A hetven alkotásból 22 saját anyag, a többit a Nemzeti Galéria, valamint magángyűjtők bocsátották a rendelkezésünkre – mondta Géger Melinda művészettörténész, a kaposvári Rippl-Rónai múzeum főmuzeológusa, a Vaszary-képtárban megnyílt tárlat kurátora. A rendezési elv alapján bemutatjuk a festő jelentős korszakait, a képek végigkalauzolják a látogatót Vaszary életén.
Noha a kaposvári múzeum a Dél-Dunántúl látogatottabb intézményei közé tartozik – tavaly az anyaintézményt, a Rippl-villát és a Fekete István Látogatóközpontot több mint 46 ezren keresték fel –, ilyen volumenű kiállítás megrendezésére partner nélkül nincs lehetősége: nemcsak a költségvetésbe nem fér bele, de amióta a megyei önkormányzattal kell osztoznia a sétálóutcai épületen, megfelelő kiállítótere sincsen. Pedig korábban igencsak komoly tárlatoknak adott otthont az épület: 2006-ban több mint 40 ezren váltottak jegyet a Munkácsy-kiállításra, 2010-ben országis visszhangot váltott ki a Rippl-Rónai és a Nabis tárlat – melyen olyan festők műveivel ismerkedhetnek meg a látogatók, mint Maillol, Ranson, Vuillard, Sérusier, Bonnard és Maurice Denis –, tavalyelőtt pedig Egry József életmű-kiállítása vonzotta az érdeklődőket. Kaposváron megfelelő kiállítótérként az Agórában helyet kapó Vaszary-képtár maradt, s szerencsére a város tartalommal is meg akarja tölteni a remek adottságú helyet. Évente két nagy kiállítást szerveznek, az egyiket a nyárelőn, a Rippl-fesztiválra, a másikat augusztusban a Kaposfest nemzetközi kamarazenei fesztiválra időzítve – az idén utóbbihoz kapcsolódik a Vaszary-tárlat.
A tárlat tisztelgés Vaszary János előtt
Utóbbi a múzeum költségvetésébe nem férne bele: a képek kölcsönzése, szállítása, biztosítása többmilliós tétel. Ami elsőre komolytalannak tűnik, főként a Magyar Művészeti Akadémia büdzséjét, vagy éppen a Szépművészeti Múzeum és a városligeti múzeumi negyed költségeit ismerve, ám vidéken a hétszámjegyű összegek már komoly fejtörést okoznak a szakembereknek. Az egyik dél-dunántúli intézmény muzeológusa szerint az ezredforduló óta elképesztő a hanyatlás vidéken a folyamatos forráselvonások és -hiány miatt. A Budapest határain túli múzeumi hálózat a magyar kultúra mostohagyermekeként tengődik, mindenfajta központi koncepció hiányzik, az intézményeket fenntartóik afféle szükséges rosszként kezelik. Megszűnt a megyei múzeumi hálózat, az intézményeket a helyi önkormányzatok vették át, ami anyagilag egy fokkal ugyan jobb, mint a 2010 után teljesen kiüresített és pénzügyileg visszanyírt megyei fenntartás, ám a legtöbb helyen a településeknek sincs pénze nemhogy fejlesztésekre, de még állapotfenntartásra sem.
Egy szakember szerint a raktárak elavultak, sokszor az állagmegőrzés legalapvetőbb eszközei sincsenek meg, csodaszámba megy, ha egy nem állandóan bemutatott kép például új üveget és léckeretet kaphat, s sok helyen akadnak még olyan műkincsek is, melyeknél a világháborús sérüléseket sem tudták kijavítani. Az esetleges restaurálás szóba sem kerülhet: nemcsak a pénz, a megfelelő szakember is hiányzik hozzá. Persze utóbbi érthető, hiszen az intézményekben dolgozók évtizede is ugyanennyi fizetésért dolgoztak, aki teheti, a fővárosban vagy külföldön próbál szerencsét, de még inkább pályát módosít. A fiatalok számára tehát egyáltalán nem vonzó a pálya, így a szakember-állomány folyamatosan öregszik.
A vidéki múzeumi viszonyok tükrében komoly produktum egy olyan tárlat tető alá hozatala, mint a kaposvári Vaszary-életműkiállítás. Olyan alkotásokat láthatók, mint a Fekete kalapos nő, a Fürdő előtt, s a korai korszak megannyi budoárképe. Kiállítottak műveket a festő szolnoki művésztelepi korszakából, drámai hatású háborús képeiből is válogatott Géger Melinda, aki komoly figyelmet szentelt a húszas évek eleji Magyarország kaotikus, feszültséggel teli világát bemutató alkotásoknak – Finálé, Aktok a szabadban, Lovasok a parkban -, s persze nem maradhatnak el a modern világot bemutató festmények – Strand, Rapallo, Városi világítás, Reflektorfények az utcán, Akt virágok között – sem, s látható a művész egyik utolsó képe, a Strand fehér hajóval is.
- Kaposváron jól cseng Vaszary neve, még ha nem is annyira, mint Rippl-Rónaié – magyarázta a kiállítás kurátora. – Ez persze érthető, hiszen utóbbi sokáig itt élt és alkotott, de Vaszaryt is magáénak érzi a város. Azt viszont kevesen tudják, hol a helye a képzőművészetben, mekkora hatást gyakorolt a magyar festészetre, s hogy jóval több, mint egy átlagos magyar festő. Most végre van lehetőségünk bemutatni, s így talán a hétköznapi kánonban is a megfelelő helyre kerül.
Egy-egy projektre néhány tíz-, jobb esetben százezer forint jut: akadt olyan vidéki múzeum, mely külföldre kölcsönzött képeket, de azok olyan ramaty állapotban voltak, hogy restaurálni kellett volna őket, s éppen adódott ugyan pályázati lehetőség, ám az önrész elvitte volna a teljes restaurátor csoport éves költségvetését, így pironkodva ugyan, de felújítás nélkül küldték ki a festményeket a külhoni tárlatra. De a hazai projekteknél sem jobb a helyzet, hiába egy vidéki, de akár országos szinten is nívós kiállítás, nemhogy katalógus nem készül róluk, de még meghirdetni sincs pénze az intézményeknek – a fentebb említett Rippl-Rónai múzeum a kulturális statisztika alapján tavaly például egyetlen forintot sem költött tévés, internetes, rádiós vagy írott sajtóbeli marketingre.
Info:
Vaszary János festőművész emlékkiállítása
Kaposár, Vaszary Emlékház
Nyitva: október 10-ig
