Kemény német bírálat a magyar kormányfőnek

Publikálás dátuma
2017.09.18. 11:09
Martin Schulz Orbán Viktorral Brüsszelben FOTÓ: POOL DIDIER LEBRUN / BELGA MAG / BELGA
Martin Schulz, a német szociáldemokraták elnöke élesen bírálta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt. 

Az SPD-nek a vasárnapi német parlamenti választásra készülő listavezetője a Spiegelnek adott interjújában közölte, Horst Seehofer, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, bajor miniszterelnök barátja, Orbán Viktor „hitet tett az illiberális demokrácia mellett”. Hozzátette, Ankarában, Moszkvában és Washingtonban is sokan hasonlóképpen gondolkodnak. Ezzel a gondolkodással azonban az „elvekhez hűen” kell szembeszállni. „Az autokraták gyűlölik az életvitelünket, lenézik a felvilágosult liberalizmusunkat, megmosolyogják a menekültpolitikánkat. Világossá kell tenni számukra: a gondolkodásuknak nem lehet helye (Európában)”.

Schulz azt is hozzátette, hogy Törökország és Oroszország között akad egy nagy különbség. Utóbbi ország az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, így vétójoggal rendelkezik. „A reálpolitika azonban nem egyszerű dolog” - tette hozzá. Mint fogalmazott, Putyin számára is világossá kell tenni, hogy az Ukrán kérdésben tartania kell magát a megállapodásokhoz. „Ellenkező esetben nem oldjuk fel az országgal szemben elrendelt büntetőintézkedéseket” - fejtette ki.

A német igazságügyi miniszter is nekiment Orbánnak

Heiko Maas Forrás: Faceboo<em style="font-size: 14px; background-color: rgb(255, 255, 255); color: rgb(0, 0, 0);"><strong><em><strong>agyobb nyomást kell gyakorolni azokra az országokra, melyek úgy gondolják, hogy az érvényes jog fölé helyezhetik magukat. Ha valaki megsérti a jogot, azt szankcionálni kell"</strong>&nbsp;</em>- vélekedett Maas.&nbsp;A dpa azt írja: Maas nem akarja megengedni a magyar miniszterelnöknek, hogy az Európai Bíróság ítélete ellenére kitartson elutasító hozzáállása mellett a menekültek befogadása terén.</strong></em>

Heiko Maas Forrás: Faceboo

Legutóbb Heiko Maas szociáldemokrata német igazságügyi miniszter bírálta Orbánt annak kapcsán, hogy a magyar kormányfő kétkedve fogadta az Európai Unió Bíróságának a kvótaperben hozott ítéletét, és kijelentette: az semmire nem kötelezi Magyarországot. Maas szerint nagyobb nyomást kell gyakorolni azokra az országokra, melyek úgy gondolják, hogy az érvényes jog fölé helyezhetik magukat. "Ha valaki megsérti a jogot, azt szankcionálni kell" - vélekedett.

"Ha valaki semmibe veszi a bíróság ítéletét, annak pénzügyi következményei kell, hogy legyenek. Aki a menekültkérdésben megbontja az európai összetartást, az ne számítson anyagi kérdésekben európai szolidaritásra" - húzta alá a német miniszter, hozzátéve:"aki független bíróságok ítéletét nem tartja tiszteletben, az a jogállamiság minden elvének búcsút int".

Szijjártó vádaskodással reagált
Az Európai Bíróság döntése nem kötelezi Magyarországot semmire - reagált a német igazságügyi miniszter szavaira Orbán korábbi kijelentésével Szijjártó Péter. A Magyarországnak szerződések szerint járó uniós forrásokat összekötni az illegális bevándorlással sumák dolog - közölte, hozzátéve: Ne hallgassuk el azt a tényt sem, hogy képmutatás Magyarországot számon kérni, amikor az uniós tagállamok a kvóta szerinti vállalásaik mindössze 25 százalékát teljesítették" - tette hozzá Szijjártó Péter.
A külügyminiszter teljes közleményét itt olvashatja el!

Az osztrákokkal is többször volt vitánk

Christian Kern balliberális osztrák kancellár többször is kemény bírálatot fogalmazott meg az Orbán-kormánnyal szemben. Szerinte Magyarország (és Lengyelország) felszámolja a demokráciát és a hatalmi ágak szétválasztását, valamint korlátozza a sajtószabadságot". Szijjártó Péter erre úgy reagált, hogy Kern Magyarország szidalmazásával próbál belpolitikai népszerűtlenségén változtatni, Martin Schulzhoz, a német szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltjéhez hasonlóan. Elutasítjuk "ezt a liberális gőgösséget" - mondta.

Emlékezetes, hogy az osztrák szociáldemokrata kancellár először a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lapnak azt mondta (Maashoz hasonlóan): az unió szabályainak megsértése esetén csökkenteni kell Magyarország és Lengyelország uniós támogatását. Mint fogalmazott: a demokráciának mindig a pluralizmuson kell alapulnia, azonban "gyújtogatók vannak a házunkban", ezért örvendetes, hogy az Európai Bizottság "nagyon határozottan nemet mondott". 

Christian Kern Orbán-kormányt bíráló első interjújáról bővebben itt olvashat!

Szerző

Letöröltek egy Orbánról szóló cikket - Ezért távozott a főszerkesztő?

Lapunk szeptember 7-én írt arról, hogy Zappe Gábor főszerkesztő „közös megegyezéssel” távozott a Zoom.hu-tól, Tarjányi Péter tulajdonos-ügyvezető pedig Murányi András hírigazgatót bízta meg feladatai ellátásával. Arról azonban eddig nem esett szó, hogy Zappe távozása előtt letöröltek egy cikket a portálról, ami az Orbán család pénzügyeiről szólt. A 444 azt próbálta kideríteni, van-e kapcsolat a cikk törlése és a főszerkesztő távozása között.

A Magyar Nemzettől átvett információt lapunk is megírta. A cikk arról szólt, hogy a Gánt Kő és Tőzeg Kft., mely cégben a két Orbán Győzőn kívül a kormányfő édesanyja is birtokol kisebb üzletrészt, csak idén 730 millió forintot fizet ki a kormányfő családjának osztalékként. A Népszava cikkét (benne az eredetivel) itt találja: Különös pénzmozgás Orbán családi cégénél.

A 444.hu azt írja, hogy az újságírók között kezdett elterjedni a cikk törlése, erről azonban sokan a Zoom.hu-nál sem tudtak. A portálnak a távozott főszerkesztő nem nyilatkozott, csak annyit üzent: "Kérdezzétek meg Tarjányit, Murányit."

A Zoom.hu azt írta a portálnak: „Minden szerkesztőségben megesik – pláne erőteljes tesztidőszakban lévőnél –, hogy a túlpörgetett kommunikáció során az ember, a vezető, bármelyik munkatárs téved, hibázik vagy csak szimplán rosszul méri föl a helyzetet. Nincs kétség, ebben az esetben a zűrök és zajok összeadódtak, ennek nyomán az említett lapszemle esetében szerencsétlen helyzet állt elő. Mint mindenből, ebből is levontuk a tanulságot, amelyet kamatoztatunk további működésünk során. Alapvetésünk és célunk nem változott. Zappe Gábor távozása mögött nem hirtelen döntés húzódik meg, egyebekben az az irányadó, amit Tarjányi Péter tulajdonos-ügyvezető nyilatkozott a 24.hu-nak: a főszerkesztővel barátsággal, különösebb konfliktus vagy dráma nélkül, eltérő vezetői elképzelések miatt váltak el egymástól.”

A 444 arról is ír, hogy Tarjányiék a felvételi beszélgetések során több jelentkezőnek sem árulták el, hogy pontosan kitől fogják majd a fizetésüket kapni. Csak annyit mondtak, ne aggódjanak, van elég pénz, és a Zoom.hu mögött „multik” állnak befektetőként, akik majd hamarosan előlépnek a nyilvánosság elé, ez azonban azóta sem történt meg.

A teljes cikket itt olvashatja el!

Szerző
Témák
Zoom.hu