőrség és az első fokon eljáró jegyző ezt a nyilvánvaló tényt hogyan volt képes mégis figyelmen kívül hagyni."