Az Európai Uniótól különböző jogcímeken érkező támogatások - belépésünk, vagyis 2004 óta - a magyar gazdaság motorját jelentik. Ha ütemtelenül érkeznek az uniós pénzek - amire számos példa akadt - azt erős hullámzással követi a beruházások alakulása, és ennek révén a gazdasági növekedés üteme is. A Policy Agenda legfrissebb jelentésében ezúttal kutatók nem az ingyenpénzek felhasználásának hasznosulását vizsgálták meg, hanem azt, hogy az Európai Uniótól kapott támogatások miképpen befolyásolják a költségvetés helyzetét, beleértve a hiány alakulását is - tudta meg a Népszava Kiss Ambrustól, a kutatóintézet vezetőjétől. Az ugyanis közismert tény, hogy ezeket az Európai Bizottság által jóváhagyott (kialkudott) forrásokat a költségvetésen keresztül osztja el a magyar kormány a pályázók, illetve a kiemelt projektek között. Az korábban sem ment ritkaságszámba - mondta az elemző -, hogy a magyar kormány élt azzal a lehetőséggel, hogy előleget adjon a támogatott félnek a költségvetés terhére. Vagyis ilyenkor azt a gyakorlatot követik, hogy amíg a támogatott projekt nem jut elszámolható fázisba, akárcsak részben is, addig az előleget csak és kizárólag a magyar adófizetők állják.
A jövő tavasszal esedékes országgyűlési választások közeledtével - amolyan hangulatjavító intézkedésként - a magyar kormány presztízskérdést csinál abból, hogy a 2020-ig tartó uniós gazdasági ciklus első felében valamennyi uniós pályázatot kiírjon. Könnyű belátni, ha a magyar kormány - akár csak politikai okokból is - sok pénzt fizet ki előlegként a nyertes pályázóknak, akkor nagy a költségvetés kockázata - érvelt Kiss Ambrus.
A Policy Agenda összehasonlította azt is, hogy a korábbi kormányzati időszakokban mennyivel többet költött az állam a támogatások kifizetésére, mint amennyit Brüsszelből támogatásként megkapott. Az adatokból kiderült, hogy 2010-ig mindössze 39 százalékos volt a költségvetési forrásokból történő megelőlegezés, ami az Orbán-kormány alatt 77 százalékra ment fel. Ez akár hasznosnak is tűnhet - érvelt a szakember -, hiszen úgy látszik, mintha a költségvetési pluszpénzek felpörgetnék a fejlesztési rendszert.
Ezidáig a magyar állam 16 600 milliárd forintot fizetett ki olyan programokra, amelyeket részben az Európai Unió finanszírozott, ez éves átlagban 1 256 milliárd forint költségvetési kiadást jelentett. A költségvetésbe ugyanakkor 2017 közepéig 10 000 milliárd forint uniós támogatás érkezett. Míg a költségvetésnek 2010-ig éves átlagban 151 milliárd forintot kellett hozzátenni az Európai Bizottságtól érkező támogatásokhoz, addig 2011-2017 között ez 800 milliárd forintra emelkedett. Az adatok azt mutatják, hogy 2016-ban és 2015-ben már mintegy 1500 milliárd forint körüli többletigény jelentkezett.
A magyar kormány ténylegesen úgy tesz, mintha a 2018-as választási győzelme azon múlna, hogy minél több pénzt öntsön a gazdaságba. Mindezt azon az áron is, hogy ennek ellentételezéséhez, azaz az Európai Uniótól kapott támogatásokhoz csak késve jut hozzá. Ez azonban nagyon jelentős forrásokat szív el más intézményrendszerektől.
Az kétségtelen tény, hogy a támogatottak előnyösebb helyzetbe kerülnek, mintha a költségvetés nem előfinanszírozna, hiszen nem kell meghitelezniük azt a beruházást, amelyet megnyertek, viszont a beruházást nem hajtják végre előbb, hiszen az a támogatási megállapodástól függ. Az egésznek a terhét végül is nem kis mértékben az adófizetők állják, és tulajdonképpen az oktatás, egészségügy elől szívják el ezt a forrás, bár - fűzte hozzá Kiss Ambrus -, az azonban korántsem bizonyos, hogy a kormányzat a meg nem előlegezett pénzeket hasznosabban költené el.
