Előfizetés

Két klasszicizmus között is hiteles

Rózsa Gyula
Publikálás dátuma
2017.09.14. 07:47
Borsos Miklós: Vénusz születése, 1959. Ruskicai márvány
Egy szobrász, aki sosem csupán a szép anyaggal akarta elkápráztatni közönségét.

A gránit és a bazalt rideg, hirtelen törik, de az utóbbi jól csiszolható. A carrarai márvány fehér, esetleg szürkés árnyalatú, ellentétben a ruskicai márvánnyal, amelynek változata a fehértől a rózsaszínig terjed. – Nem árt, ha a látogató tájékozódik az anyagok milyenségét illetően, mert Borsos Miklós úgy használt követ, fát, fémet, hogy – ellentétben némely késői utódjával – sosem csak a szép anyaggal akart elkápráztatni.

Az, hogy az egykori ötvös fölényesen bánt a vörösrézlemezzel, mondhatni, magától értetődő. Az kevésbé természetes, hogy a pályakezdő Borsos a harmincas-negyvenes években úgy indult klasszikus-kiegyensúlyozott plasztikáival, hogy semmi köze nem lett a római iskolás, sápatag neoklasszicizmushoz.

Fekete torzó, 1957. Bazalt.

Fekete torzó, 1957. Bazalt.

Lovasa feszes, alvó pásztorai mesés-gyöngédek, de súlyuk, élük van, lovai, szarvasmarhái minden népdalos líra ellenére tömörek, zártak vagy nagyon is aktívak. Együtt érző realizmusát, amelyet meggyőzőbben hasonlíthatnánk a falukutató írók, semmint valamely művésztárs vagy -csoport szemléletéhez, később, negyvennyolcban talán a fekete gránit Bikaborjúfej foglalta össze. A gránit porózus szerkezetét csiszolással békítő felületkezelés, a bivaly súlyát és gorombaságát megfordító növendékállat-kedvesség együtt hat egy sajátos – bizony! – humánum teljessége felé.

Borsos már ekkor alkalmazza azt az egyszerűsítő-karakterizáló technikát, amellyel a hagyományokhoz képest elnagyolja, és ezáltal éppen kifejezőbbé teszi a portréit. A némileg lapított arcú, és a címét így még inkább igazoló Mosoly, a hasonlóképp tömörített Női fej már harmincháromban-harmincnégyben ígérete a harminc évvel későbbi, szinte teljes lényével napba néző Napba nézőnek és a nem kevésbé titokzatos tekintetű, már-már korong arcú Sibilla Pannonicának.

Az utóbbiakig azonban úgy kell eljutnunk, hogy nem ismerjük feltétlenül a hozzájuk vezető utat. A szobrász a koalíciós idők után hosszú időre mintha eltűnne a szobrászati adattárból. Értsd: a klasszikus örökséget új életre keltő, figuratív, hagyományos, harmonikus plasztikája ezúttal egy második klasszicista előírásnak, a klasszicizmust éppen, hogy zászlajára tűző szocreálnak és hosszú utó-szocreálnak sem felel meg.

Tulajdonképpen érthetően. A Napozó viharos asszonyiságában, a Fekete torzó bazaltsúlyú érzékiségében, a Nappal és az Éjszaka márvány és bazalt portréjában Borsos Miklósnak megadatott az a valószerűtlen képesség, hogy a huszadik század minden hatása és tapasztalása ellenében higgyen emberi harmóniában, szerelemben, nyugalomban, drámában, és meggyőzni tudjon ezzel a hitével.

Igaz, a negyvenhatos Lányfej koragörög frissessége, a Vénusz születésének éteri érzékisége, az író- művészportrék kíméletlen szépsége nem folytatódik a késői, stilizált művekben. A nőakt üregében márványgolyót viselő Termékenység, a Születés a jellegzetes nyílásból kitüremkedő márványgömbjével, a rendezők által organikus absztrakciónak nevezett egész fejezet bizony alig látszik többnek, mint közhelygyanús gondolatok mesteri kivitelezésének.

A kronológia kíméletlen. De semmit nem homályosít el abból a tényből, hogy Borsos Miklós két hamis klasszicizmus vonzása-fenyegetése ellenében tudott rezzenéstelen és hiteles klasszikus szobrászatot alkotni.

Infó:

Borsos Miklós - Gyűjteményes kiállítás

Várkert Bazár, Testőrpalota

Nyitva: szeptember 24-ig

Bővebben az oldalon.

Miskolc, az még van!

Mészáros Márton
Publikálás dátuma
2017.09.14. 07:46
A bosszú angyala - Francesca Eastwood a megbecstelenített diáklány szerepében Forrás: CineFest
Erős alkotások követik egymást a miskolci Jameson CineFest-en, ahol a nemi erőszak témája éppúgy terítékre kerül, mint a szír polgárháborúban forgatott megrázó dokumentumfilm.

Miskolc, az még van? – kérdezte félig elhűlve, félig vicceskedve egy idős sajtóbeli kolléga, amikor elmeséltem neki, hogy több mint egy hetet fogok tölteni az egykori acélváros filmes mustráján. Igen, Miskolc, az még nagyon is van. A város a magyar filmesek Mekkája, ezt szinte túlzás nélkül lehet állítani a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról. A közönségre sincs panasz: a premiervetítéseken teltház van (ha létezne „túlház” fogalom, írhatnám azt is, mert ha valaki tíz perccel kezdés előtt érkezik, nem talál ülőhelyet), alapvetően a régió fiataljai és filmes újságírók ülnek be a filmekre, de gyakran találkozni fővárosi egyetemekről érkező hallgatókkal is.

Nem véletlen a népszerűség, mert az idén szeptember 8-17. között megrendezett filmes seregszemle az utóbbi öt évben vidéki filmes buliból az ország legjobb és legközvetlenebb filmeseményévé vált. (Nyugodtan meg lehetett állítani egy kép vagy aláírás erejéig az idei életműdíjast, Jiří Menzelt is.) A siker az érdekes szakmai programok mellett abban keresendő, hogy rengeteg A-kategóriás fesztiválokon szerepelt egész estés film érkezik Miskolcra. Mint a korábbi években, idén is gazdag az amerikai független filmes vonal, a minőség pedig olyan erős, mintha a cannes-i filmfesztiválon, vagy a nagy stúdióktól független filmesek seregszemléjén, a Sundance Fesztiválon lennénk.

Az idei mustra legmegrázóbb filmélményét az Aleppó, a végsőkig adta. Feras Fayyad szír filmes az Aleppói Fehérsisakosok önkéntes szervezet munkáját három éven keresztül filmezte a szír polgárháború alatt. Ha ez nem történt volna meg, eggyel kevesebb borzasztó, ugyanakkor messzemenőkig elkeserítő filmélményünk lett volna. Nem véletlen, hogy a produkció a Sundance fődíjával érkezett Miskolcra: annál nincs felkavaróbb, amikor a stábra tüzet nyitnak, vagy amikor halott vagy sérült kisgyerekeket ásnak ki lebombázott épületek romjai alól.

Natalia Leite, a brazil-amerikai filmrendező eddig egyetlen – nálunk nem forgalmazott – nagyjátékfilmet készített, ez éppúgy nem hathatta meg a nézőket, mint színésznője, Francesca Eastwood, akire maximum édesapja, Clint Eastwood egy-egy filmje villanásszerepéből, vagy az új Twin Peaks-évad epizódszereplőjeként emlékezhetünk. A két, hamarosan jó eséllyel sztárrá váló hölgyet mégis megkülönböztetett figyelem fogadta szombaton, amikor A bosszú angyala című játékfilmjüket vetítették Miskolcon. A premiert követő közönségtalálkozó jó hangulatban zajlott, egy fiatal és szemtelen néző a szófukar színésznőt még randira is elhívta. Az általa alakított karakter háttere azonban cseppet sem ennyire könnyed, a huszonnégy éves színésznő egy olyan képzőművészeti egyetemi hallgatót portréz, akit megerőszakolnak egy buliban. A magyar forgalmazótól kapott butácska cím nem igen utal arra, amit a film kínál: jelképes költségvetésből készült, mégsem hiányzik belőle semmi. Noha a korlátok miatt a slasher horrorok is visszaköszönnek benne, a felvetett társadalmi és erkölcsi kérdés megkérdőjelezhetetlen fontosságú. Az pedig még drámaiabbá teszi, hogy Leite a közönségnek is elmondta, az amerikai kampuszokon gyakran történik nemi erőszak, a feldolgozás különböző okok miatt gyakran teljesen elmarad, és hozzátette: őt is megbecstelenítették.

A Brigsby mackó című szokatlan film kicsit zavarba hozta a nézőket. Az amerikai Dave McCary munkája egy olyan huszonöt évesről szól, akit csecsemőkorában elrabolt egy házaspár, hogy hermetikusan elzárt és meghamisított világban neveljék. A képi kivitelezés messze túlmutat mindenen, amit komolyan lehetne venni, de amikor elkezd beindulni a film, a valósághoz fűződő viszony is a hihető felé hajlik. A nézői elvárásokat jócskán felülíró Brigsby mackó akkor érdekes, ha nem úgy nézzük, mint egy olyan filmet, mint amelyben az időörvényektől tartó hősnek be kell illeszkednie a társadalomba, hanem úgy, mint a filmkészítés enciklikáját. Nem tudom, dicséret-e vagy kritika, hogy Luke Skywalker egykori megformálója, Mark Hamill, az Oscar-jelölt Greg Kinnear, de a sokszoros Golden Globe-díjas Claire Dance sem igazán ismerhető fel ebben a munkában.

A személyes hangvételű, tőlünk messze eltérő világban játszódó Szibériai szerelem azt mutatja meg, miképpen gondolkoznak a boldogságról egy olyan faluban, ahol nem lehet elérni semmit. A dinamikus filmkezdésre remek példa a Safdie-testvérpár műve, a Jólét, amely egyből berántja a nézőt egy félrecsúszott bankrablást elkövető testvérpár világába. Az egykori Alkonyat-sztár, Robert Pattinson jelenléte a vásznon még soha nem volt ennyire kitapintható, az általa játszott félalvilági figura pedig a szó jó értelmében őrült, mozgó adrenalinbomba. Ez a film is bizonyítja, hogy a megszokottól eltérő operatőri munkával, radikális hangvágással és feszesre vágott tempóval is el lehet készíteni egy thrillert. Az éjszaka gyermekei című olasz versenyfilm olyan fiúiskolát mutat be, ahol hallgatólag tűrik, hogy az elitdiákok ne csak a tankönyvekkel, hanem prostikkal is ismerkedhessenek.

A CineFest idén is foglalkozik a magyar filmekkel: itt tartották Vékes Csaba első nagyjátékfilmje, a meglehetősen szegényes humorú Hetedik alabárdos premierjét. A színházkomédiát szeptember végétől országosan vetítik a mozik, csakúgy, mint a szintén itt felvezetett Ultra című futós dokumentumfilmet.

Dargay Attila rajzfilmrendezőre a Színháztörténeti és Színészmúzeum kamarakiállításával emlékeznek, Vuk és a Ludas Matyi című filmjeit pedig csak hétvégén, méghozzá délelőtt adták. Az idei program különlegessége az éjféli vetítéseken kívül a musical-szekció, itt a kultuszfilmektől a kanonizált klasszikusokig terjed (pl. Jézus Krisztus Szupersztár, Rocky Horror Picture Show, Hair, Kabaré) a repertoár.

Krasznahorkai és Nádas újra esélyes a Nobel-díjra

Publikálás dátuma
2017.09.13. 07:49
Fotó: Molnár Ádám

Idén is lehet előzetes fogadásokat kötni az irodalmi Nobel-díjra. A brit Landbrokers fogadóirodánál a Man Booker-díjas Krasznahorkai Lászlónak 20/1, Nádas Péternek 28/1 az esélye a tippelők szerint. A legnagyobb esélyesnek Ngugi Wa Thiong’o, kenyai írót (4/1), az évek óta a lista elején található Murakami Haruki japán szerzőt (5/1) és A szolgálólány meséje című művével világsikert aratott Margaret Atwood kanadai írót (6/1) tartják.