Angela Merkel tavaly ilyenkor még aligha számított arra, hogy a német választási kampány finisében nem a menekültválság lesz a fő téma. Bár 2016 szeptemberében már messze nem lépte át annyi közel-keleti az ország határait, mint az előző esztendő utolsó hónapjaiban, a nyári németországi merényletek miatt augusztus végén ismét felmerült a kérdés: a kancellárnak miért kellett megnyitnia a kapukat a rászorulók előtt? A terrorakciók hatására nőtt a bevándorlásellenes, jobboldali populista Alternatíva (AfD) népszerűsége, s már olyan horrorforgatókönyvet is olvasni lehetett, amely szerint a szélsőséges politikai erő akár 20 százalékot is szerezhet a 2017. szeptemberi parlamenti választáson.
Merkel népszerűsége akkor történelmien alacsony volt, de később minden visszakerült a régi kerékvágásba. Higgadtsága a társadalomra is átragadt, miután az idő őt igazolta. Németország igenis megbirkózott a mintegy kétmillió bevándorlóval, a közbiztonság nem romlott drámaian, s közben az országnak súlyos munkaerőhiánnyal sem kell szembesülnie. A Törökországgal megkötött megállapodás is hatékony. Erkölcsileg ugyan megkérdőjelezhető, hiszen Ankara lábbal tiporja az emberi jogokat, de sokat elmond ennek sikeréről, hogy a minap az a Görögország állt ki mellette, amely azért nem nevezhető a törökök nagy barátjának.
Az év első felében Olaszországba áramlott több mint 150 ezer ember, de azóta ott is jelentősen javult a helyzet. Róma és Brüsszel megállapodást kötött az észak-afrikai országokkal arról, hogy ezen államok – az EU támogatása révén - akadályozzák meg a bevándorlók tömeges átengedését. Etikai szempontból azért ez sem makulátlan, de a cél ez esetben is szentesíti az eszközt.
Miközben tehát jóval kevesebb menekült érkezik Európába, mint akár 2017 első felében, Magyarország még mindig azzal az 1200-nál alig több menekülttel van elfoglalva, akiket az uniós kvóták alapján kellene befogadnunk. Sőt az Európai Bíróság ítéletére is fittyet hány a kormány, arra hivatkozva, megőrzi az ország szuverenitását.
Nem lepődnénk meg azonban, ha a menekültkérdés itthon egyre inkább lekerülne a napirendről. Nem a konzultációval terhelt közeljövőben, inkább néhány hónap múlva; mi több, valószínű, hogy – amint a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung jósolta – csak a magyar választás után. Ha ugyanis a végsőkig kitart a kormány, jókora büntetést zúdíthatnak a nyakunkba. Orbánék a visegrádiak támogatására sem számíthatnak, különösen Szlovákiáéra nem. Viszont nem kizárt, hogy végül egyetlen menekültet sem kell befogadunk, ennek fejében azonban nyújtanunk kell majd valamit. A kormánynak meg is van a lehetősége a békés visszavonulásra: a patinás Politico például úgy értékelt, Orbán sajátos módon győzelemre áll a bevándorlással kapcsolatos vitában, mert immár az EU alapítói is a külső határok védelmének fontosságát hirdetik.
A „szuverenitás megvédése” harci jelszava tehát ugyanarra a sorsra jut, mint a magyar kormányfőnek az a jóslata, amely szerint 2017 a lázadás éve lesz. Nem lett az. Igaz, van, aki még mindig elhiszi.
