- Elnyerték az egyik legrangosabb emberi jogi elismerést, a Gulbenkian-díjat, és bekerültek a Václav Havel-díj három jelöltje közé is. Soros ezt is elintézte?
- A Fidesz világában nyilván ezzel magyarázzák, de van egy objektív valóság, ami azt mutatja, hogy Magyarországon olyan dolgok történnek, amelyek miatt az emberi jogok érvényesülését mind nagyobb figyelem övezi. A Havel-díj egyik jelöltje az a törökországi aktivista, aki őrizetben van, mert az igazságszolgáltatás függetlenségéért küzd. Ez sokat elmond arról, milyen közegbe kerültünk. Az utóbbi években egyébként egyre többször kapunk pozitív visszajelzéseket és elismeréseket.
- Miközben önöket elismerik, Orbán Viktornak nem volt ideje fogadni az ENSZ menekültügyi főbiztosát.
- Filippo Grandi negligálása jelzésértékű volt. Ő nemcsak egy szervezet vezetője, hanem egy eszmének, a menekültek védelmének a megtestesítője. Azért látogatott hazánkba, mert annyira aggasztó a helyzet, hogy szükségesnek érezte személyes jelenlétével felhívni a nemzetközi közvélemény figyelmét. Ez a jelzés egyébként nem előzmények nélküli. A napokban volt az ENSZ emberi jogi tanácsának éves nyitóülése is, ahol az emberi jogi főbiztos a globális állapotokról beszélt. Negyven országot említett meg, a listát a mianmari helyzettel kezdte, majd tovább haladva a földgömbön elérkezett Európába, hazánkat pedig külön kiemelte. A civil ellenes törvényről és a menekültügyről is beszélt, így arról is, hogy a tranzitzónában jogi garanciák nélkül tartanak fogva embereket. Magyar állampolgárként rettenetesen felháborít, hogy a magyarországi emberi jogi helyzet romlása ekkora visszhangot kényszerül kapni. 2017-ben egy uniós tagállamban, ahol elvileg a humánum és a jogtisztelet fontos érték, ilyen dolgoknak nem lenne szabad megtörténniük.
- Javult valamelyest a helyzet a határnál?
- Amikor a menekültügyi főbiztos és a magyar kormányzat képviselői a tranzitzónába látogattak, mi Szabadkán éppen abban a nyitott menekülttáborban voltunk, ahová azok kerülnek, akik azért állnak sorba, hogy bejuthassanak a magyar tranzitba. Mivel csak öt-öt embert enged be a magyar hatóság naponta a két tranzitba menedékjogot kérni, Szerbiában elképesztő hosszú ideig kell várniuk az embereknek. Szabadkán mindenhol kiplakátozták a táborban, hogy uniós források, német és dán menekültügyi segélyszervezetek finanszírozzák a létesítményt. Segítenek megoldani az ott élők mindennapos problémáit, a gyerekek kapnak orvosi ellátást, van ivóvíz. Önmagában viszont ez kevés, nem oldja meg a helyzetét azoknak, akik hónapokon, vagy akár éveken át Szerbiában vannak, kilátástalanul. Az ottani menedékjogi eljárások ugyanis olyan hosszúak, hogy reménytelen érdemi válaszra várni. A szerb közhangulat viszont még mindig pozitívabban áll a menekültek védelméhez, mint nálunk. Az, hogy a magyar kormány egyre csökkentette a tranzitzónákba beengedett emberek számát, mind elviselhetetlenebbé teszi a várakozást Szerbiában. Láttunk olyan családot egyhónapos kisbabával, amely már két éve tartózkodik az országban. Arra várnak, hogy rendeződjön végre a helyzetük, találjanak egy helyet, ahol biztonságban lehetnek. Kérdeznek minket, mikor fognak bejutni a tranzitzónába és csak azt tudjuk mondani, hogy ez a magyar hatóságokon múlik. A procedúra nem kiszámítható, nem transzparens, annyit lehet csak tudni, hogy naponta öt-öt ember kerül be a listáról.
- Családok?
- Tipikusan igen, de van olyan nap, amikor a kísérő nélküli gyerekek jutnak be. A 14 évnél idősebbeket ezután a tranzitzónában tartják fogva.
- Mi lesz velük?
- A humanitárius krízis lehetősége abszolút megvan. Vajon azok az emberek, akik hónapokon, éveken át várnak arra Szerbiában, hogy történjen valami, hogyan fogják túlélni a telet? A magyar tranzitzónába bejutás nem érdemi megoldás, mert a fogva tartási körülmények nem teszik lehetővé például a gyerekek oktatását. Ha valaki feladja a magyar tranzitot, mert Szerbiában legalább szabadon mozoghat és nincs bezárva, akkor a korábbi reménytelen helyzetbe kerül vissza. A szívtelen magyar politika olyan döntés elé állítja ezeket a menekülteket, ami az emberi méltóságukat is sérti. Az viszont nem valószínű, hogy olyan sokan torlódjanak fel a tranzitzóna előtt, mint 2016 késő tavaszán. A kerítés és a rettenetesen szigorú magyar szabályozás következménye ugyanis az, hogy más útvonalakra, Horvátország, Románia felé tereli a menekülőket, Mindez továbbra is táplálja az embercsempészek üzletét, fenntartja az embertelen körülményeket. Ebből a szempontból mindez erkölcsi krízis is.
- Erkölcsi krízis volt az is, ami 2015-ben történt a Keleti pályaudvaron?
- Sokszor megkapjuk azt a kérdést: el lehetett-e várni a magyar hatóságoktól két éve, amikor több ezer menekült tartozódott az országban, hogy mindenkinek megfelelő ellátást biztosítson. Akkor is azt mondtuk már, hogy igen, elvárható lett volna. Az ország területén a csúcsidőszakban sem voltak nyolc-tízezernél többen egy adott napon. Látványosan, borzasztó embertelen körülmények között voltak például a Keletinél is, de gyorsan mentek is tovább. Tízezer ember átmeneti elhelyezését pedig egy európai uniós országban meg kell tudni oldani. Saját és uniósok forrásokból, amelyek akkor is rendelkezésre álltak. Sőt nemcsak pénzt adtak volna, hanem a menekültügyi főbiztosság technikai, logisztikai segítséget is felajánlott, csakhogy a magyar hatóságok ezeket nem akarták igénybe venni. Az azóta nagyrészt bezárt menekülttáborok kapacitását túl későn növelték, a hirtelen érkező sok-sok menekült embertelen körülmények közé került. Nem véletlenül, így lehetett ugyanis kiprovokálni, hogy Európa felfigyeljen arra: Magyarországon a kormányzat nem akar biztonságot adni a menekülteknek. Ennek a szándékos, elutasító politikának az volt az ára, hogy emberek, családok, kisgyerekek, terhes nők megalázó körülmények között, jól bemutathatóan szem előtt voltak.
- Önöket pedig azzal támadják, hogy aki a menekülteknek segített, az a terroristákat támogatta.
- A hazugságon túl, több veszélyt is hordoz magában egy ilyen állítás. 2015-ben a Keletinél, a Nyugatinál, a Délinél, más budapesti közterületeken, Szegeden, Pécsett és rengeteg helyen sok ezer ember volt, aki a menekülteket segítette. Nyilvánvalóan nem a civilszervezetek, vagy az állampolgárok feladata Magyarországon, vagy bármely államban a nemzetbiztonságra, a közbiztonságra veszélyt hordozó embereket beazonosítani. A Magyar Helsinki Bizottság 1995 óta nyújt egyedi menekültügyekben jogi segítséget, sok tízezer embernek biztosítottunk már ügyvédet. Ezekben az eljárásokban nagyon ritkán, de adott esetben felmerülhet, hogy valaki nemzetbiztonsági veszélyt hordoz. A menekültügyi eljárásban közreműködnek a nemzetbiztonsági szervezetek, az ő kötelezettségük, hogy megvizsgáljanak minden esetet, és ha találnak bármilyen gyanúsat, akkor azt jelezzék. A menekültügyi szabályok is azt mondják ki, hogy aki komoly biztonsági veszélyt jelent, az nem kaphat menekültstátuszt. Amikor nagyon sokan érkeznek, nyilván ez komoly feladat, és fel kell rá készülni, de egyáltalán nem a civil szervezeteken kell ezt a feladatot számon kérni. Azok az önkéntesek és segítők, akik a menekültekkel 2015-ben találkoztak, emberként viselkedtek, meglátták a szenvedést és próbálták enyhíteni. Nem az volt a feladatuk, hogy terroristákat keressenek.
