Szivárvány anyó varázsteát főz

Fekete a Nyájban apó a házban ült és a kését vizsgálta figyelmesen. Arra volt kíváncsi, hogy a fanyélbe erősített obszidián szilánkok nem lazultak-e ki. A nagycsalád ma ősi szertartás közepette kecskét öl, mert itt a szántás ideje és régi törvény, hogy ilyenkor Tapa szellemnek állatáldozatot kell bemutatni, abban a reményben, hogy jó termést ad. A föld alatt élő Tapa a halál és az élet szelleme egyszerre. Ő a túlvilág ura, ahová a holtak távoznak, és akinek testéből az élet évről-évre kihajt.

Mindeközben Szivárvány anyó a paticsház közepén lobogó tűzhely körül tüsténkedett. Éppen gyógyteát főzött Fekete a Nyájban apónak, mert a vénember alaposan megfázott az esős időben, amikor tegnap bejárta a klán határát, hogy ellenőrizze azt.

Mindketten némán tették a dolgukat, nem foglalkoztak egymással, tudniillik az asszonyoknak még rápillantaniuk is tilos a férfiak fegyverére, hiszen a tekintetük szerencsétlenséget okozna, no meg a férfiak is jól tudják, hogy a női titkok csak árthatnak nekik, szóval Fekete a Nyájban apó nem kérdezősködött, hogy mi került a ”varázsteájába”.

– Elkészült az italod öreg – szólt szelíden az asszony.

Apó lassan felállt, odament a tűzhelyhez, átvette feleségétől a vonaldíszes mázatlan cserépkorsót. Két kézzel tette, ahogyan azt szokás.

– Áldjon meg – dörmögte orra alatt apó és visszaült a szőrmékkel borított agyagpadkára.

Miközben lassan szürcsölte a gyógyteáját, Szivárvány anyó mozdulatlanul állt a tűzhely mellett és imát mormolt. Nem léphetett a házban hagyományosan a férfiak számára fenntartott baloldalra, de tudta, hogy így is hat az imája.

– Fújj és köpj, két sógornő a zöld szemű takonyra, fújj és köpj – ismételgette, amikor váratlanul belépett a házba legidősebb szilaj fia, Villámló Ég.

Csuklyás szarvasbőrkabát és a lábfejét is védő szarvasbőrharisnya volt rajta. Kezében íj és tegez, oldalán fa késtok himbálódzott. Övén három fácán lógott.

– Lesz élelmünk elég édesapám, segítettek a szellemek – mutatott a zsákmányára.

A vadmadarakat jobbára fellógatták és napokig rothasztották, majd azután készítették el, amikor finom mentaízűvé váltak, most azonban szelek havában már ritkán jut hús a tálba, hát örülhetnek a három friss fácánnak.

– Az egyiket az ötágú parittyámmal öltem ám meg, édesapám! Éppen felettem akart elrepülni, de én lekaptam a fejemről a fegyveremet és már repült is a madárra – dicsekedett a fiú.

Fekete a Nyájban apó odafordult Villámló Éghez és most is csak a tekintetéből sugárzott a dicséret.