Mi másról, a magyar oktatásról szól a következő idézet: "Ami most van, az így nem maradhat. Ez egy balkáni modell, a legkevésbé sem EU-kompatibilis. A fejlett világban ma egy ilyen centralizált rendszer egyszerűen nem elegáns."
Bólintunk, hiszen minden nap tapasztaljuk a fentiek igazságát. Más kérdés, hogy a Nemzeti Alaptanterv atyja, Báthory Zoltán 2001 nyarán nyilatkozott így: mikor az akkori Fidesz-kormány leállította a nyolcvanas évek végétől egy évtizedes munkával kikínlódott NAT bevezetését. Amelyről egyébként - ma már szinte elképzelhetetlen módon - 1992-ben röpke politikai konszenzus alakult ki, és ha nem jön Csurka István meg a médiaháború, akkor ma nem a füstölgő romokat szemlélnénk kétségbeesetten, hanem egy negyed századon át olajozott-tökéletesített gépezet finombeállításával volnánk elfoglalva.
Tudjuk, nem így történt. A maratoni reformot brutális ellenreform követte, és ma már nehéz elképzelni, mit szólna a helyzethez Báthory, aki tizenhat évvel ezelőtt borzadva állapította meg: "majdhogynem a pártállambeli állapothoz tértünk vissza. Bár a mindenható tantervek készítésébe a hetvenes években a hivatalnokok legalább a kutatókat is bevonták."
Hát, most nem vonják. A krétahiányos oktatásügyben értelmezhetetlenül hatalmas összeget, 2,4 milliárd uniós eredetű forintot költenek a rohamléptekkel bevezetni tervezett, legeslegújabb NAT kidolgozására, de a kutatók csak egymást kérdezgetik tanácstalanul, hogy vajon ki csinál és mit. Ami látható, hogy tovább centralizálják a rendszert, amely már így is tökéletes tagadása annak a józan ésszel belátható igazságnak, hogy az iskolában dolgozó tanár közössége tudja a legjobban, hogyan lehet a legeredményesebben eljuttatni a központilag elvárt tudásszintre a gondjaikra bízott diákokat.
S hogy ez így nem EU-kompatibilis? Persze, hogy nem az: az EU irányelv jelenleg egy felnövekvő nemzedék 40 százalékának diplomához juttatása, a Széll Kálmán-terv előirányzata pedig 30 százalék. Ha harc, hát hadd legyen harc. Még ha a magyarok rámennek is.
