A gránit és a bazalt rideg, hirtelen törik, de az utóbbi jól csiszolható. A carrarai márvány fehér, esetleg szürkés árnyalatú, ellentétben a ruskicai márvánnyal, amelynek változata a fehértől a rózsaszínig terjed. – Nem árt, ha a látogató tájékozódik az anyagok milyenségét illetően, mert Borsos Miklós úgy használt követ, fát, fémet, hogy – ellentétben némely késői utódjával – sosem csak a szép anyaggal akart elkápráztatni.
Az, hogy az egykori ötvös fölényesen bánt a vörösrézlemezzel, mondhatni, magától értetődő. Az kevésbé természetes, hogy a pályakezdő Borsos a harmincas-negyvenes években úgy indult klasszikus-kiegyensúlyozott plasztikáival, hogy semmi köze nem lett a római iskolás, sápatag neoklasszicizmushoz.
Fekete torzó, 1957. Bazalt.
Lovasa feszes, alvó pásztorai mesés-gyöngédek, de súlyuk, élük van, lovai, szarvasmarhái minden népdalos líra ellenére tömörek, zártak vagy nagyon is aktívak. Együtt érző realizmusát, amelyet meggyőzőbben hasonlíthatnánk a falukutató írók, semmint valamely művésztárs vagy -csoport szemléletéhez, később, negyvennyolcban talán a fekete gránit Bikaborjúfej foglalta össze. A gránit porózus szerkezetét csiszolással békítő felületkezelés, a bivaly súlyát és gorombaságát megfordító növendékállat-kedvesség együtt hat egy sajátos – bizony! – humánum teljessége felé.
Borsos már ekkor alkalmazza azt az egyszerűsítő-karakterizáló technikát, amellyel a hagyományokhoz képest elnagyolja, és ezáltal éppen kifejezőbbé teszi a portréit. A némileg lapított arcú, és a címét így még inkább igazoló Mosoly, a hasonlóképp tömörített Női fej már harmincháromban-harmincnégyben ígérete a harminc évvel későbbi, szinte teljes lényével napba néző Napba nézőnek és a nem kevésbé titokzatos tekintetű, már-már korong arcú Sibilla Pannonicának.
Az utóbbiakig azonban úgy kell eljutnunk, hogy nem ismerjük feltétlenül a hozzájuk vezető utat. A szobrász a koalíciós idők után hosszú időre mintha eltűnne a szobrászati adattárból. Értsd: a klasszikus örökséget új életre keltő, figuratív, hagyományos, harmonikus plasztikája ezúttal egy második klasszicista előírásnak, a klasszicizmust éppen, hogy zászlajára tűző szocreálnak és hosszú utó-szocreálnak sem felel meg.
Tulajdonképpen érthetően. A Napozó viharos asszonyiságában, a Fekete torzó bazaltsúlyú érzékiségében, a Nappal és az Éjszaka márvány és bazalt portréjában Borsos Miklósnak megadatott az a valószerűtlen képesség, hogy a huszadik század minden hatása és tapasztalása ellenében higgyen emberi harmóniában, szerelemben, nyugalomban, drámában, és meggyőzni tudjon ezzel a hitével.
Igaz, a negyvenhatos Lányfej koragörög frissessége, a Vénusz születésének éteri érzékisége, az író- művészportrék kíméletlen szépsége nem folytatódik a késői, stilizált művekben. A nőakt üregében márványgolyót viselő Termékenység, a Születés a jellegzetes nyílásból kitüremkedő márványgömbjével, a rendezők által organikus absztrakciónak nevezett egész fejezet bizony alig látszik többnek, mint közhelygyanús gondolatok mesteri kivitelezésének.
A kronológia kíméletlen. De semmit nem homályosít el abból a tényből, hogy Borsos Miklós két hamis klasszicizmus vonzása-fenyegetése ellenében tudott rezzenéstelen és hiteles klasszikus szobrászatot alkotni.
Infó:
Borsos Miklós - Gyűjteményes kiállítás
Várkert Bazár, Testőrpalota
Nyitva: szeptember 24-ig
Bővebben az oldalon.
