- Létezik baloldali közgazdaságtan?
- Nem, csak baloldali közgazdászok és baloldali szakpolitikusok vannak, akik a közgazdasági tudást a baloldali értékválasztás alapján bizonyos célok érdekében mozgósítják. Például, ha olyan dilemma elé kerül egy kormány, hogy keresletet kell növelni a gazdaságban, megteheti adócsökkentéssel, vagy növelheti a segélyek (támogatások) körét, összegét. A hatás ugyanaz, de más a politikai tartalom. Egy jobboldali kormány választóbázisa jellemzően a magasabb jövedelműek, akik jobban szeretik az adócsökkentést, hiszen ők ebből profitálnak. Egy baloldali kormány társadalmi bázisa pedig az alacsony jövedelműek, akik jobban szeretik a szociális támogatások növelését, mert az adócsökkentés hatását kevésbé érzik meg.
- Készülnek a pártok választási programjai. Milyen jövőképet sugallnak majd a baloldali programok a gazdaságról?
- A programalkotáshoz sarokpontok kellenek, az egyik ilyen kiindulópont a jelenlegi rendszer kritikája, ami megjelenik szinte minden ellenzéki pártnál. Nem elég azonban megfogalmazni, mi nem tetszik, azt is ki kell mondani, mit szeretnénk helyette. Ha kritizáljuk mondjuk a magasabb jövedelműeknek, a gazdagoknak kedvező személyi jövedelemadó-rendszert, akkor ebből következik, hogy olyat szeretnénk, amely az alacsonyabb jövedelműeket hozza kedvezőbb helyzetbe. De ezt ki kell mondani. A baloldali jövőkép mindenképpen értékként fogalmazza meg a „munka”, az alacsonyabb jövedelműek érdekeinek képviseletét a „tőkével”, a nagy vagyonnal, magas jövedelemmel rendelkező csoportok érdekeivel szemben.
- Mit értsünk ezalatt?
- Bármennyire furcsán hangzik is a XXI. században, a kizsákmányolás elleni harcot. A közmunkást kizsákmányolja a közfoglalkoztatás rendszere, a pedagógusokat és az orvosokat, nővéreket a rosszul működtetett oktatás, egészségügy. Az autógyári, vagy Tesco-dolgozók érzik, hogy alacsony bérért milyen sokat dolgoznak, ahogy a nőket is kizsákmányolja az a rendszer, amiben a férfikollégák bérénél kevesebbet kapnak. Ezek ellen a baloldalnak fel kell lépni és nyíltan azt kell képviselni, hogy az ilyen visszatetsző jelenségeket szeretné megszüntetni, vagy legalábbis a mértéküket csökkenteni. Svédországban, Dániában, Hollandiában, de akár csak Ausztriában is érdemes megnézni, hogyan működik jobban a kapitalizmus, mert az biztos, hogy van a mienknél jobb rendszer.
- Egy kormányváltással az Orbáni-kísérletnek nem minden része szüntethető meg. Mi megy biztosan és mi maradhat a mostani rendszerből?
- Voltak olyan intézkedések, amelyek visszamenőleg nem állíthatók helyre, például a magánnyugdíjpénztárak felszámolása. És vannak olyanok, amelyekhez nagyon óvatosan kell hozzányúlni. De mélyen el kell gondolkodni, hogy nagyon megőrzésre méltó dolgot találjunk az Orbán-rezsim gazdaságpolitikájából, még ha biztosan vannak is ilyenek. A megszüntetendő részeknél figyelni kell az érintettek hangjára, akik a „vészcsengőt” eddig is megszólaltatták, ha a hatalom olyasmihez nyúlt, ami sokak érdekét sértette.
- Egy baloldali párt természetes hívószava a szolidaritás, a munkás érdekképviselet. Mégis, mintha keveset hallottuk volna eddig...
- A szolidaritás, mint alapérték, mindig is benne volt a baloldali programokban. Ugyanúgy, mint a kizsákmányolás elleni fellépés, vagy a munkások érdekeinek felvállalása, az igazságosság előtérbe helyezése. Az egy másik kérdés, hogy hol volt a baloldal az elmúlt 20-30 évben Magyarországon? Személyes véleményem, hogy miközben a választói, a tagjai, szimpatizánsai és aktivistái baloldaliak voltak, a párton belüli irány nem volt igazán baloldali. Ha a nyugat-európai, északi, valóban szociáldemokrata pártok által képviselt értékekkel, programokkal vetjük össze a hazai gyakorlatot, még több hiányosság látszik az elmúlt évtizedekben. Az utolsó esélyek egyike a mostani helyzet, hogy a Magyar Szocialista Párt valóban baloldali párttá tudjon válni, meg tudjon felelni a nagyon sok baloldali választó igényeinek. Nehéz feladat lesz ehhez felnőni.
- Az alkalmazottak, a munkások főleg a béreken mérik le a helyzetük javulását. E téren mit tehet egy baloldali párt?
- A magyar munkabérek alacsonyak. Nemcsak a nyugat-európai, vagy OECD-átlaghoz képest, hanem a magyar munkaerő termelékenységéhez képest is. Ennek egyik oka, hogy viszonylag magas az állami elvonás: nehéz olyan országot találni tőlünk nyugatra, ahol a legalacsonyabb jövedelmeket 15 százalékos személyi jövedelemadó kulccsal adóztatják. A kormány azt állítja, hogy az olcsó magyar munkaerő jelenti az ország tőkevonzó képességét, de hogy ez az „olcsóság” kizsákmányolás eredménye, azt csak a baloldal mondja ki. Tudjuk, hogy például az autóiparban működő multik Szlovákiában többet fizetnek a munkásoknak. Az adóterhek csökkentésén túl ez egy másik forrás, amiből rövid távon lehetne béreket növelni. Eljutottunk oda, hogy újra kell tárgyalni a megtermelt új érték elosztását, a tőketulajdonosoknak nagyobb részesedést kell átadni a munkavállalóknak. Erről szólnak a szakszervezeti mozgolódások is a Tescótól az autógyárakig.
- Ezek helyi harcok, helyi sikerekkel. Az általános életszínvonal mitől fog nőni?
- Hosszú távon csak a nemzetgazdaság termelékenységének javításával lehet megteremteni a további bérnövekedések alapját. Itt is rengeteg mulasztása van az államnak. Az elmúlt hét évben a humán infrastruktúrából, az oktatásból, az egészségügyből a közszolgáltatásokból sokat kivett a kormány. Nem mutogatnék demagóg módon a stadionokra, bár sok mindent lehetett volna abból a pénzből is építeni. A Fidesz-KDNP kormányok célja a források „átcsoportosításával” egy erős nemzeti tőkésosztály megteremtése volt, ami egy jobboldali kormánytól méltányolandó cél. Hogy ennek éppen a termelékenységet befolyásoló humán alrendszerek kárára kellett megtörténnie, ez nem volt szükségszerű. Mint ahogy az sem, hogy ez a hazai tőkésosztály a kormánypártok elkötelezett kiszolgálójaként működjön.
- A bérek rendbetétele nehezen képzelhető el a szakszervezetek nélkül. Miként javítható a viszony a baloldali pártok és az érdekvédelmi szervezetek között?
- A szakszervezetek nem feltétlenül baloldaliak, Nyugat-Európában kereszténydemokrata szakszervezetek is vannak, a Munkástanácsok nálunk is ilyen. Ezekről az érdekképviseletekről mégis feltételezhető, hogy a munka érdekeit képviselik a tőkével szemben, így egy szociáldemokrata, vagy valóban baloldali pártnak szerves módon ideológiai kapcsolata lehet velük. Hogy az elmúlt időszakban ez nem alakult ki, az annak a következménye, hogy az MSZP nem vállalta fel igazán a baloldaliságát. A pártnak van egy hitelességi deficitje a szakszervezetek felé is, civil szervezetek felé is, munkavállalók felé is. Ezt nem könnyű leküzdeni, és egy új bizalmi szintet felépíteni. Konzekvens politizálással elérhető, de nem egyik napról a másikra.
- Ennek feltétele a társadalmi párbeszéd javítása?
- A mainál mindenképpen erősebb szerepet kell kapnia az érdekegyeztetésnek egy jövőbeni gazdaságpolitikában, ez előkelő helyen áll az Új Egyenlőség gazdasági modelljében. De ne felejtsük el: azokban a társadalmakban, ahol ezeknek a fórumoknak nagy szerepe van, ott a társadalmi szervezetek nem megkapták ezt a jogot, hanem kivívták maguknak. Azt gondolom, itt a remek alkalom a szakszervezetek számára, hogy a mostani - számukra politikailag kedvező - munkaerőhiányos helyzetben nálunk is kivívják ezeket a pozíciókat.
- Az elmondottakból az tűnik ki, hogy egyelőre a baloldal is keresi a helyét, miközben olyan kérdésekre is választ kell adnia például, hogy mit kezd a globalizációval.
- A baloldal most próbálja megfogalmazni magát. A tisztánlátáshoz ki kell mondani, hogy az utóbbi évtizedekben nem baloldali volt, hanem liberális, sőt jellegében neoliberális. Zárójelben megjegyzem, hogy Orbán Viktor ugyanezt a neoliberális politikát folytatja egy nemzeti mázzal leöntve. A baloldalnak ezen kell túllépni és visszanyúlni a múlt század húszas-harmincas éveinek munkáspártiságához, a második világháború után újjáéledő szociáldemokrata párti, illetve a 68-as új baloldali hagyományokhoz. Ez a nemzetközi trend is. Az önmagát kereső baloldal – benne az Egyesült Államok Demokrata Pártján belüli baloldali irányzat, vagy az angol Munkáspárt is - úgy definiálja magát, hogy visszanyúl ezekhez a klasszikus szociáldemokrata értékekhez, szemben a harmadik út, a „baloldali neoliberalizmus” gazdaságpolitika elveivel. A globalizációval kapcsolatban a baloldalnak kritikusnak kell lennie, fel kell tudni mutatni a globalizáció Magyarországot érintő és nemzetközi szinten is hátrányos következményeit, és kell tudni alternatívát mutatnia. Ez lehet az Európai Unió, de nem szabad abba a hibába esni baloldaliként, hogy ha Orbán Viktor unióellenes, akkor kritikátlanul uniópártiaknak kell lennünk, mert az hiteltelen.
- A multik világánál maradva: kitörhetünk az „összeszerelő üzem” kategóriából?
- Az EU működését és gazdaságát a német érdekek erősen uralják, Orbán Viktor pedig ideológiát csinált abból, hogy Magyarországot összeszerelő üzemmé változtatja. Az orbáni gazdaságpolitikának egy erős vonulata a német vállalatok kiszolgálása, amibe beletartozik az olcsó betanított és szakmunkás, valamint a minimálisra leszállított, 9 százalékos társasági adó is. A baj az, hogy nyakunkon a negyedik ipari forradalom, és ha a német ipar érdekeit akarjuk továbbra is szolgálni, csapdába kerülhetünk. A legújabb technológiák alkalmazásával ugyanis egyre kevésbé lesz fontos az olcsó szakképzett munkaerő, a szerepüket átveszik az automatizált egységek, a robotok. Példa erre az Adidas, amelyik új, teljesen automatizált üzemét már Németországban építi fel. Ráadásul a kutatáshoz, a technológiai innovációhoz, a magas hozzáadott értéket képviselő termeléshez kulcsfontosságú rendszerekben, amilyen az oktatás, egészségügy, szociális intézményrendszerek, sikerült olyan kárt tenni, amit nehéz lesz helyreállítani. Rengeteg pénz kell, hogy a magyar gazdaság jól képzett, magas innovációs kapacitással, tudással rendelkező munkaerőt kapjon. Emellett olyan iparpolitikát kell folytatni, amely a magas hozzáadott értéket előállító vállatok, ágazatok működését segíti.
