Visszavonulás

Angela Merkel tavaly ilyenkor még aligha számított arra, hogy a német választási kampány finisében nem a menekültválság lesz a fő téma. Bár 2016 szeptemberében már messze nem lépte át annyi közel-keleti az ország határait, mint az előző esztendő utolsó hónapjaiban, a nyári németországi merényletek miatt augusztus végén ismét felmerült a kérdés: a kancellárnak miért kellett megnyitnia a kapukat a rászorulók előtt? A terrorakciók hatására nőtt a bevándorlásellenes, jobboldali populista Alternatíva (AfD) népszerűsége, s már olyan horrorforgatókönyvet is olvasni lehetett, amely szerint a szélsőséges politikai erő akár 20 százalékot is szerezhet a 2017. szeptemberi parlamenti választáson.

Merkel népszerűsége akkor történelmien alacsony volt, de később minden visszakerült a régi kerékvágásba. Higgadtsága a társadalomra is átragadt, miután az idő őt igazolta. Németország igenis megbirkózott a mintegy kétmillió bevándorlóval, a közbiztonság nem romlott drámaian, s közben az országnak súlyos munkaerőhiánnyal sem kell szembesülnie. A Törökországgal megkötött megállapodás is hatékony. Erkölcsileg ugyan megkérdőjelezhető, hiszen Ankara lábbal tiporja az emberi jogokat, de sokat elmond ennek sikeréről, hogy a minap az a Görögország állt ki mellette, amely azért nem nevezhető a törökök nagy barátjának.

Az év első felében Olaszországba áramlott több mint 150 ezer ember, de azóta ott is jelentősen javult a helyzet. Róma és Brüsszel megállapodást kötött az észak-afrikai országokkal arról, hogy ezen államok – az EU támogatása révén - akadályozzák meg a bevándorlók tömeges átengedését. Etikai szempontból azért ez sem makulátlan, de a cél ez esetben is szentesíti az eszközt.

Miközben tehát jóval kevesebb menekült érkezik Európába, mint akár 2017 első felében, Magyarország még mindig azzal az 1200-nál alig több menekülttel van elfoglalva, akiket az uniós kvóták alapján kellene befogadnunk. Sőt az Európai Bíróság ítéletére is fittyet hány a kormány, arra hivatkozva, megőrzi az ország szuverenitását.

Nem lepődnénk meg azonban, ha a menekültkérdés itthon egyre inkább lekerülne a napirendről. Nem a konzultációval terhelt közeljövőben, inkább néhány hónap múlva; mi több, valószínű, hogy – amint a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung jósolta – csak a magyar választás után. Ha ugyanis a végsőkig kitart a kormány, jókora büntetést zúdíthatnak a nyakunkba. Orbánék a visegrádiak támogatására sem számíthatnak, különösen Szlovákiáéra nem. Viszont nem kizárt, hogy végül egyetlen menekültet sem kell befogadunk, ennek fejében azonban nyújtanunk kell majd valamit. A kormánynak meg is van a lehetősége a békés visszavonulásra: a patinás Politico például úgy értékelt, Orbán sajátos módon győzelemre áll a bevándorlással kapcsolatos vitában, mert immár az EU alapítói is a külső határok védelmének fontosságát hirdetik.

A „szuverenitás megvédése” harci jelszava tehát ugyanarra a sorsra jut, mint a magyar kormányfőnek az a jóslata, amely szerint 2017 a lázadás éve lesz. Nem lett az. Igaz, van, aki még mindig elhiszi.

Szerző

Gyanús

Most már nagyon gyanús az a három ember, akit a rezsibiztos úr volt szíves megnevezni mint olyanokat, akik "azt szeretnék, hogy itt balhé legyen". Napok óta azt bizonygatják, hogy ők aztán teljesen ártatlanok és csak ki lettek pécézve. De hát Virág elvtárstól tudjuk - a Tanú című filmből -, hogy az a gyanús, ami nem gyanús. Németh Szilárd elvtárs pedig nyilván nem véletlenül nevezte meg pont azt a hármat mint a leendő rendbontások forrását. Ezzel csak kiegészítette a propagandaminiszter közlését, miszerint akár utcai zavargásokra és hasonló akciókra is lehet számítani ősszel, a választási kampányban.

A gyanút csak fokozza, hogy az arra illetékes szolgálatoknak nincs semmilyen információjuk a készülő eseményekről. Erről a parlament nemzetbiztonsági bizottságában számoltak be és ez felveti azt a kérdést, hogy vajon nem a majdani zavargókat próbálják-e fedezni. Biztos az sem véletlen, hogy Rogán Antal elvtárs sem ment el arra az ülésre, ahol őt akarták kérdezni. Bizonyára előre tudta, hogy a szolgálatok képviselői ellene fordulnak.

Látható, hogy itt egy nagy összeesküvés körvonalazódik. Az értelmi szerzője az az ember, aki a végén szeretne nevetni, de nem hagyjuk. Az ügynökei pedig mindenhová befurakodtak, hol a parlamentet hívják össze, hol egy-egy bizottságot, már amikor éppen nem a súlyos rendbontásokat szervezik.

Még szerencse, hogy pártunk és kormányunk a helyén van és harcol. Nem engedi, hogy elhatalmasodjanak a nemzetbiztonsági kockázatok. Ha kell, még az esetleges büntetőjogi következményeket is vállalják, amikor meg kell nevezni a "konkrét személyeket", akik miatt itt egy perc nyugalom sem lehet.

Midőn Virág elvtárs azt mondja, hogy az a gyanús, ami nem az, akkor Pelikán elvtárs azt feleli, nem érti. Mi azonban nagyon is értjük. Hiszen ez nem egy film.

Szerző

Pillantás a kilencedikről - Kósa kereke

Tizenkétszer említette sajtótájékoztatóján - tegyük hozzá: frakcióvezetőként búcsúzó tájékoztatóján - Kósa Lajos a Soros-tervet, már ha az index.hu által közreadott video hiteles és teljes. Kósa, akinek hosszú mondataira mindig emlékezni fogunk, most is kitett magáért; arra a kérdésre ugyanis, hogy a Fidesz-frakcióban kinek jutott eszébe felkérni a kormányt: tartson nemzeti konzultációt a Soros-terv ügyében, azt találta mondani, ezt nem lehet megmondani, közös az idea. Mint ahogy azt sem tudjuk ma megmondani, ki találta fel a kereket. Vagy a tüzet.

Hiányozni fog Kósa.

De nem erről akartam írni. Hanem inkább arról, amit az origo.hu értesülése szerint – vagyis: tévedés kizárva – maga Orbán Viktor mondott. A miniszterelnök – arról nem szól a fáma, hogy ott, a velencei frakcióülésen szembesült-e az elképzeléssel, vagy már megsúgták neki - a tudósítás szerint kijelentette: csak akkor lehet legyőzni véglegesen a Soros-tervet, ha megnyerik a következő választást is. Vagyis Orbán azonnal továbbgondolta a frakció leleményét és a végső csapásig jutott. Hiába, ezért ő a kormányfő. Szegény frakció, hiába vannak olyan sokan, akkor is csak addig képesek tervezni, hogy meg kell kérdezni az embereket, meg el kell nekik mondani, hogy mi is az a Soros-terv; de nem látják, hol is lenne a dolognak a vége, mi hozza el a végső megoldást. Csak Orbán látja és tudja, hogy nem elég arról felvilágosítani a választókat, amit Soros-tervnek nevezünk. (Amit egyébként – copyright by Kósa Lajos – maga Soros is Soros-tervnek nevezett, mégpedig úgy, hogy azt mondta: az a tervem... és ami a Fidesz szerint egyenlő a kerítés lebontásával, vagy a menekültenkénti kilencmillió forint elosztásával.) Orbán tudja, hogy ennél több kell. Kormányon kell maradni. És bár azt gondolhatnánk, hogy ez maga a választási kampány, és a kormány megint egy trükkel lép be temérdek pénzzel a párt helyébe, ez, kérem, nem az. Ez az ország érdeke. Mert ki szeretné, ha a mi keresztény Magyarországunk eliszlámosodna?

Csak azt nem tudom, hogy ehhez, mármint a Soros-terv végső elhárításához miért a következő választás megnyerésén keresztül vezet az út. Ha jól emlékszem, legalább egy éve folyik a sorosozás, legalább ennyi ideje „fedezte fel” a Fidesz, vagy Habony, vagy a még élő Finkelstein, hogy az amerikai milliárdoson keresztül lehet és kell perszonalizálni az ellenséget (azóta vannak új, hazai gyártású ellenséges elemek is…), vagyis legalább két éve, fél ciklusnyi ideje volt a kormánynak, hogy megállítsa az ördögi tervet. Hol a garancia arra, hogy ha ez eddig nem sikerült, akkor egy új Orbán-kormányzat majd megoldja a problémát? Hiszen, emlékezzünk csak, a 2014-es választás előtt azt mondta Orbán, azért kell nyerniük, hogy végleg leszámoljanak a kommunistákkal. És tessék, Németh Szilárdtól tudjuk, még mindig itt vannak a kommunisták.

Így aztán csak annyit akarok most mondani: ne higgyünk Orbánnak. Új erő kell ide, amely tényleg képes meghiúsítani a Tervet.

Az Orbán-tervet.

Szerző
Németh Péter