Ukrajna;tüntetés;agora;ukrán nyelvtörvény;

2017-09-10 20:47:00

„Megdőlt a Fidesz nagy hazugsága” - Tüntettek az Agóránál (Videó)

A kisebbségi oktatást ellehetetlenítő ukrán törvény ellen tiltakoztak a Közös Ország Mozgalom rendezvényén a demokratikus ellenzéki pártjai. A Fidesz-KDNP képviselői nem jöttek el.

Az Alkotmány utcai Közös Ország Agórában tartott vasárnapi eseményt a Heti Válasz újságírója, Stumpf András nyitotta meg. Pénteki cikkében ugyanis ő javasolta a „ballib ellenzéknek”, hogy tüntessen az ukrajnai helyzet miatt. Kérése meghallgatásra talált.

Az ukrán parlament által kedden elfogadott oktatási törvény, semmibe véve az ország által vállalt nemzetközi kötelezettségeket és a saját alkotmányát, korlátozza a kárpátaljai magyar gyermekek és fiatalok anyanyelvi oktatásának lehetőségét írták felhívásukban a szervezők. (Ukrajna lépése elsősorban valószínűleg nem a kárpátaljai magyar, hanem az Ukrajnában élő orosz kisebbség ellen irányult.)

A pártok képviselői közül elsőként felszólaló Kunhalmi Ágnes (MSZP) szerint ebben a kérdésben valóban nemzeti egységre van szükség. Avarkeszi Dezső (DK) hosszan idézte Kőszeghy Elemér témába vágó írását a Népszava szombati számából. Másokhoz hasonlóan Berkecz Balázs (Együtt) is közölte, hogy határozott, aktív fellépést vár a magyar kormánytól.

Ungár Péter (LMP) megjegyezte: bár Szijjártó Péter külügyminiszter berendelte Ukrajna magyarországi nagykövetét, Hollandiával egy kisebb jelentőségű ügyben (a távozó nagykövet 168 Órának adott nyilatkozata miatt) felfüggesztette a nagyköveti kapcsolatokat. Ukrajna esetében ez nem történt meg.

Ungár Péter, Avarkeszi Dezső, Bokros Lajos, Kunhalmi Ágnes, Bősz Anett, Soproni Tamás, Szabó Tímea, Berkecz Balázs MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ungár Péter, Avarkeszi Dezső, Bokros Lajos, Kunhalmi Ágnes, Bősz Anett, Soproni Tamás, Szabó Tímea, Berkecz Balázs MTI Fotó: Balogh Zoltán

Bősz Anett (Liberálisok) az ukrán kormány nyilvánvaló felelősségén túl azok „másodlagos felelősségét” is hangsúlyozta, akik támogatják a putyini Oroszországot. Közéjük sorolta a magyar kormányt is.

Bokros Lajos (Modern Magyarország Mozgalom) elmondta, hogy szeptember 20-án, Odesszában találkozik Porosenko ukrán elnökkel. Bokros próbálja majd meggyőzni, hogy ne írja alá a törvényt. Kiss Natália, a Közös Ország Mozgalom kárpátaljai magyar tagja később – miután megköszönte a szolidaritást – arra hívta fel a figyelmet, hogy könnyen megtörténhet: szeptember 20-án már késő lesz.

Szabó Tímea (Párbeszéd) indítványozta, hogy a pártok közös petícióban és országgyűlési határozatban is fejezzék ki tiltakozásukat. Soproni Tamás (Momentum Mozgalom) kijelentette, hogy a mostani rendezvénnyel megdőlt a „Fidesz egyik legnagyobb hazugsága”. Jelesül az, hogy csak a kormánypárt képviseli a határon túli magyarok érdekeit.

Többen kifogásolták, hogy a rendezvényen a Fidesz-KDNP nem képviseltette magát. A hvg.hu meg is kérdezte, hogy miért nem. A portálnak a Fidesz ezt üzente: „Soros bábszínházban nem veszünk részt”. - Cz. G.

A Közös Ország Mozgalom Facebook-oldalán élőben közvetítette a tüntetést:

Hátba szúrás

Az állami rádiónak nyilatkozó Szijjártó Péter külügyminiszter ismételten Magyarország hátba szúrásaként értékelte az ukrán törvényt. Csakhogy eközben Romániával és Horvátországgal is konfliktusok alakultak ki. Szijjártó reméli, eredményre vezetnek a román kormány megoldási javaslatai a marosvásárhelyi magyar katolikus iskola ügyében: ellenkező esetben Magyarország nem tudja támogatni Románia OECD-tagságát (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet). Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfőt pedig az lepte meg, hogy a Mollal kapcsolatos horvát magatartás miatt Magyarország nem támogatja Horvátország csatlakozását az OECD-hez. „Nem gondoltam, hogy ez fog történni” – nyilatkozta, hozzátéve: kedden Magyarországra utazik, a témáról Orbán Viktor kormányfővel is beszél majd.