Előfizetés

Mudi világtalálkozó Nyíregyházán

Publikálás dátuma
2017.09.07. 15:49
MTI Fotó: Balázs Attila
Az egyik legritkább és legkevésbé ismert magyar pásztorkutya-fajtát, a mudit mutatják be a nagyközönségnek az első alkalommal megrendezett Mudi Világtalálkozón a nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluban. A csütörtökön kezdődött négynapos rendezvényen az érdeklődők áttekintést kaphatnak a fajta történetéről és genetikájáról, lesz kutyakiállítás- és show, a sportnapon pedig ügyességüket és erejüket is megmutathatják a nemrég hungarikummá vált kutyafajta képviselői - mondta el Maczák Viktória, a szervező Magyar Mudi Egyesület elnöke a megnyitón az MTI-nek.

Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a magyar kutyafajták kiemelt nemzeti értéket képviselnek és méltán kerültek be a hungarikumok gyűjteményébe.

Az első alkalommal megrendezett világtalálkozóra Magyarországon kívül Svédországból, Finnországból és Németországból is érkeznek kutyatartók. Maczák Viktória szerint a pulihoz hasonlító pásztorkutya fajta egyre népszerűbb a tartók körében, mert kiválóan alkalmas munkára és sportolásra, rendkívüli tanulékonysága és értelmessége miatt remek kereső- és segítőkutyává képezhető, valamint viszonylag igénytelen az ápolását tekintve.

A fajtát sokáig nem is különböztették meg a pumitól és a pulitól. Tenyésztése Fényes Dezső balassagyarmati múzeumigazgató nevéhez fűződik, aki néprajzi gyűjtőútjai során vásárolt néhány ragyogó szőrű, felálló fülű, igen értelmes és tanulékony egyedet az akkor még nem ismert fajtából. Az általa tenyésztett - addig csak hajtókutyaként emlegetett - négylábúakat 1936-ban a tenyészállatvásáron mutatta be, a bíráló bizottság elfogadta a leírást és az általa javasolt mudi fajtanevet, amely valószínűleg Tóth Mihály bugaci számadó juhász Mudi nevű kutyájától származik.

A hat mudit tartó egyesületi elnök elmondta, hogy az úgynevezett agility versenyeken - amelyeken a kutya ügyessége és a képezhetősége számít a különböző akadályok leküzdésénél - kiemelkedő eredményeket ér el az utóbbi években, mivel jól idomítható és gyors kutya a mudi. A gazdájához nagyon ragaszkodó, bátor és éber, jól használható vadászatnál és terelőversenyeken is jól szerepel, viszonylag rövid szőrzete és kitűnő alkalmazkodóképessége miatt lakásban is nehézség nélkül tartható.

A mudik közepes és kis termetüknél fogva nagyon mozgékonyak, képesek pillanatok alatt a nyáj megfelelő oldalánál lenni, a nyájról elszakadt birkát visszaterelni a többihez, vagy épp csak körbeszaladni a falkát. Elengedhetetlenek az olyan munkáknál, mint a szorítón való áthajtás fürdetéskor vagy fejéskor, állatorvosi vizsgálatok alkalmával, a nyáj "összehajtása" új állomány nyájba helyezésekor, a nyáj kísérése, noszogatása hodályba ki- és betereléskor.

A mudi világtalálkozó első napján a fajta történetével, ápolásával és genetikájával foglalkoznak elméleti előadásokon a meghívottak, pénteken pedig mintegy hetven kutya mutatkozik be a kiállításon, amelyen a tenyésztők lesznek a bírálók. A hétvégén kutyás sportnapokkal várják majd a múzeumfaluba kilátogatókat: szombaton tartják meg kezdő és nyílt kategóriában az agility versenyeket, vasárnap pedig a terelőnap következik, amelyen a magyar és a külföldi versenyzők fognak szemináriumot és bemutatót tartani az érdeklődőknek.

A vallás mint a politikai korrektség tárgya

Boldogkői Zsolt
Publikálás dátuma
2017.09.02. 09:50
FOTÓ: AFP/PHILIPPE LISSAC

A PC a humanizmus szülötte. A politikai korrektség (political correctness; PC) egy olyan attitűd és ehhez kapcsolódó ideológia, amely megpróbálja elkerülni az egyének vagy csoportok elleni sértő magatartást, ami valamilyen adottság, sajátság, szociális helyzet, vagy világnézet ellen irányul. A támadás célpontja lehet például a nem, a rassz, a kultúra, a szexuális orientáció, a foglalkozás, a fogyatékosság, a kor, a vallás vagy a politikai szimpátia. A PC alapvetően egy haladó eszme, hiszen minden jóérzésű ember segíteni akar az elnyomottakon, a hátrányos helyzetűeken, a megvetetteken és a kigúnyoltakon, legalább azzal, hogy szavakkal a védelmükre kel. Jó dolog, ha úgy véljük, hogy a nők helyzetén javítani kell, a zsidók, a cigányok és más kipécézett népek nem lehetnek gyűlölet és viccelődés tárgyai, a homoszexualitáshoz empátiával közelítünk, valamint tiszteletben tartjuk az egyén vallásos hitét. Megértően és tapintattal élni együtt a tőlünk különbözőkkel a nyugati civilizáció óriási vívmánya.

A ló másik oldala

Manapság azonban sokan úgy vélik, főleg a politikai skála jobb oldalán, hogy a PC gyakorlata átesett a ló túloldalára, és ma már többet árt, mint használ. A kritikusok szerint a PC élharcosai jelentős aránytévesztést követnek el azzal, hogy túlvédik az érintett csoportokat, miközben vakok más, sokkal fontosabb problémák iránt. Meg kell válogatnunk, miként fejezzük ki magunkat, nehogy azt szexista, homofób vagy rasszista kontextusba lehessen helyezni, mert ez akár az állásunkba is kerülhet (ld. Szegedi Tudományegyetem kancellárjának esete); oda kell figyelnünk, hogy egy viccnek ne legyen bántó éle semmilyen védett társadalmi csoportot illetően; sőt, le kell cserélnünk azokat a szavainkat is, amik sérthetik egyesek érzékenységét. Ki kell gyomlálnunk a közbeszédből többek között a cigány, kripli, gyogyós, buzi, néger, és kukás szavainkat, s helyettük a diplomatikusabb roma, mozgássérült, értelmi fogyatékos, meleg, afroamerikai és hulladéklogisztikai referens kifejezéseket illik használni. Többen a nyelv elszürküléséről, sőt a szólásszabadság megengedhetetlen korlátozásáról beszélnek emiatt. A PC tettekben való megnyilvánulása a hátrányos helyzetűek pozitív diszkriminációja, melyet a kivételezett körön kívül lévők negatív megkülönböztetésnek érezhetnek.

Vallásos korrektség

Ritkán esik szó a vallásról a PC kontextusában, pedig ez a legintenzívebben óvott terület, és a legrégebb óta követelnek meg tiszteletet iránta. Vannak, akik - hangsúlyozván a vallás különleges szerepét - vallásos korrektségről (religious correctness; RC) beszélnek. A vallással szembeni attitűdök megnyilvánulhatnak szóhasználatban, például, amikor gúnyosan vallási bigottságról beszélünk, vagy valakit „lehitgyülisezünk”. Politikailag nem korrekt az a magatartás sem, amikor más vallásokról (pl. idehaza az iszlám) lenézően nyilatkozunk, vagy ahogyan magát a vallást, illetve a vallásos embereket gúnyolják egyes ateisták (pl. „valláskárosultaknak” nevezvén a hívőket). A vallásosság több más PC területtel is összefüggést mutat. Míg a hittel élők hevesen tiltakoznak a legenyhébb kritikával szemben is saját vallásukat illetően, addig ők a kutatások szerint az átlagnál intoleránsabbak a más vallásúakkal és a homoszexualitással szemben, könnyebben alakítanak ki fóbiákat az idegenekkel kapcsolatban és jobban lelkesednek a nők hagyományos társadalmi szerepét illetően is. A vallás speciális sajátsága még, hogy az érintettek rendszerint többségben vannak egy társadalomban, s hogy maguk a hívők fejtik ki a legerőteljesebb nyomást a tisztelet megadására. A vallással kapcsolatban a kívánatos PC magatartás nem elsősorban egyfajta udvarias szóhasználat, hanem a hallgatás. Érdekes, hogy míg a PC többi területe manapság gúny tárgya a jobboldalon, a vallást – hasonlóan a nemzet fogalmához - ugyanezen oldal próbálja kisajátítani. Míg a baloldal a szabad vallásgyakorlást védi, addig a jobboldal az adott ország fő vallása felé részrehajló, s nem kedveli a „szektákat” („kisegyházakat” - balos PC terminológiával).

A vallás a tudomány mezejére téved

A vallásnak egy további különlegessége a PC más területeihez képest, hogy határozott állításokat fogalmaz meg a világ eredetét és működését illetően. Ráadásul, bizonyos kérdésekben a racionális helyett a hitalapú gondolkodást preferálja. A legtöbb jelenlegi és korábban létező vallás szerint valamilyen isten teremtette a Világegyetemet, az életet és az emberi tudatot, aki napi rendszerességgel beavatkozik a dolgok menetébe, különösen, ha fohászkodunk hozzá. A tudományos gondolkodás elveti ezt a szcenáriót, s igen burkoltan a vallást téveszmének nevezi, rendszerint nem a saját nevében, hanem gyáván, az ateizmus leple alá rejtőzve. Valójában az egyes vallások is téveszmének tartják az összes többi vallást, a tudomány ehhez a nagy számhoz csupán egyet hozzáad. A tudományos gondolkodás egyik fő eleme a szkepticizmus, amely igazolatlan állításokat nem fogad el, márpedig a különféle szentírásokban foglalt történések nem tekinthetőek bizonyítottaknak. Továbbá, az evolúció ma már az egyik legerősebb tudományos princípium, ennek tagadása vagy átértelmezett felfogása (isteni általi irányítás) alapvető tévedés. Az isteni beavatkozás a világ működésébe és az egyén életébe szintén igazolatlan feltételezés. E fenti tényeket explicite kijelenteni azonban nem ajánlatos, mert az óriási PC vihart kavarhat, s az elkövetőt jó esetben csak militánsnak kiáltják ki. Ezért a kutatók, ha mégis e területre tévednek, nyilvánosan nem áltudományként kezelik a vallásos felfogást, hanem kvázi a tudományossal egyenrangú elméletként, ami igen erős legalizációt biztosít a hit-alapú gondolkodás számára. Sokan, az egyértelmű állásfoglalás helyett az agnoszticizmus álláspontjára helyezkednek, azt állítván, hogy sem a létezést, sem a nemlétezést nem tudjuk bizonyítani. A helyzet azonban az, hogy korántsem egyenrangú állításokról van szó, hiszen a létezést kell igazolni nem pedig a nemlétezést. Sokak szerint a tudomány csupán egy módszertan, melynek hatásköre nem terjed ki a transzcendentális világra. Ez tévedés, a tudomány mindennel foglalkozik, és nem csupán egy módszertan, hanem koherens tézisek rendszere is egyben.

Keresztény Európa

Számos országban az istentagadás és az istenkáromlás főbenjáró bűn. Még a szólásszabadságot alkotmányban rögzítő országokban is kockázatos nevén nevezni bizonyos vallással kapcsolatos dolgokat. A nyugati államok hivatalos propagandája magasztosan keresztény kultúrájúnak titulálja Európát, s haladóként állítja be a vallás szerepét a társadalmi fejlődésben. A vallás bárminemű kritikája ezért akár a nemzetellenesség vádját is maga után vonhatja. Az állam közpénzből nagy összegekkel támogatja a vallás világi szervezeteit. Iskolák vannak az egyházak kezén, ahol az idejáró gyerekek az adott földrajzi régió vallását tanulják, de nem a tudomány hagyományos oktatásának módszerével, hanem hitbéli kérdésként. A gyermekek vallását a szülők hite határozza meg, a szülőkét a nagyszülőké, és így tovább. Ismeretelméleti szempontból az a tény, hogy azt az elképzelést tartjuk helyesnek, amit a körülöttünk élők is annak tartanak, egy óriási paradoxon, amit azonban az érintettek nem vesznek észre.

Sunnyogó ateizmus

A vallás különleges helyzetét kiválóan jelzi, hogy még az ateisták jelentős része is igen nagy tisztelettel beszél róla, noha a vallás szerepét vizsgáló tanulmányok gyakran nem igazán pozitív eredményeket hoznak ki például a személyiségfejlődésre való hatást illetően. Itt azonban két különböző dolog keveredik össze egymással: az egyén hitének tiszteletben tartása és magának a vallásnak a respektálása. Sok vallásos ember mélyen éli meg a hitét, ezért a két dolog nehezen elválasztható: ha a hit alapjait vonjuk kétségbe, akkor a hívő ember úgy véli, ezzel őt magát támadjuk. Ez furcsa, hiszen egy ateistát inkább sajnálni kellene a halál utáni sorsa miatt.

De vajon miért e rendkívüli tisztelet? Miért vesztik el a szkepticizmus fonalát még a tudománnyal hivatalból foglalkozók is, ha vallás a téma? Miért kezdenek azonnal ellentmondásos érvelésbe, összemosván az egyént illető tiszteletet a vallás állításait illető szkepticizmussal? A túlzott politikai korrektség fő oka az lehet, hogy óriási a társadalmi nyomás a tiszteletadásra, ezért kurázsi szükséges a kerek-perec érvek megfogalmazására a témában. A mersz hiánya önigazolásra késztet, melyet feloldani gondolati azonosulással lehet. Másrészt pedig, a gondolatok fertőzőek, nagy többségük ugyanis nem saját eredetű, hanem átvesszük azokat másoktól, ám ennek nem vagyunk tudatában. Azt hisszük, mi magunk jutottunk racionális mérlegelés útján egy adott véleményre, de igazából az ember genetikailag huzalozott követőmagatartásának „áldozatai” lettünk. Valójában nem csupán egyedi érveket, hanem - értelmi és érzelmi elemekkel átszőtt - értelmezési kereteket veszünk át gyakran másoktól és ezek az optikáján keresztül formálódnak sajátnak vélt gondolataink.

Végszó

Míg a szabad vallásgyakorlás és az egyén hitrendszerének tiszteletben tartása a modern társadalmak támogatandó értékei, addig magát a vallást, főként annak tudománnyal kapcsolatos állításait nem szabadna tabutémának tekinteni, hiszen nem csak a pró, hanem a kontra érvek is a szólásszabadság részei.

A regényes Treichl-bankárok

Földvári Zsuzsa
Publikálás dátuma
2017.09.02. 09:45
FOTÓ: PROFIMEDIA/ANDREW LLOYD

Amikor a legendás osztrák pénzintézet, a Creditanstalt úgyszintén legendás egykori vezérét, Heinrich Treichlt 90. születésnapján 1993-ban a német manager-magazin megkérdezte, hogy bankárrá lett két fia közül melyiknek az életútját választaná, ha tehetné, habozás nélkül az 1948-ban született Michael pályáját választotta. Pedig a nagyobbik fiú csak háromszoros iskolaváltással 9 év alatt tudott leérettségizni, s komoly ember is csak akkor lett belőle, amikor a Harvardon befektetési bankári ismereteket szerzett. Pedig a 4 évvel fiatalabb „öcskös” Andreas, hatalmas tekintélyű pénzintézeteket vezetett, s ma már 20 éve a legnagyobb osztrák bank, az Erste élén áll.

Michou

Michael végérvényesen 2001-ben hagyta maga mögött Ausztriát, voltak zavaros és nagyon sikeres befektetései, végül társtulajdonosa lett a londoni Audley Capital Advisers nevű befektetési alapnak (hedge fund). Ehhez illő háttér gyanánt megvásárolta a dél-angliai Dorsetben található, 500 esztendős kastélyt, a Parnham House-t. Négymillió fontot adott érte, további 10 milliót pedig arra költött, hogy régi pompájába állítsa vissza a soktornyos, általa festményekkel, csodálatos bútorokkal berendezett, különleges szépségű ősparkkal körbefont házat. „Michou” csak 51 évesen nősült meg, a nála 20 esztendővel fiatalabb egykori angol-amerikai Vogue-modellt, Emmát, a „jegyzett” lovaspólóst vette el, akitől két gyermeke született, s együtt nevelték a hölgy előző házasságából származó másik két gyermekét is. A karcsú, beszédes szeműnek mondott férfi számos sportnak hódol, például kiválóan teniszezik, igazi szenvedélye azonban a vadászat, folytatva a Treichl család hagyományait. A kastély tele van különleges vadásztrófeákkal, fantasztikus állatbőrökkel. Flottája van autócsodákból, s helikopterrel is dicsekedhetett. „A kastély helyreállításánál a pénz nem játszott szerepet – mesélte egy egykori renováló -, ha a tulajdonosoknak új ötletük támadt, simán lebontattak már felépített falakat.”

Pontosabban csak volt kacsalábon forgó kastély. Húsvét szombatra virradóra ugyanis, hajnali három és négy óra között lángra lobbant a hatalmas épület. Vagy száz tűzoltót mozgósítottak röviddel a tűz keletkezése után, mégis négy-öt napig tartott az oltás, a kastély belseje teljesen leégett, a külső falak azonban szinte érintetlenül megmaradtak. Szerencsére nem volt otthon senki, Michael a Claridge hotelben tartózkodott, a felesége és a gyerekek pedig Franciaországban ünnepeltek. A ház személyzetét is szélnek eresztették a húsvét alatt. A tűzszerészek furcsállták, hogy bár a Parnham bonyolult tűzjelző és tűzoltó rendszerrel volt felszerelve, ezek csendben maradtak, valószínűleg kikapcsolva. Megmagyarázhatatlan, hogy a lovak nem az istállóban tartózkodtak, hanem egy külső mezőre vitték őket még a tragédia előtt, továbbá az is, hogy a kastély ezüstkészlete is kint volt a szabadban, mintha óvni akarták volna a pusztulástól.

A bankárt a gyanús körülmények miatt átmenetileg letartóztatták, de aztán óvadékot sem kérve, hamarosan szabadon engedték. Például azért, mert nem tudták megmagyarázni, hogyan juthatott volna Treichl a londoni hotelből, ahol este látták, az éjszaka során Dorsetbe, majd újra vissza a Claridgeba, ahol már neki jelezték a tűzesetet. „Hogy gyújthattam volna fel életem főművét, amelyre 10 milliót áldoztam?” – idézte a dailymail a kastély tulajdonosát, aki haladéktalanul közölte, hogy újra fel fogja építeni a félezer éves épületet. A család visszatért Dorsetbe, egy közeli hotelben szállt meg, s hitet tett a kastély feltámasztása mellett. Emma asszony látványosan kiállt férje mellett.

Alig telt el két hónap, 2017. június 16-án újabb szörnyűség történt: a Genfi-tóból halászták ki Michael Treichl holttestét. A tó közepében bukkantak rá, vastag kötéllel a nyaka köré kötött súllyal. „Üzleti útra ment Bécsből Genfbe” - idézték az újságok az ausztriai családtagokat, akik szerint Michael párizsi utat tervezett a feleségével, s a ház helyreállításával kapcsolatos terveket fontolgatott. Az alapos vizsgálat végül arra a következtetésre jutott, hogy az üzletember, aki a napsütéses délelőttön motorcsónakot bérelt, önkezével vetett véget az életének. A brit dailymail szerezte értesülés szerint Treichl a tűz után állítólag bevallotta a feleségének, hogy ő gyújtotta lángra az álompalotát. Mert tisztában volt vele, hogy anyagi helyzete negrendült, már nem lesz képes a milliárdos életet finanszírozni. Lecsúszottként pedig nem akarta folytatni.

Heinrich

Hát ezt az életet irígyelte el nagyobbik fiától a 101 évig élt Heinrich Treichl. Persze, még akkor, mikor a fényes birtok teljes pompájában csillogott. „Apám is mindig ezt szerette volna, a nemzetközi ragyogást” – fogalmazott a manager-magazinnak Andreas Treichl. A nagytekintélyű atya 2014-ben hunyt el, a Salzburg közeli Leogangban temették el, atyai szülőhelyén, miként a fiát Michaelt is az idén. Csak míg a Creditanstalt-vezér, aki 25 éven át az ausztriai Vöröskereszt-elnöke is volt, temetésén 400 közéleti kitűnőség vett részt (az egyik szónok Michael Treichl volt), fiát csak a szűk család búcsúztatta.

„Közel egy évszázad”. Ez a címe Heinrich Treich 90 éves korában, azaz 2003-ban közzétett, a Zsolnay Verlag gondozásában megjelent visszaemlékezésének, amelyben személyes ismerősként bukkannak fel az osztrák közelmúlt – a monarchia, az első köztársaság, a náci idők és az 1945-től számított második köztársaság – történelmi személyiségei. A magát klasszikus, angolszász értelemben vett liberálisnak tartó Treich jó helyre született, a családi házban megfordultak olyan neves közgazdászok, mint Joseph Alois Schumpeter, Ludwig von Mises, operaénekesek, bankárok, híres zsurnaliszták. Nem csupán az arisztokrácia köreiben forgott – írja róla a Standard újságírója, Rau (Hans Rauscher) -, hanem, nyilván nem függetlenül a család zsidó ágától, társaságához tartoztak azok a kitűnőségek is, a meritokrácia tagjai, akik rangjukat vagy elismertségüket nem származásukkal, hanem valamilyen személyes érdemmel, szakmai tehetséggel szerezték meg. Treichl testvére, Wolfgang angol egyenruhában harcolt a németek ellen, s veszítette életét, maga Heinrich 1944-ben Franciaországból dezertált Amerikába. Haláláig a Bécs harmadik kerületében lévő Salmgasse városi palotájában élt

Treichl igazi fénykora a Creditanstalt, az egykoron Ausztria legnagyobb bankja élén eltöltött 11 esztendő volt 1970-től. Dúlt a proporc, a két óriáspárt, a szocialisták és a kereszténydemokraták közötti „egy neked és egy nekem” hatalommegosztás, ennek keretei között próbálta a bankár a CA-t megnyitni az átlagos osztrák állampolgárok előtt, akik immár fizetőképességgel rendelkeztek. Abban is sikert ért el, hogy nemzetközi színtérre emelte a bank tevékenységét, kiterjesztve jelenlétét Kelet-Európára. Visszaemlékezése szerint úgy keveredett a bankja Magyarországra a hetvenes években, hogy ő megpróbálta visszaperelni a Nemzeti Banktól a háború előtt évtizedeken át működött, majd a kommunisták által bezárt budapesti filiálét. Partnere, miként írta, a tehetséges és vicces Fekete János volt, aki közölte vele, hogy a fiók visszaadására nincs esély, de arra igen, hogy az osztrák bank első külföldi pénzintézetként képviseletet nyisson Budapesten.

A bankdinasztiában született és fiainak is a pénz művészetét örökítő Treichl könyvében külön fejezetet szentelt a szocialista Hannes Androschnak, Bruno Kreisky kancellár egykori kedvencének, majd elutasítottjának, aki 32 évesen lett kancellárhelyettes és pénzügyminiszter. Az utóbbi minőségében a CA-vezér főnöke volt, kacskaringós állami karrierjét pedig Treichl vezérségének végén helyetteseként folytatta. Gyors eszű, döntéseiben rugalmas, nagyműveltségű emberként mutatta be a mindmáig országos tekintélyt élvező Androscht, mindazonáltal gyenge jellemű, vagyonra éhes karrieristának, aki kizárólag a hozzá való hűségtől tette függővé, hogy kit emel fel, kit ejt ki kegyeiből. Androsch úrhatnámságáról álljon itt egy remek Treichl anekdota. A miniszter egyszer értetlenkedésének adott hangot, hogy miért tartja fontosnak a bulvársajtó Kreisky csináltatott cipőjéről írni. „Ez mindenképpen kemény téma” – válaszolt a bankár, megjegyezve, hogy ha a kancellár szánt volna még némi pénzt a cipőjére, megadta volna neki a saját cipészét, aki sokkal puhább lábbeliket tud gyártani. Androsch tollat rántott, s felírta a cipész elérhetőségét. A legendák közé tartozik, hogy a jó házból való Heinrich Treichl az igazgatósági üléseket gyakran franciául tartotta. Könyvében elárulja, nem sznobsága vezette, hanem így akarta megakadályozni, hogy a szocialista igazgatók, akik közvetlenül jelentettek Androschnak, bizonyos témákhoz hozzáférjenek.